A bátyám haverja

11.fejezet

Két nap múlva

Eltelt két nap, de nem változott a tény, hogy Ethan és köztem nincs mégsem semmi. Ahogy csak tehette került, ha nem volt muszáj nem beszélt velem. Nem vagyok képes elhinni, hogy ennyire félreértettem ezt az egész Ethan-ös ügyet.

Szerencsére jó dolog is történt. A süteményeknek nagy sikere van. Ebben a pár napban a napi bevétel a duplájára nőtt és a bátyám ma jön haza.

Nem gondoltam, hogy ilyen régóta barátok és hogy Noel segített neki a nehéz időszakban. Ez közös bennünk.

A történtek után Noel nagyban hozzájárult a gyógyulásomhoz.

Kimondhatatlanul örülök neki, hogy haza jön. Már iszonyatosan hiányzott és mióta Ethan távolságtartó eléggé magányosan is telt ez a két nap.

-Mehetünk a bátyád elé?

-Igen-feleltem.

-Oké. Én vezetek. -mondta teljesen érzelemmentesen. Se egy kósza mosoly, se egy beszólás, se egy egoista megjegyzés.

Beültünk az autóba és elindultunk a reptér felé. Az odavezető úton egyikünk se szólt egy szót sem. Zenét hallgatva telt a kocsikázásunk.

-Noel!-futottam oda hozzá majd a nyakába ugrottam.

-Te is hiányoztál hugi-ölelt át szorosan.

-Csá haver-pacsiztak le.

-Csá. A kávézó áll még? -nevetett.

-Ami azt illeti-néztem rá sokat mondóan.

-Ella. Mit csináltál már? -tárta szét karjait.

-Süteményeket kezdtünk árulni. Nagy sikere van-közölte Ethan.

-Igen. Én sütöm őket és nagy rájuk a keresett. A napi bevétel a duplájára ugrott-mondtam el kicsit részletesebben.

-Nem örülök neki, hogy a hátam mögött intézkedtek-kezdett bele a leszidásba. -De-nézett ránk. -Büszke vagyok rátok-mosolygott, én persze újra a nyakába ugrottam.

-Na menjünk haza-mondta Ethan.

Beszálltunk a kocsiba. Noel és Ethan előre én pedig hátra. A fiúk az egész utat végig beszélték, én pedig fülhallgatóval zenét hallgattam.

Hazaérve bementem a szobámba és nézni kezdtem egy filmet. A tevékenységemben a film végé felé Noel zavart meg.

-Bejöhetek? -nyitotta ki az ajtót.

-Gyere csak-mondtam.

-Mi van köztetek Ethannel? -ült le mellém.

-Semmi. Szerintem még barátok sem vagyunk-feleltem.

-Jólvan-puszilt bele a hajamba, majd kiment. Nem nagyon izgatta a dolog, sőt örült neki. Nyilván én nem repesek tőle.

Folytattam előbbi tevékenységem, majd annak végeztével gondolkozni kezdtem. Hogy mégis min? Azon, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni a kávézót.

Agyaltam és agyaltam. Aztán hirtelen beugrott.

-Van egy ötletem-rontottam le a lépcsőn.

-Már megint mi? -kérdezte Ethan a régi seggfej stílusban. Talán újra a régi lesz köztünk minden?

-Seggfejkém. Hidd el tetszeni fog-kacsintottam rá. -Tehát legyen nyereményjáték a kávézóban-mondtam.