Az Utolsó Fényhajlító

XX

     𝓐 ránk telepedő feszülten csöndes légkört Rex parancsnok torokköszörülése szakítja meg.
     — Felség, szabad egy szóra?
Caspian egy pillanatra úgy tesz mintha meg sem hallotta volna, aztán ingerülten felhúzza a szemöldökeit és a vörös gárdista felé fordítja fejét.
     — Mi lenne az? — kérdezi Caspian, ám a könyökömet továbbra sem engedi el.
     Hunterre pillantok, akiről úgy fest, mintha a mágia végére érne - persze nem értek ehhez, de a lassabb kéz mozgás, a halkabb szavak és a lassabb beszéd valószínűleg erre utal. Igen, ezt gunyorosan mondtam.
Rex csendben marad, és a szemöldöke állásával próbál a herceggel kommunikálni.
— Nyugodtan mondhatod előttük. Nincs titkolnivalóm — mondja Caspian egy enyhe kacaj kíséretében.
A bal sarkam a sok ácsorgásnak köszönhetően egyre jobban sajog, ám annál nem tehetek többet hogy magamban átkozom Szentföldét és az engem körülvevő embereket. A fejem is zúg, és a hasam is hangosan korog. Bár az utóbbihoz már hozzászoktam.
Rex ingerülten szűri ki a szavakat a száján. — Ez nagyon... veszélyes. A lányra nézve. — Teszi hozzá jóval halkabban a második mondatot.
Caspian jóízűen felnevet.
— Pfft, miket makogsz? Badarság.
— Egy véleményen vagyok a parancsnokkal, felség — szólal fel Kasikaff, a szemfedős mágus.
— Valaki elmagyarázná a szituációt légyszíves? — kérdem türelmetlen hangnemen amikor kezdem megelégelni hogy levegőnek néznek.
Rex mintha beszédre nyitná a száját, ám Caspian egy fagyos pillantása elég hogy elhallgasson.
A herceg felém fordul, és a zafírkék íriszeivel mélyen a szemeimbe néz, majd közelebb hajol, hogy rajtam kívül más ne hallja.
— Bízol bennem?
Felhorkantok.
— Ezt komolyan kérdezed?
     Caspian komoly arckifejezése választ ad a kérdésemre.
     — Miért bíznék? — kérdezem vádlón.
     — Van itt bárki rajtam kívül, aki esélyes arra, hogy elnyerje a bizalmadat? — kérdez vissza felhúzva az egyik szemöldökét.
     — Ki hazudott neked? — kacagok fel — Egy szóval sem mondtam, hogy esélyes vagy a bizalmam elnyerésére.
     A herceg elvigyorodik.
     — Valóban? Akkor miért hagytad hogy kössek veled egy mágikus esküt, amikor azt sem tudod, miből áll? Amikor azt se tudod, mily következményei lesznek? — Caspian aprón elbillenti a fejét oldalra.
     Ahj, basszus, most megfogott.
     Mégis van a hercegben valami, ami ismerős biztonságot és otthonérzetet nyújt nekem. Viszont baromi idegesítő, hogy nem tudok rájönni, mi az.
     Nem válaszolok a kérdéseire, helyette a padlót pásztázom a tekintetemmel.
     Ahogy újra csend ül a kastély e sötét folyosójára, ráeszmélek, hogy Hunter már rég abbahagyta a varázslást, és ok nélkül fogunk könyököt Caspiannel.
     Az előttem álló fiú a fülemhez hajol, a lehelete csiklandozza a bőrömet.
     — Induljunk? Szerintem jót tenne neked egy étkezés és egy kiadós alvás.
     Némán bólintok, Caspian pedig elhajol a fülemtől, majd sokatmondóan bólint egyet és Rex felé fordul.
     — A hercegi lakosztályba — szól Caspian.
     Rex is bólint, majd sarkon fordul és sétálni kezd.
     Ahogy Caspian becsúsztatja a karomat a könyökhajlatába és elindul, muszáj ránehezednem hogy képes legyek járni. A fiú rám pillant, mint aki egyértelműen észrevette a gesztust, de nem szól semmit, aminek baromi hálás vagyok.
