Sötét árnyak közt | Sasuke × Reader - ✓

── ❛ 𝟭𝟯; nem vagy egyedül

 ━ Biztos vagy benne, hogy minden okszi? ━ kérdezi már meg sokadjára Tenten. 

━ Jól van, csak nézz rá! ━ válaszol helyettem Ino, bár a hangjában valami különöset éreztem, talán enyhe gúnyt. 

━ Miért kérdezgetitek ezt tőlem állandóan? Jól vagyok, miért ne lennék jól? ━ fakadok ki a kelleténél idegesebben. Az ebédlőben ülünk, de egy falatot sem vagyok képes lenyomni a torkomon. 

A tudat, hogy a szüleimnek tényleg nem számítok semmit sem ... Az apám telefonhívása óta üresnek érzem magam. Nem is értem, miért. 

Én ... egy önmagamat megvető és pesszimista lánnyá váltam volna miattuk. Mivel szeretettől mentes családban nőttem fel, és nem tudtam, milyen a családi szeretet, magányos lettem volna, ha Kakahi bácsi vagy az Uchiha család nem lett volna mellettem. Nekik és a szeretetüknek köszönhetően tapasztalhattam meg, milyen érzés, ha fontos vagyok valakinek, ha nem vagyok egyedül. 

Akkoriban az ő elutasításuk következtében elutasítottam magát az életet, beletörődtem a sorsba, hogy magányban éljek. Még Kakashi  bácsi sem tudott senki. A bennem lévő sötétség elkezdett növekedni, amíg Sasuke nem jött és azt nem mondta, hogy barátok vagyunk. 

Ő volt az első barátom, akinek igazán számítottam valamit. A jobb természetem azonnal kirajzolódott, amikor együtt voltunk. Eleinte nem akartam megbántani az érzéseit, így nem taszítottam el, ehelyett megpróbáltam, de aztán nem sikerült megőriznem pesszimista természetemet. Sasuke bátorítására újra érezni kezdem, hogy élek, újra megtanultam értékelni az életet és újra szeretve kezdtem érezni magam.

Ő vol az én napsugaram, a menedékem a magány elől. Rövid idő alatt elengedhetetlen része lett a napjaimnak, az egyik hozzám legközelebb álló személy lett. 

A nagybátyám, Sasuke, a testvére vagy a szülei nélkül nem lehetnék az a lány, aki ma vagyok. Ők a legfontosabbak az életemben. Még a szüleimnél, a saját szüleimnél is fontosabbak.

Miközben Sasuke gondoskodott rólam, a tavasz érzetét hozta sivár életembe, lehetővé téve számomra, hogy fokozatosan kigyógyuljak a szüleim által okozott mély érzelmi sebekből. Az életünk lassan összefonódott, és én még szerelmes is lettem, belé, a legjobb barátomba. 

Az életem nem lehetett volna jobb, vagyis ezt gondoltam Fugaku bácsi és Mikoto néni autóbalesetéig. Onnantól kezdve tört szilánkos darabokra minden a szívemmel együtt, a sötétség pedig visszatért. 

Annak ellenére, hogy voltak barátaim, népszerűségeim, olyan emberek, akik irigyek és csodálatosnak is tartanak, nem tudták. Nem tudták, milyen magányos vagyok és vagyok a mai napig. Csak nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. 

Erősebb vagyok ennél. Évekig túléltem Sasuke nélkül, túléltem, hogy figyelmen kívül hagyott és utált, pedig minden nap láttuk egymást.

Azt kívántam, bárcsak Sasuke mellettem lett volna, hogy elűzze a sötétségemet, és legalább újra a barátom legyen, de el kellett fogadnom, nem változtathatok semmin. A múlt az elmúlt. Nem tudtam elmerülni az emlékekben és fájdítani a szívemet.

Egy sor talán szaladgált a fejemben nap, mint nap. Talán, ha nem haltak volna meg a szülei, talán ha nem lök el magától ... Talán, ha nem adtam volna fel a próbálkozást.

━ Mi csak aggódunk érted, [Név]. Nagyon aggasztó, ami mostanában van veled ━ próbál kikényszeríteni magából egy mosolyt Tenten. ━ Régebben mindig mosolyogtál, most már alig.

━ Szóval ez a baj? Nem mosolygok eleget? ━ vonom fel a szemöldökömet. ━ Ezt könnyen orvosolhatjuk ━ vágok valami gyors grimaszt, mielőtt felállnék az érintetlen ebédemmel.