Forza Milan

10. fejezet

Megvontam a vállam, majd közöltem vele azt, amivel Sandro szembesített ma.

- Tetszik.

- Ennyi? - lepődött meg. - Nem a "dejóvolnamegdugni" vagy a "kipróbálnámmilyenazágyban" szöveg?

Értetlenül néztem rá. Nagy sóhaj után magyarázni kezdett.

- Eddig ha bárkit mutattunk neked, vagy a többieknek, ez volt az első mondat, ami elhagyta a szátokat. Most meg csak szimplán tetszik. Kezdhetek félni, hogy egy csaj miatt megy tönkre a Milán csapata?

Felkaptam a fejemet, mert ez az opció meg sem fordult bennem.

- Látom, erre nem gondoltál - veregette meg a vállam. - De hogy tudd, én neked szurkolok. Régen láttam így csillogni a szemed egy lány miatt. Ne aggódj, Lexinek pedig több esze van annál, minthogy Marioval kezdjen.

Jól estek a megnyugtató szavai.

- Vacsora! - kiabált ki Caro a konyhából.

Leültünk az asztalhoz. A gyerekek is megérkeztek, így öten ültük körbe az asztalt. Tetszett ez a családias hangulat, de valahol irigy is voltam, hiszen én is szerettem volna már megállapodni. Mégha nem is rögtön nősülni és gyereket csinálni, de egy tartós kapcsolat mindenképp a terveim között szerepelt.

- És Lexynek is Neymar a kedvenc focistája - hallottam meg Luca hangját, amire elhúztam a számat. Jó srác a brazil, de nem tudom, hogy miért vannak úgy oda érte.

- Olyan furcsán beszélt az anyukájával - csacsogott Isabella, nehogy lemaradjon a bátyja mögött. - Azt mondta, hogy ő egy másik országból jött. Anya, mit jelent az, hogy másik ország?

- Kicsim, vacsora után felmegyünk és megmutatom neked az atlaszban, hogy honnan jött Alexa. Jó?

- Jó - bólintott komolyan a kicsi és rohamtempóban kezdte belapátolni az ételt.

- Nem semmi lehet az a lány, ha ilyen hatást gyakorol a környezetére - nevetett fel Caroline. - Ha legközelebb bemegyek, igazán bemutathatnátok nekem is.

- Rendben - mondta Kaká. - Tetszeni fog neked, mert ő olyan... Nem is tudom, messziről lerí róla, hogy egy szeretni való valaki.

- Nana - fenyegette meg játékosan a férjét Caro. - Még a végén féltékeny leszek.

- Fölösleges, mert tudod, hogy csak téged szeretlek - hajolt közel a nőhöz és megcsókolta.

- Fúj - hallottuk meg a gyerekek hangját, mire mi felnőttek felnevettünk.

- Majd akkor is ezt mond öcskös, ha barátnőd lesz - vigyorogtam rá.

- Nekem nem lesz barátnőm - jelentette ki komolyan.

- Nocsak és miért?

- Mert ma megmondtam Lexynek, hogyha felnövök feleségül veszem - húzta ki magát.

Muszáj volt röhögnöm rajta, olyan aranyos volt.

- Ne nevess! - szólt rám mérgesen. - Ő nem nevetett ki - vágta be a durcát, majd felpattanva az asztaltól, a szobájába szaladt.

- Majd megnyugszik - nézett rám Caroline jelentőségteljesen, és Isabellát magával húzva, otthagyott minket az asztalnál.

- Hát ennél átlátszóbb már nem is lehetett volna - sóhajtott Kaká. - Kezdheted a vallatást. Mit akarsz tudni?

Döbbenten néztem a brazilra, aki ilyen egyszerűen rájött, hogy miért vacsorázok náluk.

- Oké, akkor nem körítek. Mi nyomaszt?

- Ennyire látszik?

- Eléggé, de kérdésre ne kérdéssel válaszolj! Szóval, mi a baj?

- Nem tudom - dőlt hátra a széken. - Mióta eljöttem a Madridtól, nem találom a helyem. Oda már nem, ide meg MÉG nem tartozom.

- Ez hülyeség! - csesztem le azonnal. - Te itt vagy itthon. Ez a te csapatod, ahogyan régen is, csak hagyj magadnak egy kis időt, hogy vissszaszokj.

- Gondolod?

- Tudom.

Csendben meredt maga elé, majd pár perc múlva elmosolyodott.

- Igazad lehet. Adok még egy kis időt magamnak, hátha jobb lesz.

- Biztosan jobb lesz. A fiúk, ahogy én is, felnézünk rád. Hiszünk benned, de neked is azt kell tenned. Hinned kell magadban.

Csodálkozó szemeket meresztett rám.

- Köszi Stephan - szólalt meg. - Ez most nagyon jól esett és kellett is ahhoz, hogy másképp lássam ezt az egészet, mint eddig.

Egy ideig még beszélgettünk, majd elköszöntem és hazaindultam. Otthon sóhajtva dobtam le a kocsikulcsomat az előszobaszekrényre. Nyomasztó volt az üres lakásba hazajönni.