A Homok Hercegnő [ Aemond Targaryen ]

10 Fejezet

Ma volt a vadászat. Daella már pirkadat előtt fent volt. Nem azért mert annyira izgult volna. Egyszerűen csak nem tudott aludni. Gyötörték a rémálmok. Mindég ugyan az a nap. Mindég ugyan az a valaki mondja el, hogy az ő hibája. És Daella szerint is, ő volt a hibás, ő tehet mindenről - de ez nem igaz. És a legfájdalmasabb az, hogy az az ember mondja neki, akit mindennél jobban szeretett és akire felnézett. Sose felejti el azt a napot. És sose felejti el, hogy mi történt az után.

Önmagát hibáztatta a történtek miatt - pedig már két éve, hogy megtörtént - és mégis. Két éve mindég ugyan azt álmodta - csak egy kis változással -, és mindég az volt a vége, hogy magát hibáztatja a történtekért - pedig nem tehetett ellene semmit, nem tudott változtatni rajta. - 𝑨𝒛 𝒊𝒔𝒕𝒆𝒏𝒆𝒌 𝒊𝒈𝒚 𝒃𝒖̈𝒏𝒕𝒆𝒕𝒕𝒆𝒌 𝒎𝒆𝒈 𝒂 𝒗𝒆́𝒕𝒌𝒆𝒊𝒎 𝒎𝒊𝒂𝒕𝒕! - gondolta minden egyes alkalommal amikor ezt álmodta.

Mardosta a bűntudat, hiába mondta neki mindenki, hogy erről ő nem tehetett, ő mindég azt felete, hogy " 𝑯𝒂 𝒋𝒐𝒃𝒃𝒂𝒏 𝒇𝒊𝒈𝒚𝒆𝒍𝒕𝒆𝒎 𝒗𝒐𝒍𝒏𝒂, 𝒗𝒂𝒈𝒚 𝒉𝒂 𝒈𝒚𝒐𝒓𝒔𝒂𝒃𝒃 𝒍𝒆𝒕𝒕𝒆𝒎 𝒗𝒐𝒍𝒏𝒂, 𝒂𝒌𝒌𝒐𝒓...." - De akárhányszor elkezted ezt a mondatot mondani, mindég össze szorult a szíve, és zokogásban tört ki. Csak elég rá gondolni. Csak elég arra a napra gondolnia és máris összesszorul a szíve.

Csak a plafont bámulta, nem akart semmit se csinálni csak egész nap az ágyban feküdni és sírni - ahogy azt már máskor is tette a hasonló napokon - csak a húga, Serella ekkor mindég szorosan megölelte, de most nem volt ott a húga,és most nem volt itt az ideje a sírásnak se. Bár csak a húga tudta mindég megvigasztalni, ez nem azt jelentette, hogy más se tudta volna.

Végül úgy döntött, hogy kikel az ágyból és nem sajnáltatja magát - 𝑹𝒂́𝒆́𝒓𝒆𝒌 𝒉𝒐𝒍𝒏𝒂𝒑 - gondolta szomorúan, majd elindult, hogy felöltözzön. Felvette a lovagló nadrágját, és az egyik kedvenc blúzát - amit majdnem minden edzésen viselt - majd arra egy fekete térdig érő kabátot. És az öltözékéről nem maradhattak le az ő 𝑘𝑖𝑒𝑔𝑒́𝑠𝑧𝑖𝑡𝑜̈𝑖 - a fegyverei - imádta őket, nem használta, de megnyugtatta az a tudat, hogy kéznél vannak ha szükség lenne rájuk. De a fegyvereit rejtegetnie kellet - mert nő volt, legalábbis Királybárban kellet rejtegetnie - nem mint más aki egy övön tartja az összeset - , ő apró részletességgel el tudta rejteni - ezt a nagynénjétől tanulata, ahogy a húgai is - viszont két hosszabb tőrt az övére tett. Majd a haját három hajtűvel tűzte fel. De az a három hajtű se csak egyszerű hajtű volt - 𝑨 𝒍𝒂́𝒕𝒔𝒛𝒂𝒕 𝒏𝒆́𝒉𝒂 𝒄𝒔𝒂𝒍!- emlékezett atyja szavaira amikor ajándékba kapta őket - , a hajtű valójában kicsi fegyver volt. 𝑮𝒚𝒐̈𝒏𝒚𝒐̈𝒓𝒖̈ 𝒆́𝒔 𝒉𝒂𝒍𝒂́𝒍𝒐𝒔 - mondta amikor megkapta.

Mire mindennel kész lett a nap felkelt. Majd nem sokkal később Lyana lépett be az ajtón.
- Reméltem, hogy elkészültél!

- Miért? - vonta fel a szemöldökét

- Mert nem volt kedvem még téged is felöltöztetni - mondta fáradt hangon

- És kit öltöztettél fel? - kérdezte kíváncsian Daella és figyelte, ahogy Lyana levetette magát az ágyra

- Még túl korán van élni! - nyafogta - És a kérdésedre a válasz, magamat. Magamat öltöztettem fel. És ilyen korán kínzás felkelni. Értelmetlen. Hasztalan. Fárasztó. - nyafogott tovább, mire Daella nem bírt a mosolyaval.

- És mond csak - lépett közelebb az ágyhoz - várod a vadászatot, vagy még ahhoz is túl korán van, hogy megkérdezem?

- Mondtam már, még élni is túl korán van! Akkor szerinted vadászni nincs korán? De majd kérdez meg délben! - mosolyodott el - És apropó, te hogy hogy ilyen korán már felöltöztél?