‼️ A könyv trágár szavakat és erotikus jelenetet tartalmaz 🔞
"Nem futhatsz örökké a halál elől, Zyana Belmont!"
Vagy mégis?
Főhősnőnk előtt a feladat, hogy megszerezze a rúnakő két darabját, ha meg akarja törni az átkot és ha meg akarja keresni a s...
Az idei karácsony számomra valamiért más, mint az eddigiek. Valahogyan sokkal jobban érezni az egész hangulatát és sikerült teljesen ráhangolódnom erre a melegséggel teli időszakra.
Kívánom, hogy csodásan teljenek ezek a napok. Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok nektek ezzel a kis plusz fejezettel! <3
Köszönöm, hogy vagytok! Ölellek benneteket!
Sylvi
*****
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
Mézes sütemény és forralt bor étvágygerjesztő illata lengte be az egész kastélyt. Asenáék már napok óta készülődtek Yule ünnepére, Rionnal pedig már minden meghívót kiküldtünk a holnapi bál alkalmából. Ám ez az este még a miénk volt. Békés, családias...de semmiképp sem csendes.
- Ha leejtesz, én lepörkölöm a hajadat, Bräger! - kapaszkodtam Collen nyakában ülve. Az a megátalkodott nem könnyítette meg, hogy újabb narancs karikát aggassak a kastély tágas előcsarnokában felállított Yule fára.
- Ha lepörkölöd a hajam, megmondom Rionnak, hogy képtelen voltál bírni magaddal és felkutattad az egyik ajándékodat - vágott vissza, miközben aprókat dobott rajtam, hogy elveszítsem az egyensúlyomat, de még így is sikerült egy ágra bújtatnom a díszt.
- Én meg azt, hogy a tegnapi adag bor rejtélyes eltűnéséért te meg Deril cimborád feleltek.
Egy hirtelen mozdulattal leguggolt, én meg felsikkantottam, mert azt hittem, hogy leejt, de természetesen ennél sokkal jobb reflexekkel rendelkezett.
- Nem akarnál te ilyen rosszat a testőrparancsnokodnak - röhögött, miközben lesegített a nyakából és egy újabb csillogó díszt adott a kezembe a földön lévő dobozból. - Ez az utolsó. El kell ismernem, hogy csodálatos munkát végeztünk. - csapta össze a tenyerét és hátrébb állt, hogy megcsodálja teljes egészében a művünket.
Az előcsarnok két oldalában futó lépcsősorok korlátját fenyőágak díszítették, rajtuk ezernyi ezüst, arany - és üvegdísszel. A világos, barnával erezett márványpadlóra hatalmas vázákat állítottunk, amelyeket piros fagyönggyel és örökzöld ágakkal tömtük meg, és apró, fénylő díszeket aggattunk rájuk. Egyetlen sarkot sem akartam kihagyni a kastélyban. Ez volt az első ünnepünk együtt, ezért én magam gondoskodtam arról, hogy a gondolataimban lévő, régóta elképzelt hangulatot valóságossá tegyem és igazi, otthonos hellyé varázsoljak minden szobát. A szívem megtelt melegséggel, ahogy körbenéztem az előcsarnok pompáján.
- Köszönöm, hogy segítettél! - mondtam Collennak és a torkomat a meghatottság könnyei szorongatták. - Valóban csodálatos.
Hozzám lépett és megölelt.
- Bármikor - mondta és jól megszorongatott. - Már amikor a te Lin barátnőd megkegyelmez nekem és elereszt.
Megpaskoltam a mellkasát és elhúzódtam.
- Szegény parancsnok! Igazán megterhelő lehet majdnem minden szabad percedet az ágyában tölteni - hecceltem, mire felhorkant.
- Te mutattál be neki. Te is felelsz a következményekért. Jut eszembe – gondolkodott el és a hajába túrt. - El kell még rohannom egy ajándékáért. Boldogulsz a többivel?
- Persze – mosolyogtam. - Menj csak!
Szerettem őt ilyen boldognak, ilyen kiegyensúlyozottnak látni, pedig az új pozíciója nem kis munkát rótt a vállára.
