A Homok Hercegnő [ Aemond Targaryen ]

26 fejezet

Daella

- Engedj már el! - síkitotta Daella.

- Neked teljesen elment az eszed! - mondta halkan, de annál komolyabb Mors amit ki érték a folyosóra és az egyik árnyékos részhez nem értek. - Egyáltalán mit keresel itt?

Nézett végig rajta. Daellan egy lila bő buggyos nadrág volt, meg egy choli. Az arcát meg a haját eltakarta egy lila selyem kendővel.

- Neked nincs jogod kérdőre vonni! - felelte dühösen, de Mors még mindég nem engedte el a karját.

- Már hogyne lenne! A nagybátyád vagyok! - húzta kicsit közelebb magához.

- Valóban? - húzta fel a szemöldökét. - Ha a nagybátyjám lennél akkor talán nem...

- Nem az ő ötlete volt! - szólalt meg egy másik női hang. A zöld ruha nő. - De nem is az enyém!

- Akkor mégis kié? - kérdezte egy nagy sóhaj kíséretében Mors.

- Lyanae! - mondta Saerella.

- Davos - mondta Mors, Davos-ra nézve aki Saerella mögött állt. -, hozd a kabatjukat! És vidd magaddal Saerellat is.

- De...

- Meny! - szakította félbe Serellat.

Davos bólintott, majd mind a ketten eltűntek a folyosón.

- Beszélnünk kell! - mondta Mors higgadtabban.

- Nincs miről beszélnünk! - jelentette ki Daella egyszerűen. - Mostmár nincs. Ha nem mentél volna... - elhallagatott.

A háta mögött lépteket hallott - ugyanis az ajtóval, ahonnan ki jöttek háttal állt. Hirtelen szorosan hozzá préselte magát Mors-hoz és még jobban az árnyakok közé bújt. Hogy bárki is jött ne ismerje fel.

Érezte amit Mors izmai meg feszülnek a hirtelen jött érintéstől. Amint a léptek közelebb értek Mors még jobban megfeszült. Még közelebb húzta magához Daellat. Az egyik kezével megfogta a derekát, a másik kezével a tarkóján össze fogott haját próbálta takarni.

- Mi járatban erre, herceg? - kérdezte Mors amit meglátta, Aemond-ot.

- Én csak... ki jöttem. - Daella érezte magán Aemond tekintetét. - Minden rendben?

- Már miért ne lenne?

De amint feltette ezt a kérdést, mind a ketten rájöttek, hogy Aemond miért is kérdezte. Remegett. Még maga Daella se tudta, hogy miért remeg. Talán mert félt, hogy lebukuik? Vagy talán az idegességtől? Vagy valami egész más miatt?

- Aemond! - szólította meg. A tekintete találkozott Mors tekintetével.Mors olyan higgadtan amennyire csak telt tőle folytatta. - Ide figyelj! Nem tudom, hogy hogyan szokás otthon nálatok, de itt... itt jelenleg ez a lány az enyém. Azt teszek vele amit akarok. Nincs jogod kérdőre vonni! És most inkább menj vissza és szórakozz. Hiszen annyi lány van itt, hogy kedvedre válogathatsz!

- Nem kell nekem innen egyetlen lány se! - mondta kissé ingerülten.

Mors kivárt. Pontosan értették mind a ketten, hogy ezt, hogyan is értette. Daella nem tudta eldönteni, hogy most örüljön, vagy ne.

- Értem! - mondta lágyabban. - Tudom mileyn az ha szerelmes vagy! De figyelmeztetnek! A szerelem bolonddá és vakká tesz! Veszélye! - Aemond nem felet. - Menj vissza és vigyáz a bátyjádra!

- Mit tudsz te a szerelemről? - kérdezte gúnyosan, megvetésel teli hanggal.

Mors nem felet. Nem süllyedt le odáig, hogy erre a kérdésre feleljen.

Kis ideig még farkasszemet néztek egymással majd vissza ment. Amit elhaltak a léptei, Daella abban a pillanatban ellökte magát Mors-tol. Lila szemeivel mélyen Mors sötétbarna - szinte már fekete - szemeibe nézett. Erősen megbőgte a mellkasát.

- Nem vagyok a tiéd! Se az övé! - még egy bökés. - Se senkié!

Mors megragadta a csuklóját, majd közelebb lépett. Olyan közel voltak, hogy szinte az orruk is összeért. Majd aztán lassan tagoltan válaszolt.

- Ezt egy percig se vitatom!

- Mondtam már, hogy gyűlöllek? - kérdezte gúnyosan.

- Gyere! - mondta, majd elkezdte húzni az ellenkező irányba. - Ideje haza menned!

Daella most az egyszer nem ellenkezett. Kiérve az utcára, Saerella és Davos mentek elől, mögöttük Della és Mors.

Az út hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában. Csendben mentek egymás mellet. Daella többször is gondolt arra, hogy ő majd egy másik úton megy haza, távol tőlünk - inkább távol Morst-tol. De elvetette ezt az ötlete. Inkább a város és a nyüzsgő embereket figyelte. Szeretett az emberek közt lenni. Boldog volt, amikor látta, hogy a nép is boldog.

A legtöbb esetben csak éjjel szeretett kijárni. Nem csak azért mert nappal meleg volt, hanem mert a város igazán csak éjjel élt. Rengetegszer ki ült egy tetőre és onnan nézte a várost. De legtöbb esetben a csillagokat figyelte. A csillagok valahogy mindég elvarázsolták. Ahány csillag volt az égen, annyi különböző fénnyel ragyogott.

Ezen a estén is ragyoktak a csillagok, csakhogy ő nem érezte ezt a ragyogást. Királyvár óta nem érzi. Nem tudta miért. Két éve, mindég amikor csak tehette, kijött éjjelente a városba.

De ez az éjjel valahogy más volt. Ez az éjjel mintha a múltba vitte volna vissza. Oda ahova nem akart menni. Fájdalmas emlék, még akkor is ha az az este élete egyik legjobb estéje volt, amit akkor nem akart elfelejteni, de most? Most azt kívánja bárcsak meg se történt volna. Viszont egy része még mindég örült, hogy megtörtént és sose akarja elfelejteni.