*ੈ✩₊˚▐ ❛ Mindenki azt mondja, Konoha csendes városának akadémiája nagy neve mögött átlagos. Azonban senki sem tud semmit azokról a történetekről, melyek azokról az átlagos lányokról, a szerelemről, a nehézségekről, a barátaikról, a fiúkról, az élet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
‧͙⁺˚*･༓☾ ☽༓･*˚⁺‧͙
▍NOTE . na, kis kihagyás után biggyesztettem ide is egy részt. rövidke lett ez is, de cserébe a köviben már beindulnak a cselekmények. ha láttok valami hibát, kérlek jelezzétek! <3
❝ Az igazi szerelem útja egyszer sem sima.❞ — WILLIAM SHAKESPARE
— Remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan, [Név]! — próbálja lehúzni rólam a pólómat.
— De, nagyon is komolyan gondolom — állok ellent neki, de kevés sikerrel. — Miért olyan nagy baj, hogy ezt akarnám felvenni? Ez nem egy randi!
— Ha azt akarod, hogy mások azt higgyék, nem mehetsz ebben az agyon hordott hálóingben! — kotorászik a szekrényemben Ino. — Jól kell kinézz, nem úgy, mint aki most kelt fel.
— De most keltem — emlékeztetem a nyilvánvaló tényekre, ugyanis igen, fel órája keltem fel az érkezésükre, ugyanis teljesen elfelejtettem a mai napot.
— Sasuke-kun tegnap beszélt veled erről! Tízre itt van érted. Sora-san is mondta! — dorgál meg Sakura. — Hogy felejthetted el?
— A nővérem utalgatott erre tegnap, amikor a meccs után meghívta hozzánk vacsorára, nem én kértem, hogy vigyen be a városba — sóhajtok fel.
— De ő mégis belement.
— Mert nem mondhatott nemet Sorának, neki senki nem tud nemet mondani.
— Akkor is kibújhatott volna alóla. Mondhatta volna, hogy elvisz, közben meg nem is történhetett volna semmi. Érted már? — mosolyodik el Ino.
— Mit értsek? — vonom fel a szemöldököm kérdőn.
— Nem tudom biztosra mondani, mert nem látom, amikor veled van, de... talán tetszel neki — böki ki Sakura óvatosan. — Veled másképp bánik, és nem csak amiatt, mert van ez a színjáték. Általában.
— És ezt meg honnan a fenéből szedted? — nevetem el magam gúnyosan, ám mosolyom nem tart sokáig, mert Ino rögtön kezelésbe vesz.
De még mindig nem értem, mi bajuk a szettemmel. Laza copf, felkaptam hozzá egy farmert, az elnyűtt tornacsukámat, egy világoszöld pólót, és indultam is volna. Két perc múlva két barátnőmmel együtt mentem vissza a házba, akik a frászt hozták rám azzal, hogy az ajtóban toporogva várakozta rám.
— Lányok, elkések! És ne lökdöss már, Ino! — bújok ki a pólóból végül, és veszem fel azt a ruhát, amit Sakura a kezembe dob.
— [Név], nagyon szeretlek, de ez a színtelen, egyszerű és unalmas külső eddig nem igen zavart, de most már kezd szörnyen kiábrándító lenni a szerencsétlen kinézeted! — mondja a szemembe szőke barátnőm a véleményét, mire elkerekednek a szemeim.
