Csepp a múltból 2.

..19.fejezet..

Az ablakon át érkeztünk az erőd legmagasabb szobájába és alig értünk földet, Rion eltüntette szárnyait, magához vont és éhes csókokkal esett nekem, miközben kibújtatott a víztől rám tapadt tunikámból. Forrt a vérem, szédültem a kéjes vágytól és a széles övének fűzőjét rángattam, hogy végre megszabadítsam a ruháitól. Hátrahajtott fejjel nyögtem a nevét, amikor megmarkolta a mellem és megnyalta, finoman szívogatni kezdte a mellbimbómat. A forróság lüktetve áradt szét a testemben, a fejem kiürült és semmi másra nem vágytam, mint, hogy azt tegyen velem, amit csak akart. Ujjaimat a hátába mélyesztettem és megpróbáltam felidézni, hogyan kell szavakat formálni a számmal.

- Vissza! - leheltem, mire a nyakam gyengéd, de izgató harapdálása helyett visszaindult a mellemhez.

- Neem! - vigyorogtam nyirkos tincsei közé túrva és megpaskoltam a hátát - A szárnyaid. Téged akarlak Rion. Teljes valódban.

A bőrömre mosolygott.

Alig fejeztem be a mondatot, gyönyörű, hártyás szárnyak töltötték be a látóteremet a szoba félhomályában. Ívükön lángnyelvek jártak lassú, ártalmatlan táncot és fényük átszűrődött Rion hatalmas szárnyain. Mutatóujjammal gyengéden megérintettem és megsimítottam azt a selymes, erekkel átszőtt, vastag hártyát. Rion jólesően beleborzongott az érintésembe és ajka újra megtalálta az enyémet. Az idő megállt, a gondok megszűntek...csak mi ketten voltunk jelen. Mikor kinyitotta a szemét és rám nézett, a benne ragyogó fény mintha ezüstfolyammá olvadt volna.

- Háromszáz évem alatt csak léteztem, Zyus – fonta össze ujjainkat. - Mióta ismerlek belém költözött az élet. 

- Nem siettem el, ugye? - mosolyogtam.

Átkarolta a derekamat és megsimította az arcom.

- Minden várakozásomat felülmúltad, te őrült, szófogadatlan, állandóan fenyegetőző...

- Héé! - csaptam a mellkasára.

Felnevetett, ám a boldogság helyét hamar átvette a titokzatosság az arcán, amikor a kezemért nyúlt.

- Tudok még valamit, amit tetszeni fog. - mondta, miközben rányomta a tenyeremet a szárnyára és a fülembe súgta: - Szóval azt mondtad, hogy érezni akartad a tüzet?

- Mmm-hmm - bólintottam az ajkamba harapva.

- Hát hagyd, hogy uralkodjon feletted! - hajolt hozzám és a szárnyán táncoló, apró lángok végigfutottak a karomon. Ellepték az egész testemet, majd a bőröm alá bújva mindent kitöltött az az eufóriát magával hozó melegség.

Időm sem volt a döbbenetre, ez a gyönyörű érzés a hatalmába kerített... A lábam elgyengült, a világ megdőlt és nem láttam mást, csak a narancs és vörös fény lepte Rion vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúródni. Lehunytam a szemem és a karjaiba csúszva átengedtem magam ennek a csodálatos élménynek, amely hirtelen a mindent jelentette a számomra. A biztonságot, boldogságot....vágyat, könnyeket, a beteljesülés ígéretét...az otthont.

Fogalmam sem volt róla, mit tett velem, milyen módon hajtott uralma alá Rion mágiája... Hogyan volt lehetséges, hogy a legmélyebb bizalmat éreztem iránta és ezzel egy időben a fülemben zúgott mindkettőnk zakatoló szívverése? Mindent betöltött az tömény és izgató fás, fűszeres illat, a szívem és a lelkem csordultig telt szeretettel.

Mire feleszméltem, már a szőrmékkel bélelt ágyában feküdtem és reszketve könyörögtem az érintéséért. Rion megtámaszkodott félkézzel a fejem mellett és hozzám hajolva, ajkakkal vívtunk heves csatát, míg másik keze meztelen idomaimat térképezte fel.