Az Utolsó Fényhajlító

XXIV

     — Úgyhogy hogy készülj fel, mert a tudásod összes cseppjét ki fogom csavarni — mondta nemrégiben Miss Lucienne Naiv, Túl Magabiztos Castellon. Ülök. A háborústratégia teremben. Caspian herceggel. Ülök, az ujjbegyeimmel masszírozom a homlokom és minden erőmmel azon vagyok, hogy figyeljek, megértsem, és még magamban is tartsam azt az információhalmazt, amit rám borít a herceg. Ami mellesleg elég nehéz, mert annak ellenére, hogy a herceg emberfelettien jól bánik a szavakkal, úgy magyaráz, mint a végzősök matektanárai, akiknek nem inge, hogy bejutnak-e a diákjaik egy tolerálható egyetemre vagy sem. Egyszóval borzalmasan.
Ásítok. Kettőt.
— Várj, várj. Kezd légyszíves elölről. Megint elkalandoztam — hadonászok hevesen a levegőben köröket formázva, újrakezdés jelet imitálva.
A herceg felsóhajt.
— Figyelsz te egyáltalán?
— Mélységes elnézésedet kérem, Őflancossága, csak tudod nehéz ekkora mennyiségű baromságot egyszerre feldolgozni. Folytasd csak.
— Még mindig csodálom bátorságodat. Ha egy alattvalóm így szólna hozzám, leüttetném a fejét. Veled természetesen már nem egy kivételt tettem, szóval ez már meg sem fordul a fejemben.
Megforgatom a szemem.
— De mindegy is, folytassuk hát — sóhajt fáradtan.
Caspian közelebb tolja hozzám Szentfölde térképét.
4 hatalmas nagy részre van osztva, amiből a második legnagyobbra, ami a tetején van, rábökök az ujjammal.
— Szóval ez itt Szív?
— Jól mondod — bólint.
Feszülten szívom be és fújom ki a levegőt.
— Ahj, miért kell így hívnom? Nem elég az Észak?
A herceg enyhén sértettnek tűnik. — A királyságom hivatalos neve Szív, és azt is el tudnám mesélni, miért, ha valaki nem akadna fel minden egyes mondatomon.
Szúrós pillantást vetek felé, majd újra lenézek a térképre.
— És itt vagyunk mi. A Tüskeszívben? Ez a kastély neve, igaz? Mint a vezetékneved. Thornheart.
A herceg újból bólint.
— Kik között is áll a háború? — Kérdezem szégyentelenül, ignorálva a tényt, hogy az előző 5 percben minimum háromszor elmondta.
— A háborút úgy véljük, hogy a Keleti királyság, avagy Karom indította ellenünk, Szív ellen. Habár olyan rég kezdődött, hogy már abban sem vagyok biztos, Karom vagy mi indítottuk... Végül Karom erőihez csatlakozott az attól délnyugatra elhelyezkedő Déli királyság, másnéven Agyar. Kelet a Víz Népe, Dél a Tűz Népe, és mint tudod, Észak a Jég Népe. Mi mégis mindannyian egy népcsoportba, a Sárkányok Népébe tartozunk.
— És Nyugat? Mi van a Nyugati Királysággal? — Értetlenkedek zavartan, fittyet hányva az utolsó mondatára. Jelentsen bármit is a Sárkányok Népe kifejezés, nem lesz kapacitásom feldolgozni ezt az egészet ha még a fránya sárkányokat is belekeveri.
Caspian komoran a szemembe néz, majd fájdalmasan szuszog egyet.
— A Nyugati Királyság... avagy Szárny. A Fény Népe... — A herceg felsóhajt — tudod, ők olyan, mintha 0-24 valami tudatmódosító szeren élnének.
Ezen felhorkantok, de Caspian folytatja — Ami részben igaz is. Ők fényevők. Egyetlen egy saját napuk van, és az is az akkori királyból vagy királynőből meríti az erejét, ezért amióta elhunyt Robert király, az ember, és a királyné, a fényhajlító, és nem találják a trónörököst, tartalékokon élnek.
— Várj, ezt nem értem. Mi a csuda az, hogy fényevő, és mi az a fényhajlító? — Összeráncolom a szemöldököm, és az asztalra könyökölök.
Caspian előrébb hajol a székén, hogy jobb belátást nyerjen a térképre, ami előttem van, majd a mutató- és középsőujjával rámutat két helyre a Nyugati királyságban.
— Ezek itt úgy nevezett fénykutak. Tiszta fényt merítenek ki belőlük, és a szervezetük csak azt képes befogadni. A mi ételeinktől pár nap leforgása alatt éhen halnának.
Az ujját most följebb húzza, és egy vízesésnek tűnő helyre bök.
