Gyász és emlékek(Avatar ff)

/I. évad/emlék (11)

Isi egész éjszaka nem aludt, csak gondolkodott, hogy mihez kezdjen és próbálta megemészteni az őt ért veszteséget. Az anyja hamar mély álomba merült, amiből valószínűleg nagyon sokáig fel sem lehet ébreszteni, de Isi ennek örült, mert így legalább könnyebben fel tudja dolgozni a férje halálát, mikor kipihenten felébred. Ennek ellenére Isi tisztában volt vele, hogy anyja már sosem lesz a régi, de ettől függetlenül erős személyiség, így tud majd gondoskodni a lányáról és magáról is. Isinek végül reggelre sikerült elaludnia. De álmában sem volt nyugta. Egy pillanatra sem szabadult a valóság rémes eseményeitől, így három óra múlva levegő után kapkodva ült fel.
Néhány perc alatt lecsillapodott a vadul dobogó szíve, úgyhogy fel tudott állni, hogy csináljon is valamit a nap folyamán. Miközben az omaticayak között járkált, rájött, hogy a vad álom nagyon sokat segített, hogy kitisztuljon a feje és a gyász lüktető fájdalmát is tompa sajgássá enyhítette.

- Szia - hallott meg maga mögött egy hangot. Megfordult és Neteyammal találta magát szemben.

- Szia - mosolygott rá fáradtan a lány.

- Hogy vagy?

- Sokkal jobban. Azt hiszem, most már semmi sem tud nagyot ártani nekem. Túl sok megpróbáltatás ért, már semmit sem lep meg - szomorúan elmosolyodott.

- Annyira sajnálom - ölelte át a fiú.

- Nem kell. Ha te itt vagy, nincs mit sajnálni.

- Látlak téged - simította meg a lány karját.

- Látlak téged - válaszolta Isi és a fiú vállába fúrta az arcát.

Kis idő múlva felnézett a fiúra.

- Velem maradsz ma?

- Kicsivel fogyatkozás előtt elmegyek repülni a szüleimmel, de egészen addig veled leszek - bólintott Neteyam.

- Köszönöm - mosolygott hálásan a lány.

Nem is mondtak ezután semmit, csak elindultak az erdőbe. Sokáig hallgatták, csak lépteik halk surranását és az állatokat lehetett hallani. Isi mindig elcsodálkozott, milyen gyönyörű, sokszínű és elbűvölő Pandora erdeje és az ott lakó állatok. Nem tudta merre mennek, csak hagyta, hogy Neteyam vezesse, bár láthatóan a fiú is csak a feje után ment. Néhány óra múlva már jelentős távolságot megtették, de egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. És ezért a lány rettentően hálás volt. Neteyam valahogy mindig tudta, hogy mire van szüksége. Most éppen csak annyi kellett, hogy vele legyen és a jelenlétével támogassa a lányt. Isi teljesen kiürítette a fejét, nem gondolkodott semmin, csak nézte az erdőt és nézte a fiút, akit már hosszú ideje a barátjának mondhat. És ez melegséggel töltötte el. Mikor a nap közepe felé járhattak, Neteyam a sok hallgatástól kissé rekedtes hangon szólalt meg.

- Forduljunk vissza, mert nem fogunk hazaérni fogyatkozás előtt.

Erre Isi csak bólintott, majd, hogy erőt merítsen, megfogta a fiú kezét és így indultak el.

A lány lelkében végtelen nyugalom áradt szét a nap folyamán. Ráébredt, hogy bármit képes kibírni, amíg a fiú akit szeret, mellette van és segít neki. Ennek hangot is adott út közben.

- Neteyam - szólalt meg.

- Igen?

- Mindig maradj velem, jó? Amíg te itt vagy, bármit képes vagyok elviselni, bármilyen súlyos terhet elbírok, csak legyél velem. Megígéred?

- Meg. Hacsak nem múlik rajta az életed, melletted maradok.

- Akkor is maradj mellettem. Ha elhagysz, biztosan nem bírom ki.

- Nem hagylak el - ölelte meg a lányt. - De egyébként te mindent kibírsz. Te vagy a legerősebb na'vi, akivel valaha találkoztam.

Ezután folytatták útjukat. Mikor megérkeztek, a fiúnak éppen indulnia kellett, így elbúcsúztak egymástól és míg Neteyam a szüleivel az ikránokhoz indult, addig Isi a sátorba, ahol anyja még mindig ugyanúgy volt, mint mikor reggel otthagyta.

A lány letérdelt mellé és óvatosan megrázta a vállát.

- Anya. Anya, kelj fel. - Egy pillanatra meg sem mozdult, így Isit az szörnyű érzés kerítette hatalmába, hogy esetleg az apja után ment, de ekkor megremegett, majd kinyitotta a szemét, mire a lány megkönnyebbülten sóhajtott. - Már nagyon késő van. Gyere, együnk valamit.

- Hogy vagy kicsikém?

- Én sokkal jobban, mint voltam. Te?

- Én is jobban. - Isi nekilátott vacsorát készíteni, ami egyben a nap első étkezése volt, mindkettejük számára.

- Álmodtál valamit?

- Téged láttalak. Te, amint nagy harcos vagy. Olyan nagy, mint amilyennek a bátyád látott. - Az anyja is segített neki az étel elkészítésében.

- Igaza lesz. Nagyon nagy harcos leszek. De addig még tanulnom kell.

- Már alig vannak rohamaid, ráadásul alig egy év alatt minden lemaradást bepótoltál, sőt kiemelkedsz a többiek közül. Már most nagy harcos vagy.

- Remélem tényleg így van.

Ezután hallgattak, míg előkészítettek mindent az evéshez. Mikor elkészültek, jó étvágyat kívántak egymásnak, majd vacsora után nyugovóra tértek. Nem számított, hogy mennyit aludt Isi anyja, olyan könnyedén elaludt, mint a lányának kellett volna, a három óra után, amit rémálmokkal küszködve töltött. Ellenben Isi még sokáig forgolódott, ugyanis kint hideg szél süvített, ami baljós érzést keltett a lány szívében. Végül nyugtalan, éber álomba merült, melyből sokszor felriadt az éjszaka folyamán, de csak másnap tudta meg az előérzet okát...

Sziasztok. Itt az új rész, ami nem lett olyan hosszú, mint a legtöbb rész, de ma még megpróbálok hozni mégegy rövidebbet, ezzel is bepótolva a tegnap elmaradtat. Ha tetszett vote-oljatok, ma még jelentkezem 😘