Sötét árnyak közt | Sasuke × Reader - ✓

── ❛ 𝟮𝟮; egy nagybáty jótanácsa

 Az elmúlt pár napban minden erőm elhagyott. Csak egyetlen egy gondolatra maradt belőle, magamban pedig már napok óta ezt ismételgetem: örökké magányos leszek. 

Nem akartam megvárni, míg Sasuke és a barátai kizárnak az életükből, előtte megtettem én, így legalább nem fájhat még jobban. Arra is megesküdtem, hogy soha többé nem fogok senkihez sem közel kerülni, nehogy megismétlődhessen.

Mindenkinek, akit szeretek, csak fájdalmat tudok okozni. Ezt pedig nem hagyom megtörténni többször. Brutálisan nagy baklövést csináltam, az én lelkemen szárad az egész, így ez a minimum, amit megtehetek.

━ Pillangó, bejöhetek? ━ kopog be az ajtómon Kakashi bácsi, amelyet most kivételesen nem zártam be előtte. 

Nem érdekel, hogy már három teljes napja ki nem tettem a lábamat a szobámból. Ki sem akarok mozdulni innen. Ha kell, az egész életemet itt fogom tölteni, csak soha többé ne kelljen látnom senkit.

Napok óta próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. nem gondolni semmire, de az lehatározásom percek múltán semmissé válik. Nem tudom kiűzni a fejemből a megtört Sasuke képét. Egyszerűen nem tudok megbocsátani magamnak ezért az árulásért.

Az pedig a legrosszabb az egészben, hogy bármennyire is próbálom elfelejteni Sasukét, nem sikerül. Fáj a gondolat, hogy soha többé nem áll szóba velem, nem fogja meg többé a kezem, csókol meg, vagy szorít a karjai közé.

Ki lesz mellettem ezek után? Ki űzi el a fájdalmat, a magányt, a sötétséget? Kit fogok még egyszer úgy szeretni, mint őt?

A válasz rém egyszerű: senki. Senki nem érhet fel hozzá. 

Senki másnem ismert úgy, mint ő. Senki nem értett meg úgy, mint ő. Senki más nem tudja betölteni azt az űrt, melyet a szüleim hagytak maguk után. Hiába tölteném az egész életemet várakozással, akkor sem jönne még egy olyan ember velem szembe, mint ő.

Már az elejétől fogva őszintének kellett volna lennem önmagamhoz. Szerettem Sasukét, évek múltán is szerettem őt. Bármit odaadtam volna érte, csakhogy mellettem lehessen, hiába mondtam, hogy gyűlölöm őt, amiért megsebzett.

Ám nem kérhetem a bocsánatát. Ugyanúgy, ahogyan akkor Sasuke, most én ejtettem a sérült lelkén egy mély, tátongó lyukat. Ezért nem nézetek a szemébe újra.

Miközben egyre mélyebbre süllyedtem ebben a törékeny káprázatban, magammal rántottam Sasukét is, hogy aztán áldozatul eshessen Ino és Tenten játékának, aminek én is az eszköze lettem tudat alatt. Hiába én voltam az, aki kitalálta ezt az egészet, ők végig erre játszottak. Én csak egy ugródeszka voltam ehhez, elvégeztem helyettük mindent, míg ők utána azt mondhattak, amit akartak.

Mélységesen fáj a lányok árulása. Tudom, hogy Ino és Tenten más felfogással fordulnak az emberek felé, lenéznek másokat, de végig hittem abban, hogy ilyen aljasságra nem lennének képesek, főleg velem szemben.

Azóta egy szót sem beszélem velük. Kikapcsoltam a telefonomat, ám előtte még minden közösségi platformról töröltem őket az ismerőseim közül, kiléptem a közös csoportunkból is. Dühömben kitöröltem az összes üzenetváltásunkat, a szobáim falain lévő képeket, melyek hármunkról készültek, sőt az összes olyat, ahol velük és másokkal vagyok, darabokra téptem. 

Többé nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzájuk. Átkozom magamat, amiért a gólya évünkben hagytam magamat manipulálni, amiért bedőlte egy olyan képnek, ami kicsit sem volt valós. 

Rettenetes érzés a tudat, miszerint megszegtem a Narutónak tett ígéretemet. Megfájdul a szívem, hacsak rágondolok. Megígértem, hogy soha nem töröm össze a szívét, mégis megtettem, olyan könnyedén megtettem.