Miután távozott, leültem az előcsarnok balján lévő vajszínű kanapéra, a tűz fellobbant mellettem a kandallóban, én meg kényelmesen elhelyezkedtem, hogy onnan csodáljam a ragyogó díszítést és a hatalmas fát. Beszipákoltam az erőteljes fenyőillatot, hallgattam a ropogó tűz megnyugtató neszét és abban a pillanatban minden annyira teljes volt. Annyira...
- Gyönyörű. - szólalt meg egy mély, kellemes hang, melynek halálosan jóképű tulajdonosa éppen felém sétált és egy tányéron két jó nagy szelet gyümölcskenyeret hozott.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – mondtam, mire Rion színpadiasan megperdült, majd mikor visszanézett rám, elismerően annyit mondott:
- Ó! A kastély is, természetesen. - válaszolta és összevigyorogtam vele, miközben mellém telepedett és az üvegasztalra tette a tányért.
A fáklyák és a hatalmas csillár mindent bevilágító fényei kialudtak, melyeket felváltották a gyertyákon táncoló sárkánytűz romantikus lángocskái.
- Már senki nem dolgozik - búgta Rion és átölelt, másik kezével az arcomat simogatta. - Mindenki a szeretteivel van. Néhány órára miénk az egész kastély. - édesgetett, miközben apró csókokat lehelt az arcomra.
- És mit szeretnél csinálni? - kacérkodtam elegáns, ezüsttel hímzett hófehér öltözéke alá nyúlva, hogy megsimítsam mellizmait.
- Először is ezt - csókolt meg mohón, vágyának kéjes, erőteljes illata elűzte a gondolataimat. - Aztán mielőtt folytatnám itt... - masszírozta a mellemet és én a karjai közé olvadtam - elmondhatnád, miért próbálod mindenképpen felkutatni az ajándékaidat. - vigyorgott a számba, én meg belevörösödtem a szavaiba.
- Új parancsnokot kell keresned, mert én bizony kitekerem a nyakát - válaszoltam gyilkos mosollyal a számon. - Ő mondta el, mi?
Rion ezüstös, ravasz tekintetében a gyertyák fénye tükröződött, amikor rám nézett.
- Nyilván. És ha már itt tartunk... - bújtatta ujjait a tunikám alá és megsimította a hasam. - Azt akartad, hogy úgy kutassak az ajándékom után én is, ahogyan te zaklattál engem az előző egy hónapban? Azt gondoltad, nem érzem meg rajtad?
- Nem értem, miről beszélsz - vontam össze a szemöldököm, miközben egy befont tincsével játszadoztam. - Mit kellett volna megérezned rajtam?
- Őrülten szeretlek, Zyus! - lehelte és az alhasamat simogatta. Lenyűgözött arckifejezésében ott lapult egy apró, ám annál többet sejtető gondolat, ami egycsapásra feledtetett el velem minden mást és lesápadtam, amikor hozzátette. - Mikor szeretted volna elmondani, hogy gyermeket vársz?
Ekkor ébredtem fel. Levegőért kapva ültem fel a szőrmékkel bélelt ágyban, ami egyáltalán nem a kastélyban volt. Még midig az erőd legmagasabb szobájában voltam és nemrég mondtam el Rionnak, hogy én sosem hagyom el őt, hogy ő az én családom. Hogy Yule-ra ki szeretnék innen jutni...
Álmodtam. Az egészet csak álmodtam, hiszen még mindig ott lebegett a fejünk felett a háború fenyegetése. A kandallóban már alig pislákolt a parázs, hosszú ideig csak magam elé pislogtam a sötétségben, mi a fene volt ez az egész.
Odinra!
Halkan kimásztam a mélyen szunyókáló Rion mellől, hogy kimenjek a fürdőszobába, de amikor felálltam, sokadjára fogott el a már lassan hozzám nőtt hányinger.
Csak az idegesség - nyugtattam magam, mert tényleg egyre feszültebbé vált a helyzet. Ám az az álom olyan élénk, olyan valóságos volt, hogy képtelen voltam tőle elvonatkoztatni. Pláne miután a fürdőbe érve a szám elé kellett kapnom, mert majdnem kiadtam a vacsorámat.
- Lehetetlen – motyogtam a tükörképemnek a kézmosóban támaszkodva és akaratlanul is a hasamra csúszott az egyik kezem. Könnyek szöktek a szemembe. A gondolat, hogy éppen most történjen mindez, az... - Ne! Nornák, könyörgöm ne!
