Gyász és emlékek(Avatar ff)

/II. évad/Az őrület peremén

Li'anak tényleg nagy szerencséje volt. Még aznap eljutott a síkság egy másik klánjához, ahol sikeresen hozzájutott a szürkéskék laywa virághoz, sőt, még lélek virágot is szerzett, amit kizárólag csillaghulláskor lehetett csak találni.

Másnap reggel Tlonaval korán útra keltek és a fiatalabb lány hazája felé vették az irányt.
Két nappal később Li'a már ismét az ikránja hátán szelte az eget, miután búcsút vett a síkság lovas klánjától és megígérte Tlonának, hogy egyszer még biztosan meglátogatja.

Ezután nem tudta merre menjen. Csak repült. Napokig csak szelte az eget. Az érzései után ment, pontosabban az ikránja vitte. Sokszor tartottak pihenőt. Li'a hirtelen nem tudta, merre menjen. Annyit tudott csak, hogy a víz felé kell haladjon. Szigetről szigetre haladt, de egyiken sem töltött néhány napnál több időt. Hamarosan kezdte egy céltalan ámokfutásnak érezni az útját.

A napok összemosódtak körülötte, és egyre csak a hozzávalókat, a receptet és az úticélt ismételgette.

- Yalna kéreg; ikrán fog; lupal; szl'uato; nyílvessző virág; laywa és lélek virág, megvannak... Mind megvannak...

Egyre kevesebbet aludt és evett. Nem látta értelmét. Valahogy minden kezdte értelmét veszíteni. Az arca beesett, teljesen lesoványodott. A lakatlan szigeteken való bolyongások egyre hosszabbra nyúltak. Sokszor napokra bevette magát a sűrűbe és piszkosan, még soványabban tért vissza.

- Ray-hal pikkelye, Atokirina, lila víz és tulkun-szárny... még mind hiányzik... hiányzik... akárcsak... - itt sosem folytatta a mondanivalóját, hanem lefagyott és percekig állt, homlokát rámcolva, mintha próbálna felidézni valamit. Valamit, ami nagyon fontos neki, de sehogy sem jut az eszébe. Aztán megvonta a vállát és tovább hadovált.

Egyetlen élőlény, aki tudta, mi játszódik le benne és aggódott érte, az a hűséges hátasa volt, Aqi'tu. Minden alkalommal, mikor összekapcsolódtak, egyre jobban aggódott. És valóban, Li'a állapota rettentő aggasztó volt. Most is éppen az erdő fái közül botorkált elő. Alig állt a lábán, de ezt nem igazán érzékelte. Egyébként is elég volt ránézni és látszott, hogy rettentő lázas. Pupillái kitágultak, egyszerre volt melege és rázta a hideg és ahogy néha egy-egy szót motyogott, vagy tett néhány mozdulatot, úgy tűnt, hallucinációi támadtak.

- Először a szl'uato lepelleveléből egy tálat formázok. Azután tüzet rakok, amit a lupal fa ágával táplálok. A levélbe beleöntjük és felforraljuk a lila vizet, aztán hozzá tesszük a többit. Tulkun-szárny, majd az ikrán fog. Ezt három percig keverjük, majd hozzá tesszük a lélek virágot és a lupal fa termését. Ehhez még a yalna kéreg nedvét vegyítjük és öt perc elteltével hozzáadjuk a nyílvessző és a laywa virágot. A kettő mindig együtt mozog. Utána ray-hal pikkelye, és egy tíz percig hagyjuk. Végül az Atokirina, amit hozzá adunk és kész is.

Szinte csak ezeket ismételte, leszámítva, amikor a hallucinációihoz beszélt. És egyre inkább úgy tűnt, hogy kezdi teljesen elveszíteni a józan eszét.

Yalna kéreg; ikrán fog; lupal; szl'uato; nyílvessző virág;

Már majdnem egy hete ugyanazon a szigeten dekkolt. Aqi'tu próbálta indulásra bírni, de sehogy sem sikerült és nem merte erővel elvinni a lélektestvérét, aki könnyedén meg is sebesítené.

laywa és lélek virág, megvannak... Mind megvannak...

Egyszer összeesett a gyengeségtől, annyira keveset evett. Ekkor meglepetten körül nézett, nem értette, miért között ki a földön. Felállt, majd végül evett egy keveset, és folytatta addigi értelmetlen bolyongását.

