Bezárva veled {chanmin}

XIII.

A kávé nélkül valóban nem tudott volna ilyen információt befogadni.

Seungmin szemszög:

Nem tudtam Chan kivel beszélhet telefonon. Nem is az érdekelt. A kezét néztem amibe tartotta a telefonját. Csak úgy dudorodtak rajta az erek. Valami megmagyarázhatatlan okból tetszett. Az én kezem -sokan mondják is- babás. Teljesen puha mások elmondása szerint, amit én nem így érzékelek, de rájuk hagyom. Nem látszódnak azon olyan jól a kezemet összetartó inak. Viszont az ő keze! Ránéztem és késztetést éreztem, hogy újra összefonjam a sajátjaimmal. Kinézete ellenére kellemes érzés volt fogni. Ahogy a könyvtár felé jöttünk sikerült megnyugodnom az ő közelgése miatt. Békésen sétáltam mellette és tényleg nem éreztem, hogy baj lenne.

Gondolataimból Chan köhögése szakított ki. Ijedten néztem a szemeibe és azon rimánkodtam, hogy ne rajtam mosolyogjon. De persze nem én lennék, ha nem ez történt volna!

-Min bambultál ennyire? Már szóltam neked kétszer is. -Kérdezi továbbra is mosolyogva. Előszöri idegességemet próbáltam kiűzni egy kisebb sóhajjal. Valahogy a mosolygása megnyugtató volt és nem éreztem annyira kellemetlenül magam. Én se tudtam megmagyarázni ezt az érzést, de most az egyszer figyelmen kívül hagytam. Hisz most itt van és lehet fontos dolgokat mond el ami segíthet valamiben. Akár a szökésben is.

-Nem tudom, elgondolkodtam -felelek neki, mire csak egy apró bólintássál jelezte, megértette. Nem firtatott semmit, csak hagyta, hogy csend telepedjen közénk. Nem tudom, hogy ez most azért van-e, mert az előtérben egy kisebb drámát csaptam vagy csak ő is belemerült- e a kis világába.

-Hamarosan hozzák a kávét, remélem szereted a hideg tejeset. -Néz rám a hideg szemeivel, amitől egy pillanatra elakadtam, mert olyan volt mintha áthatolt volna rajtam. Végül nem feledve egyik mondatát, bólintottam. -Akkor jó.

Nem kellett sokat várni, fentről kisebb zörgés hallatszott. Felnéztem és egy fekete kapucnis alakot láttam, aki a egy tálcával felszerelkezve egyensúlyozott az erkélyen. Itt minden dolgozó kapucnit hord a fején? Egy perc múlva már odaért hozzánk a személy a tálcával majd kezében és letette a kisasztalra.

-Itt van Mr. Bang amit kért. -Szólalt meg, számomra túl ismerős hangon. Összeráncoltam a szememet és a kapucnis alakot szuggeráltam. Nem tudom, hogy pechére vagy sem, de felnézett azonnal felismertem.

-Jisung?

Jeongin szemszög:

Szörnyen érzem magam. A legjobb barátom már vagy hat napja eltűnt és ötletem sincs, hogy hol lehet. Semmit sem tudok a hollétéről. S kezdek aggódni.

Hyunjinnal elmentünk a házhoz, de nem jutottunk be, mivel valamilyen oknál fogva nem nyitott ajtót. Dörömböltünk majdnem félórát, de semmi. A szomszédok küldtek el minket onnan, szép szavakkal kiegészítve utunkat. Hyunjin pedig mióta látja, hogy rosszabbul vagyok kezd egyre furcsábban viselkedni. Egyszer megkérdeztem mi a baja és azt mondta nincsen semmi gondja, csak aggódik. Viszont akkor se szokta azt csinálni, hogy mindig teljesen oktalanul simít végig a karomon vagy a hátamon. Jól esik a törődése, csak a szívemnek nem, mivel nem tudom, hogy mit miért csinál. Egyik este el is bőgtem magam, mivel nem sikerült feldolgoznom a bennem kavargó érzéseket és együtt aludtunk el, én a karjaiban, miközben simogatta a hátam. Semmit sem kérdezett csak átölelt és elfeküdt velem az ágyon. Reggel pedig olyan vörös fejjel szaladtam be a fürdőbe, hogy még egy szép érett paradicsom is megirigyelhetné.

  Ma is elmegyünk a házhoz, mivel nem hagyjuk annyiban ezt a dolgok. Három nappal utána igaz, de azóta is folyamatosan kerestük, de persze fölöslegesen. Annyira ideges vagyok már, hogy az elmúlt napokba mindig elmentem sétálni és vettem egy fagyit vagy valami kisebb édességet. Szeretem áprilisban tavaszi időt és ilyenkor mindig megnyugtat. Az egyetemen behazudtuk, hogy Seungmin beteg, mert véletlenül se mondanánk el senkinek, hogy még mi se tudjuk hol van.