     Lassan somfordálunk a kék bársonyszőnyeggel ívelt fehér kőfolyosón, a Hold egyre fényesebben vetül reánk, kiemelve Caspian erőteljes, szögletes állkapcsát és hófehér bőrét. A zafírkék, jeges szemeit az előttünk táruló lépcsősorra szegezi, és szemmel láthatóan nagyon koncentrál, hogy ne bukjak fel.
Feszülten felmordulok.
— Miért csinálod ezt?!
Caspian kíváncsi hangnemre vált.
— Mégis mit? — kérdez vissza.
— Hogy emberként kezelsz engem — fújom ki nyugtalanul a levegőt.
— A kastélyban háromféleképpen bánunk egy hölggyel. Úri hölgyként, szolgaként és szajhaként. Jobban éreznéd magad, ha az utolsó kettőként kezelnélek? — feleli, az egyik szemöldökét kérdőn felhúzva.
Caspian olyan könnyen, olyan nyugodtan ejti ki a szavakat a száján, ahogy rég bánt velem bárki is a húgaimon kívül. Nem gondoltam volna, hogy még jó pár évig bárki is így szólna hozzám - persze, lehet, hogy Caspian nem a legilledelmesebb, és az egoizmusának sincs határa, ám ez még mindig jobb, mint amikor tényleg szajhaként bánnak velem az áldozataim.
— Bocs, hülye kérdés volt. Felejtsd el — rázom meg bizonytalanul a fejem.
Hunter mellénk szökdécsel, Kasikaff és Warrick egymásba kapaszkodva követnek minket szorosan mögöttünk, Rex parancsnok pedig az utat vezeti előttünk.
— Akkor mostmár úri hölgy vagy? — kérdezi csillogó szemekkel a farkasfiú.
— Igazából bérgyilkos vagyok, de sokféleképpen bántak már velem — vonom meg a vállam.
— Bérgyilkos vagy?! — kiált fel döbbenten Hunter. Elfordítom a fejem, hogy meglessem Caspian reakcióját is, ám ő feleannyira sem olyan döbbent, mint Hunter.
Visszafordulok Huntie irányába.
— Egy órája ismerjük egymást, miért vagy ilyen meglepett? — kérdem.
— Csak... azt hittem, most az egyszer lehet egy normális barátom — sóhajt fel.
— Hogy érted azt, hogy "most az egyszer"? — ráncolom össze a szemöldököm.
— Hát igazából csak a Négyekkel vagyok jóban, akikből ketten átkozottak, a másik kettő meg halhatatlan... áh, nem, inkább három halhatatlan, a negyedik meg simán halott. Mondjuk rossz embert kérdeztél, Bree többet tudna erről mesélni — feleli Hunter, ám arra nem gondol, hogy én egy szót sem értek a mondataiból.
Caspian a farkasfiú mondandója végén lányosan felsikolt, mire rémülten belemarkolok a könyökébe.
— Ki ne ejtsd annak a nőnek a nevét, buta fiú!!! — vinnyog a herceg. Felhorkantok, hiszen nem néztem volna ki Caspianből ezt a viselkedést, mégis nagyon élvezem.
Egy morgó hangot hallok mögülem, Kasikaffre tippelek. — Csak egy normális hetet szeretnék, mondjuk 48 órát aludni, talán kómába esni, nem vagyok válogatós.
— Emlékezz, önszántadból állsz a BMSZ élén — mondja Caspian vigyorogva.
— Mi az a BMSZ? — kérdezem zavartan.
— Birodalmi Mágus Szö...
Hunter nyomban magyarázni kezd, ám mielőtt befejezhetné, valaki a szavába vág.
— Állj!
— ...vetkezet.
Felkapom a fejem, meglepetésemre pedig Rex parancsnokot vélem felfedezni előttünk állva, dühben és bosszúban forró tekintettel.
— Álljatok le! Mindannyian! Ha így folytatjátok, a lány össze fog roppanni az információk súlya alatt. Szentfölde hatalmas játékmezején állunk, ti pedig egy nem oda illő bábút próbáltok begyömöszölni a gyalogok sorába. Legyen elég ennyi mára! Könnyebb lesz feldogoznia az információt miután kipihente magát egy csésze citromfű tea mellett — szól feszülten Rex parancsnok.
