A Homok Hercegnő [ Aemond Targaryen ]

3 Fejezet

Az elkövetkezö két éjszak ismét kiszöktek, Jhon tudta nélkül. Egész éjszaka kint voltak, napkelte előtt érték vissza.

-Jó reggel! - keltette fel hangosan Jhon a testvéreit, Daella mérgében hozzá vágta a párnáját.

-Minek örülsz ennyire? - kérdezte Lyana pár pillanat után.

-És hogy vagy ilyen kipihent? - kérdezte Daella morcosan, majd eszébe jutott, hogy Jhon nem járkált ki minden este és nem aludt csak egy-két órát, már négy napja.

-Annak örülök, hogy ez az utolsó nap ebben a szarfészekben!, mert már holnap reggel, legkésőbb délre már a Vörös Erődben leszünk! - mondta nagy mosolyal az arcán

-Valóban, el is felejtettem, hogy holnap már az Erődben leszünk. - mondta Lyana Daella-ra nézve

-Csak emlékeztetlek bátyám, te találtad ezt a "szarfészeket"! - mondta Daella gúnyosan, nem törődve avval amit az imént Lyana mondott.

_________

-Kelj fe! - suttogta Lyana

-Mi az már megint?, hagy aludni!

-Majd alszol holnap, de ma még találkozol utoljára a fiúval. - mondta miközben lehuzta róla a takarót - Tudod egyáltalán a nevét?

-Nem!

-Talán nem is baj ha nem tudod, hogy ki az, így könnyebb lesz elfelejteni! - mondta miközben gyorsan felvették cipőjüket

-És ha nem akarom? Akkor mi van? - mondta miközben kileptek az ajtón és felvette a sapkáját

-Ugyan, hisz egy senki!

-És mi van ha nem? Hány nemes megy ki éjszakánként?

-Azok nem rendes emberek! - mondta mikor ki érték az utcára, és hirtel Daella-nak eszébe jutott az amikor a bátya elmesélt pár éjszakai kalandot, hogy kikkel mit műveltek. Akkor Daella nem értette, hisz csak 16 éves volt, - bár az öccse is mesélt akkor egy-két dolgot, amit akkor csak kinevetett -, és rájött, hogy nővére mire céloz.

-Ő más! - mondta, ekkor Lyana megragata és arrébb húzta ahol senki nem volt.

-Oh, valóban ő más?, még a nevét se tudod! Most jól figyel rám, mert csak egyszer mondom el. Te Daella Martell hercegnő vagy Doran Martell lánya, még ha nem is a vér vagy, akkor is! Attól, hogy most szorakozól, az nem azt jelenti, hogy meg kell feledkezned arról, hogy ki vagy! Nem keveredhetsz botrányos dologba, mit például egyedül mászkálsz kint egy idegen fiúval. Ha ezt bárki megtudja szerinted mit fognak gondolni rólad? A családunkról? Az öcséinkről? A húgainkról? Hiába vagyok fattyú, figyelik, hogy mit teszek és ez hatással van az égész családra! Az egész Martell házra! Tutod jól, hogy atyánk sose viselkedett velünk másképp, mint a húgainkkal vagy az öcséinkkel. Sose tekintett minket a fattyainak és téged se tekintett valaki más gyermekének. Saját tiszteletben tartott gyermeki vagyunk! Nekünk kötelességünk a családunk becsületétt megtartani, minden áron. Amikor a Vörös Erődben leszünk ezt az egészet el kell felejteni. El kell felejtened azt ami ezalatt a hét alatt történet. - mondta olyan határozottan, hogy Daella nem bírt máshova nézni csak a testvére szemébe

-Akkor miért hoztál ki minden este?

- Azért.... azért mert azt akartam, hogy légy szabad, mint egy sárkány, mielőtt kitudja meddig bezárnak egy vörös kalitkába! Érted?

-Igen!

-De most már ideje mennünk, mielőtt még elmenne, hisz ez az utolsó szabad estéd, élvezd. De a határokat tartsd be!

