Honnan tudnám?

35. fejezet

Piroslepke

BOLDOG NÉVNAPOT (előre is) Szandi! <3 <3 <3 Az én Szandimnak és persze az összes Szandinak <3

Ezúttal drága kishúgom olvasta át a fejezetet két vizsgatétele között, így elnézést az esetleges hibákért, amint a lektorom megérkezik a vadregényes, gyönyörű tájakról, kiteszem a javított verziót, de nagyon szerettem volna megosztani veletek minél előbb.

Akik most érettségiztek: juhú, szuperek vagytok, remélem úgy sikerült, ahogy szerettétek volna! <3

Május közepén a #boyslove címkével top1 lett a történet, úgyhogy ezúttal is hálásan köszönöm a csillagokat, és hogy olvassátok a történetet!

Alan

Az órákon próbáltam mindent kizárni, és nem elsüllyedni Caleb gyilkos tekintete alatt. A szokásos helyemen, az első padban ültem, és rendezgettem a ceruzáimat. Ismét Mr. Guzmannal volt történelem óránk, vártam, hogy kiossza azokat a dolgozatokat, amik miatt Caleb kishíján kitekerte a nyakam.

Mindig volt bennem egy lenézés, amikor láttam ahogy a többiek szünetben a telefont nyomkodják és nyilván valaki másnak küldözgettek üzenetet. Sosem éreztem késztetést, hogy Lisának vagy Robertnek írjak, kivéve ma. Egy ideig vártam Robertet a szokásos helyünkön, de hamar tudomásul vettem, hogy aznap egyedül kellett megtennem az utat a suliba. Amikor az első szünetben találkoztunk a szekrényénél úgy csinált, mintha semmi feszültség vagy gond nem lett volna köztünk, de nem igazán sikerült megjátszania magát. Így talán az üzenetváltást vele leginkább elkerülni szerettem volna, ellenben Lisával. Legutoljára amikor a közös chat-ablakunk feljött csupa pomponlányos vicces giffel árasztotta el a képernyőmet, reagálva a kicsit szűkszavú összefoglalómra Michaelről, megcsörgetett és beszéltünk egy keveset telefonon. Kicsit kínos volt, ahogy a biciklitárolótól pár méterre, minden más diáktól jó messzire kerülve, folyton körbe-körbe pillantgatva sutyorogtam neki a telefonba, de közben néha muszáj volt kiengednem a nevetést és nagyon nem akartam mások közelében lenni. Lisa hamar levetkőzte magáról az aggódó, féltő barát szerepét és értékelte Michael aranyos viselkedését és megjegyzéseit, amiket tovább adtam neki. Egészen a becsengetésig beszélgettünk, meg is jegyezte, hogy be kellene szereznem egy kis mobilnetet, hogy egész nap folytathassuk. És akkor azt még nem is említettem, hogy Michaellel is mennyire szerettem volna beszélni...

Szóval csak ültem ott a padban és kicsit olyan akartam lenni, mint a többiek.

***

A dolgozatom közel hibátlan lett és ez elég löketet adott, hogy a hátra lévő órákon százszázalékos összepontosítással tudjak részt venni. Ebédszünetben nagyon nehéz volt nem Michaelék asztalát bámulni, folyamatosan hallottam őt. Egyrészt azt hiszem eléggé kiéleződött a fülem a hangjára, másrészt Ben és Jackie valamivel nagyon ugrathatták, mert Michael játékosan méltatlankodva fel-fel kiáltott. Egyszer összeakadt a tekintetünk, de gyorsan el is fordult. Követtem merre néz és így Michael után Irine kíváncsiskodó pillantásaival találtam szembe magam, mire elkaptam a fejem, hogy aztán Robert szintúgy összeráncolt szemöldökébe akadjak bele. A szünet végére teljesen begolyózva éreztem magam.

Azon kívül, hogy vártam a matek pluszórákat, ahol találkozhatok és beszélhetek Michaelel, azt sem tudtam elfelejteni, hogy nagy valószínűséggel más is figyelt engem az ebédlőben; valaki, aki tizenöt nemfogadott hívást hagyott a telefonomon, késő este a nyomomba szegődött egy vészjósló furgonnal és követett a moziba. A mozis incidens kapcsán újra és újra eszembe jut, hogy Michael Robertet is meggyanúsította és ettől nem lettem nyugodtabb. Hiába kerestem valamit, bármit a jól ismert tömegben -a számomra idegen első éveseken kívül -, semmi furcsát nem észleltem magam körül, senki vizslató tekintetét nem éreztem magamon, ezúttal. Talán csak Michaelét, de azt kezdtem megszokni.