Ray-hal pikkelye, Atokirina, lila víz és tulkun-szárny... még mind hiányzik... hiányzik...

És nem állt meg elgondolkodni. Teljesen elfelejtette, hogy honnét is jött, ki is ő, és mit, pontosabban kit keres. Elfelejtett mindent. Kivéve a bájitalt.

Először a szl'uato lepelleveléből egy tálat formázok. Azután tüzet rakok, amit a lupal fa ágával táplálok. A levélbe beleöntjük és felforraljuk a lila vizet, aztán hozzá tesszük a többit.

Állapota kritikus szinten volt. Elméje valamilyen okból kifolyólag elfeledtette a lánnyal a múltját. Minden fájdalmat a tudatalattiba száműzött, de ez magával rántott minden mást. Mindent.

Tulkun-szárny, majd az ikrán fog.

Egyetlen egy foszlány maradt meg, a főzet elkészítése és a hozzávalók.

Ezt három percig keverjük, majd hozzá tesszük a lélek virágot és a lupal fa termését.

És volt még valami. Az, amin már egy ideje nem gondolkodott el. De folyamatosan a tudata peremén táncolt az az egy szó, amire emlékeznie kellett. Ami egyszer... mikor is? Régen. A szó, ami régen, amikor még valami más volt, annyit jelentett. Nem tudta mennyit, de azt igen, hogy valamiért fontos volt és úgy érezte, megőrül, ha nem jut eszébe.

Ehhez még a yalna kéreg nedvét vegyítjük és öt perc elteltével hozzáadjuk a nyílvessző és a laywa virágot. A kettő mindig együtt mozog.

És lassanként a hajdani elszánt, tüzes pillantása egy megtört, üveges, semmit mondó tekintetté változott.

A kettő mindig együtt mozog... Utána ray-hal pikkelye, és egy tíz percig hagyjuk.

Valami furcsán megtört a monológban. Valami ami nem kimaradt, hanem ismétlődött. És ez más volt. Valami változott.

Végül az Atokirina, amit hozzá adunk és kész is.

A kettő mindig együtt mozog. A kettő mindig együtt mozog... Akárcsak ő és Neteyam.

Neteyam... Neteyam? Ez lenne az a szó, amire nem emlékezett? Neteyam. És ő. Ő és Neteyam. Ők ketten...

- NETEYAM! - szakadt fel a kiáltás Li'a torkán és zokogásban tört ki. Az őrület fenyegető közelsége azonnal tova röppent. Aqi'tu azonnal meghallotta és fél percen belül landolt a lélektestvére mellett. Li'a összekapcsolódott a hátasával, aki szinte azonnal elrugaszkodott a talajtól, magával vive a lányt, akinek a könnyek megállíthatatlanul folytak végig az arcán. Átkukcsolta az ikrán nyakát és hosszú ideje először mély, pihentető álomba merült.

***

Egy hét alatt Li'a ismét a régi volt. Rendesen evett, így már korántsem tűnt olyan csontvázszerűnek. Szemébe visszatért a régi tűz, és sokat gyakorolt, így a harci képességeit is visszanyerte. Újult erővel folytatta az útját és érezte, hogy már jó irányba halad. És két nappal később különös mozgást észlelt egy szigeten.

Egyértelműen érezte, hogy oda kell mennie. Azonnal ereszkedni kezdett. Idő közben megfigyelte, hogy szinte csak gyerekek, és öregek vannak ott.

Mire landolt már néhányan köré sereglettek. Az itteni na'vik merőben különböztek az eddig látottaktól, mégis rokonszenvet ébresztettek a lányban. Ám ekkor egy ismerős arcot pillantott meg a sok idegen közt.

- Kiri? - pislogott döbbenten.

- Li'a?? - Kiri legalább olyan meglepettnek tűnt, mint amilyen Li'a volt.

- Hát te?

- Ide jöttünk, beilleszkedtünk a családdal. De te mit keresel errefelé?

- A segítségedet szeretném kérni.

- Egy pillanat - emelte fel Kiri az ujját, a horizont felé fordult és csakhamar elkiáltotta magát. - MINDEN GYEREK MENJEN A BARLANGBA, MENEDÉKBE! MINDEN HARCOS JÖJJÖN IDE, AZONNAL!