Mindnyájunkat lesokkol a hirtelen fellobbanása, ám Caspian nem tűnik meglepettnek.
Azt hittem, a parancsnoknak nem tisztje így szólni a herceghez, ám úgy tűnik, Rex sokkal ítélőképesebb mint a herceg, és arra tippelek, nem ez az első alkalom, hogy Rex diktálja a ritmust.
— Igazad van, barátom — vigyorog rá Caspian.
Rex elpirul, és kínjában a padlóra pillant.
    — Rendben, induljunk.

━━━━  ♕  ━━━━

Pár perc és 5 lépcsősor elteltével elérünk arra az emeletre, amit Caspian Fagyos emelet néven említett nekem, és ahogy fölérünk, a neve értelmet nyer: minden, szó szerint minden jégből van. A padlót jég borítja, a szőnyeg már nem is szőnyeg, hanem csak egy egyszerű jéglap, a számos csillár apró csúcsai fényesen csillannak meg.
     Mindig is nagy álmom volt, hogy ellátogassak Elsa jégpalotájába, de sosem gondoltam, hogy tényleg bekövetkezik.
Nyomban megborzadok, ahogy a jégszőnyegre lépek, és elszörnyülködve konstatálom, hogy még mindig mezítláb vagyok. Ahogy egyre beljebb haladunk, a levegő szélsebességgel hűl, én pedig már vacogok.
— Felvegyelek? — pillant le rám Caspian.
Még dideregve is képes vagyok előhalászni a szarkazmusomat, szóval gunyorosan végigmérem a szememmel mielőtt válaszra nyitnám a szám.
— Elbírsz te egyáltalán? — kérdezem cinikusan. Teljesen jogos volt a kérdésem, hiszen attól még, hogy Caspian egy égimeszelő, olyan vékony, mint egy pálcika. Ha ránézek, az evészavar definíciója jelenik meg előttem egy drágább és csicsásabb kiadásban.
— Rövid ideig el. Legalább nem fáznál meg.
Caspian hirtelen lehajol, és felkap a kezeibe, mire egy aprót sikoltok.
— V-várj! Akkor inkább a hátadon vigyél, légyszíves! — mondom zavarba ejtve.
A herceg elvigyorodik. — Ahogy óhajtod.
Letesz a jeges padlóra, majd elém lép, és leguggol, hogy felkapaszkodhassak a hátára, amit szíves örömest megteszek - jelen pillanatban bármit megadnék azért, hogy ne kelljen többé a borzasztó jégpadlóra lépnem.
A karjaimat esetlenül Caspian nyaka köré csavarom, a mozdulataimból árad, hogy kellemetlen számomra a helyzet. Caspian becsúsztatja a karjait a térdhajlatom alá, és abban egyet értek vele, hogy ez a legilledelmesebb mód arra, hogy megtartson.
A többiek szótlanul figyelik az ügyetlenkedésemet, és némán megvárják, hogy a herceg útnak induljon velem a hátán.
Nagyon furcsa ilyen magasan lenni - a fejem körülbelül 200 centi magasan lehet, ha nem több. Hamar elfelejtem, hogy Caspian a hátán cipel, mivel túlságosan el vagyok ragadtatva a látványtól. Ha nem kell hozzáérnem a jéghez, nincs bajom vele, sőt - csodaszép.
Elhaladunk zárt, jégborította fehér ajtók mellett, a kék-fehér, jeges tapéta mentén fejedelmi festményekben és portrékban bámészkodom amiknek aljáról jégcsapok lógnak le, a másik oldalra fordulva pedig a deres ablakokon keresztül kilátok a hóborította erdőre ami körülöleli a kastélyt. Az ablakpárkányokon álló vázákban mintha még a virágok is megfagytak volna. A fejem nehezedni kezd, ezért Caspian hátára döntöm lazításképpen, és hallgatom, ahogy a herceg jégborította szíve is egy ütemre dobog.