*ੈ✩₊˚▐ ❛ Mindenki azt mondja, Konoha csendes városának akadémiája nagy neve mögött átlagos. Azonban senki sem tud semmit azokról a történetekről, melyek azokról az átlagos lányokról, a szerelemről, a nehézségekről, a barátaikról, a fiúkról, az élet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
‧͙⁺˚*･༓☾ ☽༓･*˚⁺‧͙
❝ Megannyi igaz szerelem közül csak egy a valódi: melyben az összes többi benne van. ❞ — CASANOVA C. FILM
Hétfőn Ino és Sakura helyett kivételesen Sora visz el engem az Akadémiára, mert egy lyukas óra miatt később kell bemennie az egyetemre, így a kocsim is pihenhet egyet. Ezeket a napokat a bátyámmal azért szeretjük, mert ilyenkor este ránk hárul a vacsora kiválasztása, ami azt jelenti, hogy egészséges étel kerül az asztalra. Tehát rendelünk az Ichirakuból egy jó nagy adag rament.
Odafelé a nővérem végig a Itachiról és a buliról beszél. A bulin lett volna alkalma összeszedni magát és a bátorságát, s beszélni vele, mégis elszalasztotta a lehetőséget. Hagyta, hogy a félelem uralja elméjét, és nem cselekedett. Megoldás hiányában a barátai ötleteit mesélte el, akik már nem egyszer javasoltak neki valamit.
— Kisame szerint Itachi-kun kedvel engem, de akkor miért nem tesz egy lépést sem? — sandít rám féloldalasan.
— Ugye nem csak erre vársz? — Riadt tekintettel pislogok fel rá, miközben lesújtó pillantást vetek rá. — Sora, mondd, hogy nem! Ez már nem az a világ, amikor ciki, hogy a lányok teszik meg az első lépést és nem a fiúk, ó, istenem!
— Jól van már... Csak... egy kicsit félek az elutasítástól, tudod? Amikor majd visszautasít, utána olyan kínos lesz. Egy szakon vagyunk, közös barátaink és egy baráti társaságunk van, elég kellemetlen lesz elmenni egymás mellett.
— Ja, vagy úgy — felelem lazán magam is megnyugtatva, hogy csak egy újabb dilemma, aminek sosem fogom megérteni a miértjét. — Szerintem próbáld meg. Ha Kisame azt mondta, hogy tetszel neki, akkor ez biztos nem hazugság. Nem hazudna neked, hiszen mindketten jó barátai vagytok neki, és egy jó barát a legjobbat akarja a barátainak, szóval természetes, hogy egy ilyenről nem hazudna.
— Még mindig jobb az én esetem, mint a tiéd, húgi. Reménytelenül szerelmes vagy abba az új srácba az osztályodból, de ő alapvetően csak azt tudja, hogy létezel. És ez is csak azért van, mert az osztálytársa vagy — vonja meg a vállát.
Épp piros lámpát kaptunk, ami lehetővé teszi nekem, hogy megrökönyödve csípjem jól oldalba. — Ugye ezzel tudod, hogy nem segítesz? Éppen ma van a napja, hogy teszek valamit, erre muszáj így elbizonytalanítanod? Egyáltalán, hogy bírtad te ezt megjegyezni?
— Nehezen, de nem is ez a lényeg. Ami most itt fontos, hogy még mindig nem tetté egy lépést sem. — Okoskodva fordul felém, mintha az előbb nem éppen őt tárgyalunk volna ki.
