16 Fejezet

98 8 0
                                    

Aemond

Másnap este Aegon kíváncsi volt, így hát meglátogatta az öccsét. És kíváncsian kérdezgette Daella-rol.

- Nos öcsém, mi van azzal a fontos személlyel ? - kérdezte miközben töltött magának egy kupa bort

- Nem akarok erről beszélni. Nem érzem helyesnek!

- Ugyan, nekem el mondhatod! És szerinted ő nem mondja el a nővérének?

- Igazad lehet! - értett egyet, Aegon-nal. - És mit szeretnél tudni?

- Először,hogy ki a fene az a fontos személy? Már majdnem egy hete, hogy minden este mész hozzá.

- Azt nem mondta. Viszont azt igen, hogy a két húgával és a bácsikájával fogadásból ékszereket vesznek a nyertesnek.

- Komolyan ennyit mondott?

És Aemond elmodta,hogy szerinte a bácsikája az a fontos személy akitől kapta, mert sokat mesél róla, és szerinte már meghalt, amiben nem biztos.

Bár erre Aegon, az ő bácsikájuk és Rhaenyra példájával jött elő. Bár Aemond ezt a lehetőséget elutasította, mondván, hogy Dorne-ban ez nem szokás, hogy a rokonok össze házasodjanak.

1 héttel később

- Reggelt! - köszönt Daella a testvéreinek akik épp az edző pályán gyakoroltak.

- Mit vigyorogsz? - kérdezte Jhon

- Nem lehetek csak úgy boldog?

- Nem szoktál csak úgy boldog lenni! - jelentette ki Robb.

Igazuk volt, Daella nem szokott csak úgy boldog lenni - legalabiss két éve nem, azelőtt mindég boldog volt.

- Amúgy nem láthatók Lyanat? Már reggel óta keresem! Beszélnem kell vele! - Jhon a fejét rázta, viszont Robb elmosolyodott - Te tudsz valamit!

- Amikor ki jöttem látta sétálni a kertben! - mondta miért Daella már indult volna - De nem egyedül! Ser Eric Dayne társaságában!

Ser Eric Dayne volt az anyja felesküdött kardja. Mindentől megvédte. Ő volt a védelmezője.

Amint Daella meglátta a kertbe sétáló nővérét és Ser Eric Daynet egyből oda sietett.
- Egész reggel kerestelek! - mondta Lyana-nak amint oda ért

- Hercegnő! - köszöntötte Ser Eric, egy kis meghajtással

- Nem anyám mellet kéne, hogy legyél és vigyáz rá? - fordult Ser Eric felé

- A hercegnő a királynéval van! Ő mondta, hogy nyugodtan tartsak egy kis szünetet!

- Értem! De ha most megbocsátasz beszélnem kell a nővéremell! - mondta. Ser Eric egy kis meghajtással távozott

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte Lyana miután Ser Eric elment - Aemond-rol!

- Mi? Ezt honnan tudtad? - kérdezte meglepetten

- Oh, ugyan már! Egy hete minden este meglátogatott! Szóval mond mit akarsz mondani!

- Ezt honnan tudod? - kérdezte mire Lyana csak mindent tudoan mosolygott - Mindegy! Viszont ha már úgyis mindent tudsz, szerinted Aemond többet akar?

- Attól függ...

- Nem feküdtünk le! Tudod tartanom kell azt az ártatlan lány szerepért. - mondta ártatlan hangon

- De attól ő még mindég érdeklődik irántad, és ez csak egyet jelenthet. És tudod, csak meg ne kérje a kezed! - mondta egy pimasz mosollyal, amit Daella egy gyilkos pillantással jutalmazott.

Daella már rég letett arról, hogy megházasodik. Valójában sose akart megházasodni - különösen nem egy Királyságból származó férfihoz. Úgy tervezte , hogy ha meg is házasodik, akkor az a valaki Dorne-i lesz.

***

Reggeli előtt Alicent beszélni akart Jocely-nal. Egy igen kényes témáról. A házasságról. Így hát úgy döntött ő maga megy el Jocely hálótermébe. Miután kopogott, be is nyitott a szobába, meg se várva hogy engedélyt kapjon.

- Feleség, minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást - köszöntötte Jocely kissé meglepetten

- Szeretnék veled beszélni valami fontosrol! Négyszemközt! - nézett Ser Eric-re aki Jocely mellett állt. És miután a hercegnő intett neki, hogy el mehet, ki is ment.

- Foglaj helyet! - mutatott a vele szemben lévő kanapara - Miről szeretnél beszélni, feleség?

- Már két hete, hogy itt vagytok. És ugyebár egy házassági ajánlattal jöttetek. A legkisebb fiad és az én unokám közt. Viszont én úgy gondoltam, hogy jobb lenne a te lányod, Daella és az én fiam, Aemond házasodna össze. Akkor nem kéne annyi évet várni. És ez egy új szövetség kezdete is lehetne. Hiszen Dorne még mindég nem része a Királyságnak és....

- Hadd szakitsalak felébe, feleség! Ez egy remek ötlett! De ha nem bánod ezt meg kéne beszéljem a férjemmel. Hiszen csak ő Dorne hercege. És miután megkaptam a levelét, és benne a válaszát. Tájékoztatták.

- Hát rendben. De nem tudom hogyha észre vetted e vagy nem. Nem lenne teljesen kényszer házasság. Mert én észre vettem, hogy nem közömbösek egymás számára. - mondta egy gyenge mosollyal - Anyák vagyunk! Én mindent megtennék a gyermekeim boldogságáért. És szerintem te is! - mondta miért Jocely bólintott.

Alicent-nek ebben igaza volt. Jocely mindent megtett a gyermekeiért - még ha a legtöbbször az idegeire mentek. Arra törekedett, hogy boldogok legyenek - ami nem mindég jött össze, amiért magát okalta, bár ő nem tehetett róla.

És rá kellet jönnie, hogy amit Daella-rol és Aemond-rol mondott igaz volt. Tényleg jól ki jöttek. Csak az volt a kérdés, hogy vajon egy életen át boldogok lennének?

Amint elment a királyné, megírta a levelét Doran-nak. És még reggeli előtt elküldte Dorne-ba.

A Homok Hercegnő [ Aemond Targaryen ]Kde žijí příběhy. Začni objevovat