hiszel bennünk?

III. Otthon

Egy jó ideje elidőztem itt, nagyon sok ismeretlen új tárggyal találkoztam, neveket aggadtam rájuk, de nem úgy mint ti. Én a zúgás alapján neveztem őket el. Volt egy fém láda, annak a neve 2 züm volt. A kagylók épphogy hümmögések.
Hosszú ideje próbáltam vízi növényeken élni, az ízük borzalmas, hogy bírják ezt a halak egyáltalán? Kétség kívül szükségem volt arra a meleg, fémes, csábító ízre. Így elmentem újdonsült felszerelésemmel nagyon magabiztosan éreztem magam!
-Most itt az ideje a bosszúnak! Szinte égtem a vágytól hogy megízleljem egy cápa vérét, sőt az összes élőlényt érezni akartam, vajon mind más? Édes, sós, fémes? Milyenek lehetnek? A kivancsisagtól fűtött izgalommal csapkodtam a habokban, és bingo, a főnyeremény. Egy bébi cápa. Kíméletlen mozdulattal szúrtam át a testét a vére lepelként hullott szét a vízen, és habzsoltam nem bírtam az állatias ösztönnel ami kibukott belőlem, végre vér. De a cápák sokkal mélyebb állatok mint gondoljuk, gondoskodó szülők, és szeretnek csapatban járni. Legalábbis ennek a pici cápának volt egy igen csalódott édesanyja. Az óriás lény még nagyobb szomorúsággal jött felém hatalmas víz buborékokat hagyva maga körül teste hozzám csapódott, és én a fájdalomtól kabultan hulltam alá, de nem lehettem rest, mert bizony most az életem múlik ezen. Ölsz vagy ölnek. Adrenalin áradt szét bennem elnyomva a lüktető oldalam fájdalmát, majd be céloztam az orrát,de ez gyorsabb példány volt , elkapta az uszonyom ordítottam, de itt senki nem hallja, megkarmoltam, haraptam. A bestia szorítása engedett, fel néztem a könnyektől borított szemem, alig tudtam fókuszálni, sikerült eltalálnom a szemét, ömlött a vér. Megízleltem és hirtelen minden porcikám felpezsdült cafatokra martam és haraptam a lényt. Nem tudom mi vagyok. De ami most történt. Az visz engem a tengerek csúcsára.