hiszel bennünk?

XII. Szépség

Adjatok nekem pár percet, csak beszélni arról, milyen szép a tengeri világ. Bálnák ha úsznak el feletted árnyékot vetve tekintélyt parancsoló nagyságukkal. Apró hal rajok cikázva táncolnak el. Mint egy mese világ. Alattomos cápák, csendesen úszkálnak. Te pedig ott vagy az azúr kék fény szűrte vízben. Az elején páni félelem fogott el. Nem tudtam mit csinálok itt, de ehhez hasonló gyönyörűséget és veszélyt nem találsz sehol. Aztán már igazán kezdek ide szokni. Hisz én is egy vagyok ezek közül a lények közül. Csak annyira nem ismert az emberi világ számára. De azért még jelen vagyok. Federickkel igazán közeli kapcsolat alakult ki köztünk, ő beszélt én pedig hallgattam őt ittam minden egyes szavát. De olyan érzés volt mintha igazán megérinteni sosem tudnám. Nem tudom miért, valószínűleg azért mert nem egy helyről származóak vagyunk. Neki vannak lábai, külön álló élete. Ő tud utazni, elfogadott sőt megbecsült őt nem kutatják és akarják tanulmányozni amint felbukik. Engem sajnos igen, én ide vagyok kötve a mélységbe. Nincs számomra más kilátás csak a vele töltött percek és a sötétség lent. Hiába is csinálok bármit sosem kerülök hozzá közelebb. Hisz én is csak egy vízi állat, ragadozó, túl élő vagyok mint itt minden más.