Bezárva veled {chanmin}

XVI.

-Értem.

Fájdalommal a szívemben keltem fel másnap. Nem aludtam sokat, későn aludtam el és korán keltem. Fejem tompa volt és így a gondolataim sem csatáztak egymás ellen az elmémben. Mikor kicsoszogtam a melegítőmben és az egy számmal nagyobb pólómban a fürdőbe, saját magamtól megijedtem. Szemem alatt hosszan húzódtak a karikák, testtartásom teljesen beesett volt. Kicsit megviselt a tegnap. Miután Chan ismertette a dolgokat szólt a "testőrömnek", aki pár percen belül megérkezett és az én vezetésemmel a szobámba mentem és bezárta mögöttem az ajtót. Első tettem ezután az volt, hogy nekidőltem a kijáratnak és lassan a földre csúsztam, majd csak néztem ki a fejemből. A koponyám lüktetett a sok egymással versenyző kérdés és érzés miatt. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Csalódott voltam? Vagy szomorú? Talán féltem? És ugyan miért én kellek ezeknek az embereknek? Chan lehet kihagyott pár információt? Vagy csak én vagyok elég szerencsétlen hozzá, hogy így kipécéztek?

Hogy egy kicsit leállítsam az agyam inkább elmentem fürdeni, ahol megmostam a hajamat is, mivel a zuhany alatt jó érzés volt állni és érzeni ahogy lefolyik a meleg víz. Miután végeztem egy majdnem egy óra után bebújtam az ágyba. Szokás szerint valaki megint bejött, hogy kiválogassa a ruháimat, de most egy könyvet is rakott az ágyamra. Elmosolyodtam mikor megláttam a címét. Az a könyv volt amit mondtam Jisungnak, hogy mindig is el akartam olvasni, de még nem volt rá időm. Most volt, így jól betakargatva magam, az ágy nagy háttámlájának dőlve kezdtem olvasni. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy már este tizenegy van. A könyvet az íróasztalra tettem, jól betakaróztam és elgondolkodtam újból a napomon. Az álmomon és az este történteken egyaránt. Mindegyiktől rosszul éreztem magam így csak a fejemre húztam a takarót, de eszembe jutott egy dolog. Mi lehet a barátaimmal? Feltűnt nekik, hogy eltűntem? Ha igen akkor mit csinálnak, hogy előkerítsenek? Tudom, hogy Jeongin a rendőrséget mindig az utolsó opciónak hagyja, de Hyunjin rábeszélhette, hogy hívják fel őket? Annyira félek, hogy mi lehet velük. Ha szóltak a rendőröknek akkor is, mi van ha késő lesz mire rám bukkannak? Ha már valami idegbeteggel leszek összezárva, aki nem is tudom mit szeretne velem. Hasam ezektől a gondolatoktól görcsbe rándult és csak jó hajnali három után tudtam elaludni és az álmomban is zaklattak ezek a félelmeim így már reggel ötkor talpon voltam.

Nehéz egy eset vagyok azt meg kell hagyni.

Reggel mikor átöltöztem egy szűk farmerbe és egy trikó-ing kombóba leültem az ágyra és újra a kezembe vettem a félbehagyott könyvet. Már haladhattam vele egy jó ötven oldalt, mikor az ajtó nyitódására eszméltem fel. Azt hittem Minho vagy jobb esetben Jisung lesz az belépő személy(bár nem tudom, hogy a múltkori után akar-e velem találkozni). Azonban tévednem kellett. Az ajtón bejövő személy a feladóm volt, aki rosszalló pillantással illetett mikor meglátott teljes öltözetben az ágyon ülve.

-Te mennyit aludtál? -Kérdezi először. Magamban elkáromkodtam magam, hisz nem sikerült sminkkel sem teljesen eltakarnom a fáradt tekintetemet. Inkább lehajtottam a fejem és megvontam a vállam, majd mikor meghallottam, hogy Chan közelebb lép összehúztam magam. -Nem foglak bántani. Nincs semmi gond.

Már megint. Elkezd nyugtatni és azt várja, hogy bedőljek neki. Mégsem mozdultam meg mikor leült mellém, majd kivette a könyvet a kezemből. Gyomrom émelyegni kezdett mikor megéreztem a mellettem ülő illatát. Nem azért, mert annyira rossz lett volna, csak nem volt kellemes érzés, hogy itt van. Nem tudom, hogyan kellene hozzá most viszonyulnom. Nem ismerem, így azt sem tudom mik a szokásai.

-Gyere, menjünk egyet sétálni. -Mondja, de én kételkedve nézek rá. Már megint mit akar? -Nyugi, ez csak egy kis barátságos dolog lesz. Nem akarok semmi rosszat. Bízz bennem.