hiszel bennünk?

VI. Név

Közeledtek, mivel halászok lehettek , volt náluk egy vadász kés. A kés pengéje ezüstös fényt járt a naplemente fényében. Az egyik barbár eleget tett a kérésnek durván kezdte metszeni uszonyom, a pikkelyek mint arany érmek hullottak alá. Ordítottam, ficánkoltam. De ők csak nevettek. Szemem könnyfátyolán keresztül megpillantottam őt, A férfi! Minden nap ki hajózott hogy újra lásson engem. A két férfi megállt mikor ők is meglátták őt.
Mit csináltok itt?-kérdezte
Uram, mi nem akarunk beszélni, inkább mutatunk ez a lény a hétszentség csodája, ilyet nem fogtunk soha ezt nézze uram, hisz ez egy nő, de nem akármilyen halfarokban végződik a teste, a karjait pikkelyek és úszók tarkítják, látott már ilyet uram? Az arca pedig elképeztően gyönyörű.- szólt örvendezve a halász.
Vérem , mint a víz amit csapta a csónak oldalát, folyt szerte szét. Uszonyom megtépázva.
HISZ NEM LÉLEGZIK TI BOLONDOK-szólt mérgesen a férfi az angyal arcával.
Az egyik férfi elkapta hajam , mellkasomnál és fejemnél tartva lenyomott a vízbe.
Nagy levegő, oh édes finom víz, minden éltetőm.
A testemben dühös cikázás futott végig, testem felhevült, arcom eltorzult.
A halász nevetve nyomott alább és alább a víznek, hajamnál fogva erősen húzott fel. Én vártam tűrtem.
A vízben a hangok erősen rezdülnek, így hallottam a szép arcú férfi hangját.
Felség, Federick mi azt tettük amire kért minket -sopánkodott a halász.
Én azt kértem hozzátok el nekem, nem azt hogy bántsátok.

Federick, izlelgettem a nyelvemen a neve méz édes hangzását.
Hé, valami baj van -kiáltott az engem tartó halász
Oh, de még mekkora, gondoltam. Vajon nektek milyen ízetek lesz?