— Ez itt pedig a Fényforrás. A legfontosabb fénynyerőpont egész Nyugaton. Itt tartják a tartalékuk legnagyobb mennyiségét. Mivel csak fényen tudnak élni, minden nap azt fogyasztják, de a fénynek elég érdekes mellékhatásai vannak. Olyan szinten képes lenyugtatni az embert, hogy a Fény Népének szinte acélból vannak az idegei. Emiatt ők békepártiak, ezért nem vesznek részt a háborúban — magyaráz.
Minden egyes agysejtemet megdolgoztatom, hogy elképzeljem, mégis milyen formátumban fogyasztják a fényt. Isszák? Vagy esetleg megvárják, hogy üljön egy pár napot, és harapják? Tud egyáltalán olyan állapotú lenni, hogy haraphatóvá válik??
— Cher azt hiszem valami olyasmit mondott, hogy a fürdővizemben is volt, ám az mégsem fénylett... — Gondolkodok el, továbbra is a messzire nyúló Fényforrást mustrálva tekintetemmel.
A hercegnek mintha eszébe jutna valami.
— Á, igen, a fénynek nagyon sok más hasznos hatása is van, mint például a gyógyítás, ám ha bármilyen más anyaggal keveredik, elveszti a ragyogását, és az ereje is csökken. Apropó, miért nem hagytad Cherry-nek, hogy bedugja a kezed a vízbe?
Amint kiejti a száján ezt a kérdést, menten elszégyellem magam, és legszívesebben fülem-farkam behúzva eltűnnék a herceg szeme elől.
Elfordítom a fejem, nem tudok a szemébe nézni.
— Túl forró volt a víz, nem bírta a sebem.
— Ezt végülis meg tudom érteni, biztos érzékeny volt a terület — bólint hamis együttérzéssel. — Még szerencse, hogy Hunter kéznél volt, és meggyógyított. Habár mérget vennék rá, hogy Warrick, aki erre szakosodott, jobb munkát végzett volna mint az a nagyszájú farkaskölyök... — Caspian tekintete szinte lángol, miközben Hunterről beszél. Eljátszok a gondolattal, hogy vajon mióta ismerik egymást, és milyen kapcsolatot ápolnak.
Az arcomat álmosan a tenyeremben pihentetem, miközben az asztalon könyökölök.
— És te mi lennél? — Teszem fel a "farkaskölyök" szó hallatán a kérdést, ami már oly régóta izgat.
— Egy jégtörő, természetesen. A Jégsárkány leszármazottja — vigyorog az éles szemfogával.
— Ez nem segít, Caspian — reccsenek rá mérgesen.
— Mindegyik királyi családban egy sárkány vére folyik. A Thornheartok elődje a Jégsárkány, ezért az ő képességeit és néhány külső tulajdonságát visszük tovább — az ujjával rámutat a szemfogaira, és a hegyes végű fülére. — Mint például ezek, meg még néhány dolog, amiket most inkább nem mutatnék meg. Nem szeretnélek elijeszteni, ugyebár.
A fogaimon szűrve át sziszegek.
— A korábbi kérdésedhez visszatérve... A fényhajlítóknál ez hasonlóképpen van. Ők a Fénysárkány leszármazottjai. Képesek szó szerint hajlítani és irányítani a fényt. Azzal a különbséggel, hogy nekik szárnyuk is van — magyarázza tovább.
Összeráncolom a szemöldökömet.
— Várj, várj..! Egy valami nem fér a fejembe. Hogy lehet egy sárkány utódja egy ember? — Kérdezem zavartan és kissé ingerülten is.
Caspian keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt, és sértetten hátradől a székében.
— Először is, nem vagyok ember — vicsorog, az ember szó az ő szájából mocskosnak és undorítónak hangzik. — Másodszor is, a 4 királyság 4 sárkányának is voltak elődjei, avagy a Földsárkány, a Mindenek Anyja, és a Szélsárkány, a Mindenek Atyja. Ők annak érdekében, hogy beolvadjanak az alattvalók közé, és beszélve, a földön uralkodjanak, emberhez hasonló alakot vettek fel. Ám mint láthatod, a beolvadás nem éppen sikerült. A testük pár hét után nem bírta el azt a hatalmas mennyiségű mágiát, amit hordoztak, és elkezdtek visszaváltozni, örökre megrémítve az embereket. Amint ezt észrevették, megsértődtek, visszatértek az égboltra, és az otthonukba, a Sárkánylakba, ami Szentfölde legmagasabb hegysége, és évezredeken át adott otthont a 6 sárkánynak. Pár évszázaddal később kővé váltak, és a maradványaik azóta is érintetlenül szunnyadnak a Sárkánylakban.