My Prince (Merthur) [BEFEJEZETT]

4. fejezet

Gaius
-Arthur, kérlek menj a szobádba...-mondtam.-És szólj Lancelotnak kérlek...

Lancelot

Amikor hallottam mi történt rohantam Gaiushoz és Arthur is szólt hogy siessek oda. Mikor beléptem egy sápadt Merlin volt ott. Gauis kotyvasztott valamit, majd mikor meglátott kissé kisimultak a vonásai.

- Örülök, hogy végre itt vagy! Figyeld Merlint, míg elkészítem a főzeteket. - hadarta és én úgy is tettem, ahogy kért. Mosolyogva simítottam Merlin sápadt arcára, ami kezdett kihűlni. Nagyot kellett sóhajtanom, mivel eszembe jutott minden egyes emlék, ami vele volt kapcsolatos. Az ahogy együtt küzdöttünk és ahogy próbálta eltitkolni előlem a varázserejét, míg én mindent tudtam. Sírni támadt kedvem, de nem tehetem egy lovag nem ejt könnyeket feleslegesen. Gaius valamit megitatott Merlinnel, de ő nem mozdult, majd bekente valamivel a sebeit és bekötötte a fejét. - Köszönöm Lancelot, most már elmehetsz! Tudok rá figyelni és vidd a hírét Arthurnak, hogy szerintem holnap vagy holnapután már lehet, hogy megy hozzá, de ez nem biztos. Attól függ, hogy mikor ébred fel.

Arthur

Lancelot kopogás nélkül rontott be a szobámba, majd megállt előttem.

- Mondd már, hogy mi van vele! - mordultam rá.

- Rossz hírem van... - motyogta, majd elmosolyodott. - Túl élte. Holnap vagy holnapután már talán jönni fog, attól függ, hogy mikor kel fel.

- Ne ijesztgess már! - boxoltam a vállába a lovagomnak, majd futásnak eredtem. Merlin mellett ott ült Gaius és a kezét szorongatta, míg a könnyei potyogtak. Mosolyognom kellett ezen a jeleneten. Hirtelen nézett rám Gaius és letörölte a könnyeit.

- Rendben van. Nincsen semmi baja, csak... - simogatta meg a fiú arcát Gaius. - Annyira fáj így látnom őt, de hidd el, hogy nem lesz baja.

- Tudom, hogy rendbe fog jönni. - léptem oda az ágyhoz, majd felemeltem Merlint. - Sajnálom, de magammal kell vinnem. Nem akarom, hogy úgy ébredjen, hogy nem vagyok mellette. Minden rendben lesz, vigyázni fogok rá.

- Legyen. - motyogta Gaius. Biztos, hogy nem örül a dolognak, de most ez nem bír érdekelni. Mikor beértem a szobámba befektettem az ágyba és én is odafeküdtem mellé. Mosolyogva simogattam az arcát és csak szorítottam magamhoz. Egyszerűen imádom ezt a fiút, nem is tudom, hogy mi lett volna velem, ha nem találkozunk. Nekem Merlin a végzetem, ezt érzem. Nem fogom soha megérteni, hogy mi baja van az apámnak Merlinnel. Reggel arra keltem, hogy kihúzta valaki a függönyöket, de nem csendült fel az a jól ismert mondat. Mikor kinyitottam a szememet Gwen állt mellettem.

- Hercegem, ma igen sok dolga van... - kezdett bele, de nem érdekelt, mivel Merlin megmozdult.

- Shhh! - szóltam Gwenre. - Nem érdekel, hogy mit kéne ma tennem, mivel míg Merlin nincs jobban, addig nem megyek innen sehova.

- De... - szólalt meg Gwen, mire Merlin lassan kinyitotta a szemeit.

- Arthur? - nyöszörögte a nevemet Merlin.

- Hogy vagy? - kérdeztem, miközben az arcát simogattam.

- Miért vagyok az ágyadban? - kérdezte Merlin, mire én Gwenre pillantottam, aki kiment a szobából.

- Mert azt akartam, hogy mellettem térj magadhoz... - suttogtam az ajkaira, majd megcsókoltam őt. Egész nap nem zavart minket senki, így csak őt kényeztettem, csókolgattam... és a kapcsolatunk eljutott olyan szintre, hogy miközben azt csináltuk megujjazhattam őt. Nagyon élveztem, ahogy kipirult arccal nyöszörög miattam. Senki nem látta ezt még tőle, csakis én.