Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)

17. Piknik és Pihenés

Író

A kilenc fiú izgatottan pakolászta szét a cuccokat, egy számukra szimpatikusnak tűnő helyen. A tó legnyugodtabb, legszebb részét választották.
Arra kevesebb ember járkált, nem kiabált senki, nem voltak járművek amik megtörték volna a természet csendjét és nyugalmát. Csak a szél suhogását lehetett hallani, ahogy a fák leveleit végig simogatta, és a madarak csicsergését, ami szinkronban volt a tücskök ciripelésével. Néha egy-egy hal ugrott ki a vízből, majd nagyot csobbanva érkezett vissza, és boldogan úszkált tovább. Harmóniában volt minden.

A kisebb csoport tagjai nem szóltak egy szót sem egymáshoz miközben pakolásztak. Nem volt szükséges köztük a beszéd, hiszen ők anélkül is megértették egymást. Igaz, hogy mindig sokat röhögnek, és beszélnek, de most más a helyzet. Mikor végeztek a kirámolással mindenki leterítette a pokrócát, és elnyúlt rajta. Lehunyták a szemük és átadták maguk a természetnek. Hamar el is nyomta őket az álom. Egy valaki volt, aki nem aludt. A tavat bámulta, ami onnan pont csodálatos kilátást nyújotott. Gondolataiban elmélyülve figyelte a szél okozta kisebb hullámzásokat a vizen. Jimin látszólag nem értette, hogy a többieknek mi tetszik ebben az unalmas, szinte élet nélküli helyen.

Minho

Rég keltem ilyen kipihenten, mint most. Ezért szeretem ezt a helyet. Teljesen feltölt, és kiszívja az összes negatív energiát a testemből. Végig vezettem a tekintetem a többieken. Mindenki aludt még, de Hant sehol sem láttam. A tó partja felé pillantottam, ahol az egyik padon ott ült az említett személy. Elindultam felé, és leültem mellé.

-Szia.-köszöntem halkan.

-Szia. Jól aludtál?

-Uhum. Te?

-Én is. Túl kipihentnek érzem magam.-nevetett.

-Ismerős.

-Amúgy Minho.-váltott másabb hangnemre.-Mi a véleményed Jiminről?-ezzel a kérdésével nem kicsit lepett meg.

-Mért kérded?

-Mert érdekel.-vonta meg a vállát.

-Nem tudom..-a tó felé kezdtem el bámulni.-Kedves, és szimpatikus a srác de..

-De?

-De valahogy úgy érzem, nem az igazi önmaga. Mármint, szerintem rejteget valamit, de lehet csak beképzelem.

-Lehet benne némi igazság. Tény, hogy kicsit furán viselkedik néha, de nem hiszem, hogy ártana bárkinek.

-Igazad lehet.-dőltem hanyatt a padon.

Chan

Már mindenki ébren volt, amikor felkeltem. Bambán bámultam őket.

-Mióta vagytok fent?-kérdeztem még kómásan.

-Öö..olyan negyed órája szerintem.-válaszolt Jeongin.

-De jó..-visszadőltem a felmelegített helyemre.

-Chan nem vagy éhes?-hajolt fölém Felix. Szerencséje, hogy nem kaptam fel a fejem, mert az fájt volna mindkettőnknek.

-De, egy kicsit.-tápászkodtam fel.

-Tessék.-nyomott a kezembe egy hamburgert.

-Köszi.-haraptam a nem teljesen egészséges ételbe.

-Jin, ideadod az egyik üditőt?-kérte Lix a magas szőkét, aki készségesen nyújtotta neki.-Tessék, ki ne száradj nekem!-nevetett.

-Haha, köszönöm az aggodalmad!-kuncogtam.-Amúgy Minho és Jisung hol van?

-Lementek a partra.-mutatott az egyik pad felé.-Nem akartuk zavarni őket, mert nagyon elmélyülve beszélgettek.

-Jah okés, jól tettétek.

Elfogyasztottuk az ételünk és italunk. Időközben Minhóék is csatlakoztak hozzánk. Így közösen elidétlenkedtünk még jópár órát. Észre se vettük, hogy elszállt az idő. Mivel már kissé sötétedett, összeszedtük a dolgaink, és elindultunk haza. Útközben mindenki bealudt rajtam kívül, amit persze megértek, hiszen fársztó napot tudtunk magunk mögött.