A bátyám haverja

2.fejezet

Egy újabb nap a kávézóban. Szokásos hangulat, mégis van valami a levegőben. Valami, ami közeledik felénk. Nem tudom, hogy jó vagy rossz, de nem is kellene ezen agyalnom a jól megérdemelt szünetemben. Inkább szürcsölgetem tovább a kis kakaómat és elengedem.

-Szia hugi-jött ki Noel hozzám a kávézó elé és leült mellém, mivel az egyik szabad asztalnál ücsörögtem.

-Szia bátyókám-köszöntöttem.

-Min agyalsz megint? -szürcsölt bele a kávéjába.

-Semmin, csak olyan érzésem van, hogy valami közeledik.

-Igen így van-nézett rám komolyan-a szüneted vége.

-Komolyan mondtam-mosolyodtam el.

-Én is! -mondta majdnem teljes komolysággal, de elkacagta magát.-Ne gyere azzal, hogy ez a változás szele-nézett szét és célzott a szellőre, ami épphogy csak lengedezett.

-Pedig az-mondtam miközben felálltam az asztaltól, mert mialatt beszélgettünk tényleg lejárt a szünetem.

Visszamentem dolgozni, de nem hagyott nyugodni ez a furcsa érzés. Próbáltam nem gondolni rá és a munkára koncentrálni.

-Szia, mit adhatok? -köszöntöttem az előttem álló vendéget.

-Szia, két forrócsoki kérnék. Az egyiket fahéjjal. -mosolygott.

-Rendben, máris adom-mondtam majd neki láttam a rendelésnek. Furcsa. Nem sokan isszák fahéjjal.

-Szia kicsim-hallottam meg egy ismerős hangot.

-Szia-válaszolt a lány, a lány, akinek épp a forrócsokikat készítem. Tudom, hogy ő az, mert felismertem a hangját.

-Tessék a ké-fordultam meg és azon nyomban le is fagytam. Ő volt az. Ott állt velem szemben. Egy év után ugyanolyan érzéseket keltve, mint azelőtt.

-Ella? -szólalt meg hirtelen.

-Szia Áron-mondtam inkább rá sem nézve.

-Te ismered? -nézett rá a mellette álló, hosszú szőke hajú, kék szemű barátnője. Azonban Áron rám figyelt. Rám, a volt barátnőjére. Egy átlagos lányra vállig érő barna hajjal és barna szemekkel. Arra, akit iszonyatosan megbántott.

-Áron? -szólongatta a lány.

-Öhm, igen ismerem. Szia Ell-nézett újra rám.

-Hugi tudnál se...-jelent meg Noel, de nem fejezte be a mondatot, hanem egy újba kezdett inkább. -Te mit keresel itt? Mit akarsz már megint a húgomtól? -intézte felé a kérdéseit higgadtan mégis érezni lehetett, hogy legszívesebben felképelné.

-A barátnőm ajánlotta ezt a helyet, így elnéztünk. Nem akarok tőle semmit, nyugi. Azt se tudtam, hogy itt dolgozik.

-Semmi baj Noel, hagyd-nyugtatgattam.

-Hagyjam? Miatta majdnem, hú-vett egy nagy levegőt. -Oké, nyugodt vagyok.

-Sajnálom Ella, ami történt, tényleg. Nagyon megbántam és rájöttem, nem volt helyes, amiket tettem veled vagy akár mással. Megváltoztam. Kérlek, bocsáss meg nekem-hallottam a hangján, hogy igazat mond, de ami a legfontosabb, hogy a szemében láttam az őszinteséget. A szem nem hazudik. Mondhat akármit a szánk, ha a szemünk mást üzen.

-Semmi baj Áron, felejtsük el. Megbocsájtok-intéztem felé egy (remélem) őszinte mosolyt.

-Köszönöm-mondta, majd a barátnője társaságában elhagyták a kávézót. Én pedig ott maradtam az újra felszínre törő érzéseimmel, amikkel nem tudtam mit kezdjek.

-Jól vagy hugi? -fogta meg a vállam Noel.

-Persze-töröltem le pár kósza könnycseppet. -Miben kell segítenem?

-Már semmiben, megoldottam. Menj haza és pihenj egy kicsit-küldött felém egy mosolyt. Én csak bólintottam majd az öltözőbe mentem, ahol átöltöztem.

-Sziasztok-köszöntem el a többiektől és elindultam haza.

Hazaérve a szobám felé vettem az irányt, ahol egyből utat törtek a könnyeim maguknak. Zokogok. Itt sírok egy fiú miatt, aki tönkretett. Azon gondolkozom mit rontottam el. Értem nem változott meg.

A hibákat sorra halmozta, erre egy év után besétál a bátyám kávézójába és mindaz ellenére, amiket tett, még azóta se tudtam elengedni. Ő tovább lépett, de én ott ragadtam a múltban. Oda jutok újra, ahonnan nehezen tudtam csak kijutni.

Nem, nem kerülhettek újra abba a mély, kilátástalan gödörbe. Nem! Nem lehet!

- Nyugodj meg Ella, minden rendben van és rendben is lesz. Nincs baj. Felejtsd el. Ne is gondolj rá. -nyugtatgattam magam. Pár perc múlva sikerült lehiggadnom. Már csak helyre kell tennem az érzéseimet. Igen. Ezt kell tennem.

Elgondolkoztam mindazon, amit átéltem és azon is, ami ma történt. Felzaklatott, hogy újra találkoztunk. Rájöttem arra, hogy a pillanat hevében hittem azt még mindig szeretem, de nem. Nem gyűlölöm, nem érzek haragot sem, de szerelmet sem. Komolyan gondoltam, amit mondtam azt, hogy megbocsájtok, mert ez így van.

Nem volt tökéletes a kapcsolatunk, hibáztunk mind a ketten. Egyikünk kevesebbet, a másikunk többet. Voltak hullámvölgyek, de akkor is szerettem, nagyon is szerettem.

Ő volt az, aki megmutatta mi a szerelem, még ha egy icipicit ki is siklott a kapcsolatunk. Ő is szeretett, tudom. Lehet azért történt ez, mert akkor még nem voltunk elég érettek. Lehet csak szimplán nem illettünk össze. A lényeg, hogy akármi is történt, bármely meglepő is, nem bánom. Örülök neki, hogy megismertem és annak is, hogy megszerettem. A mi szerelmünk nem volt túl hosszútávú, de igazi volt. Csak ez számít.