49. Képtelenség!

16 5 2
                                    

Chan

-Chan! CHAN!!-ugrott rám valaki kiabálva.

-Jézusom, mi van?-ültem fel hirtelen aminek az lett a következménye, hogy lefejeltük egymást.-Aucs...

-Chan..-kezdett el sírni Jisung.

-Jajj sajnálom, nem akartam! Nagyon fáj?-simogattam meg a fejét.

-Nem ez a baj!-kezdtek el mégjobban folyni a könnyei.

-Mi történt? Kérlek nyugodj meg, és mondd el!-kezdtem simogatni a hátát, aminek hatására lassan lenyugodott.

-Re-rendben..-szipogott még párat.-Reggel kivételesen én keltem a leghamarabb..kiléptem a folyosóra és ahogy haladtam, gyanúsan hideg kezdett lenni az egyik részen. Mivel ott Seungmin és Jeongin szobája volt ezért benéztem...és..és Jeongint nem találtam sehol, csak egy nyitott ablak volt.-sírta el magát újra, míg én sokkoltan ültem.-Azt hittem csak a házban van valamerre, de sehol sem találtam.

-A-azt akarod mondani, hogy...

-Nem tudom Chan..elképzelésem sincs. Kérdeztük Seungmint, de ő nem érzékelt semmit az éjszaka alatt.

-Az francba már!-csaptam idegesen a combomra.

-Hyung...ugye..ugye nem árult el minket?-kérdezte kisírt szemekkel.

-Fogalmam sincs, csak reménykedni tudok, hogy nem..-szorítottam ökölbe a kezem.-Gyere, menjünk le a többiekhez!-tornáztam ki magam az ágyból.

Néma csöndben ballagtunk egymás mellett. Ahogy leértünk egy pityergő Felix csapódott nekem.

-Chan..Mit csináljunk?-szorította meg a pólómat.

-Először is üljünk le, és próbáljuk végiggondolni a dolgokat.

-Az nehéz lesz..

Leültünk a kanapékra és magunk elé bámulva próbáltuk rendezni a gondolatainkat. Ez azonban kicsit sem volt egyszerű feladat. Alig bírtam koncentrálni, a gondolataim összekeveredve cikáztak a fejemben. Kezdtem azt hinni, hogy lassan megbolondulok. Megrázva a fejem néztem végig a többieken. Elkeserítő látvány tárult elém.

Felix-aki mindig vidám, mindig pozitívan nézi a dolgokat, és másokat támogat-most könnyektől áztatott arccal ül, és mereng a semmibe. Seungmin arcáról nem tudok semmit se leolvasni. Han csendesen szipog, látszik rajta, hogy elmondhatatlanul megérintette fiatalabb barátja hirtelen eltűnése. Hyunjin komoly tekintettel figyeli összekulcsolt kezeit. Minho ujjait tördelve próbál nyugodt maradni, ami jelenleg nagyon nehéz lehet. Changbin a térdeit markolva, összeszorított fogakkal próbálja nyugtatni magát.

Fáj így látni őket. Legszívesebben mindenkit végig ölelgetnék, és magabiztosan kijelenteném, hogy Innienek semmi baja, és visszatér hozzánk. Jelenleg azonban ez aligha segítene bármit is, és magam se lennék biztos a saját szavamban.

Hosszú percekig tartó néma csend után egy valaki szólalt csak meg.

-Már értesítettem Woojint, remélem nem gond.-Seungmin hangjára mind felé kaptuk a fejünket.

-Igazából édes mindegy..ez egy teljesen normális lépés, ha valaki eltűnik.-sóhajtott feszülten Changbin.

-Sajnálom..-emelte fel a fejét Min.

-Ugyan mit?-kérdeztük egyszerre Changbinnal.

-Én voltam vele egy szobában, de mégis nyoma veszett, úgy, hogy észre sem vettem. Az se tűnt fel, hogy hűvösebb van, mivel mindig nyakig betakarózok..

-Emiatt ne hibáztasd magad!-csóváltam meg a fejem.-Fogalmunk sincs, hogy mi történt, vagy hogy miért..

-Legalább lenne valami nyomunk..-szólalt meg rekedtes hangon Lix, miközben átölelte Jisungot.

-Ne tétlenkedjünk, ennek semmi értelme!-pattant fel Hyunjin, mire jópáran összerezzentünk.

-Ezzel tisztában vagyunk, de mégis mi a fenét tudnák jelenleg csinálni?-kérdezte kicsit sem kedvesen Minho.

-Például megnézni a híreket, vagy a  közösségi médiákon kutakodni? Azokból akár megtudhatunk valamit, nem?-vonta fel a szemöldökét.

-Igaza van.-bólintott Changbin.-Ez is több, mint a semmi.

Mindannyian elővettük a telónkat, és egyből kutakodni kezdtünk. Kb 20 perc keresgélés után sem találtunk semmit. Már kezdtem feladni a dolgot, de a tudat, hogy egy fontos barátomról van szó, minden negatív gondolatom elhesegette. Éppen újra töltöttem a hírek részt, amikor feldobott egy friss cikket.

-Srácok!-szólaltam meg a kelleténél hangosabban, amivel lehet ezúttal én hoztam rájuk a frászt.-Lehet van egy nyomunk!

Mind körém gyületek egy pillanat alatt. Megnyitottam az oldalt, ahova kivolt írva.

,,Mostanában egyre többször bukkan fel egy banda Szöul utcáin, és több embert is rettegésben tartanak. Bizonyos információk szerint 7 tagja van ennek a névtelen csoportnak, de a legutóbbi értesülésünk szerint láttak egy 8. személyt is. Senki se tudja, hogy mi a céljuk, mindenki vigyázzon magára és a szeretteire!"

Két szó fogott meg az egész szövegből: 8. személy. Hinni akarom, hogy nem az a helyzet amire mind gondolunk.

-Ez..ez nem lehet!-esett térdre Han.-Nem hiszem el! Hazugság!-kezdett el sírni.

Tehetetlenül álltunk. Felix kapcsolt és letérdelt mellé. Átölelte és a hátát kezdte simogatni nyugtatásképp. Viszont ő se bírta könnyek nélkül. Egy idő múlva Han egyenletes szuszogását lehetett hallani.

-Felviszem aludni.-vette át Felixtől az alvó fiút Minho.

Óvatosan felemelte és felcipelte az emeletre. Felix még mindig a földön ült, de mostmár összekuporodva. Hyunjin bíztatóan átkarolta a vállát és a fejét a kisebb vállára döntötte. Seungmin is inkább felvonult a szobájába. Felixék is bealudtak, ezért egy takarót terítettem rájuk. Végül csak Changbin és én maradtunk.

Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)Where stories live. Discover now