-Megpróbálom! - mondta nevetve.

- Azt hittem már nem jössz, már majdnem indultam haza!-mindta jókedvűen a fiú, mikor Daella mellé ért - Minden rendben? - kérdezte miután látta, hogy Daella szomorú

-Igen! - mondta, egy hamis mosollyal, majd kézen fogva elindultak. Nagy csend volt köztük és ezt Daellat megint idegesítte - Lehet egy kérdésem?

-Persze!

-Ki és miért vakitott meg? - kérdezte egy kicsit félve - Már ha meg szabad kérdeznem.

- Szabad! - vett egy mély levegőt, és megálltak, de ekkor lépteket halott - ez azért volt szokatlan mert abban az utcába szinte soha senki nem járt - és hirten Daellat berántotta a közeli sikátorba és a falhoz nyomta. Daella nagyon meglepődött a hirtelen mozdulat miatt, de amikor ő is hallotta a lépteket rájött, hogy valaki elől biztos bujkál. Csak az a kérdés, hogy ki elől.

- Áh, szóval te bujkálsz vala.... - de ekkor a kezét a szájára tette, hogy Daella ne tudjon beszélni. Majd két aranyköpenyes sétált el az utca előtt. Miután már halló távolságon kívül voltak a fiú Daella szembe nézett majd elvette a kezét a szája elől, és lassan az arcára csusztatta. Nem szóltak semmit csak egymás szemébe nézték.

A fiú nem tudta elődönteni, hogy milyen színű Daella szeme. Lila vagy kék? Érdekelte. De nem akart rá kérdezni, inkább közelebb hajolt hozzá.

Nem tudott semmi másra gondolni csak egy valamire. Meg akarta csókolni Daellat. Eldöntőte, hogy meg is csokolja. Egy kis habozás útan lassan még közelebb hajolt hozzá, várta a reakciót, de nem volt. Úgy döntött most vagy soha. Megcsokolta. A fiú ajka és Daella ajka lassan összértéke. Daella elhuzodott tőle. A fiúban kételyek támadtak, már bocsánatot akart kérni, de Daella megcsokolta.

A csókjuk egyre szenvedélyesebb és forobb lett. A fiú a szabad kezét Daella derekára tette, Daella a kezét a vállaira tette, még közelebb húzva magához. Daella-ban olyan tűz éget amit még nem ismert, amit még soha nem érzett. Sose félt új dolgokat kipróbálni, ez most se volt másként. Érzete ahogy a fiú keze lassan lejjebb és lejjebb csúszik a derekáról.

De ekkor hierelen valaki félre lökte a fiút majd Daellat karon ragadta és olyan erővel lökte arrébb, hogy ha nem kapják el a földre esett volna. És ekkor látta, hogy ki volt az. Lyana volt aki elkapt. Aki viszont a fiú felé közeledett az nem volt más mint Jhon.

Jhont nem érdekelték a következmenyek. Elvakitotta a dühe. Olyan erővel indult a fiúnak mint egy megvadult bika, semmi és senki nem tudta volna meg állítani. Olyan erővel ütötte meg, hogy a földre esett. Esélye se volt felállni és védekezni, mert Jhon újra megütötte, majd újra és újra. Ekkor mintha valami átfutott volna Jhon agyán és abba hagyta, majd felállt. Nem kellet volna sok, hogy megölje, erre Jhon is rá jött.

-Nem akarlak mégegyszer a húgom közelben látni, mert akkor.... nem leszek ilyen kíméletes! - mondta majd megfordult és a két testvére felé indult, és ismét megragata Daella karját. - És te, örülj, hogy nem mondom el anyádnak! De ezért még számolunk! És téged se akarlak a közelében látni, különben, esküszöm, hogy..... - mondta határozottan, de a mondatot soha nem fejezte be.

Jhon volt már máskor is dühös vagy ideges, de ennyire még soha, sose látták meg ilyenek.