Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)

48. Újra otthon

Chan

-Ha te vagy a főnök, akkor megkérnelek valamire.-sóhajtottam feszülten.

-Miről lenne szó?

-Kérlek fejezzétek ezt be!-hajtottam le a fejem idegesen.

-Befejezzük Chan, mindent beszoktunk fejezni, amit elkezdünk, igaz?-kérdezte a mellette állókat.

-Így van.-bólintottak egyszerre.

-Ahj..azt hiszem nem értettél meg..-tördeltem az ujjaim.

-Dehogynem, tökéletesen értelek, de mi jobban szeretünk a saját stílusunk szerint cselekedni.-fordított hátat.-Ma még elmehettek. De ezt ne felejtsd el! Mindig figyelni fogunk titeket.-nézett még hátra egyszer.

-Suga, várj!

-Lódulj, mielőtt meggondolom magam!-hangja eréjes volt, így inkább egyhelyben maradtam.

Lassan eltűnt Jungkookkal és Jiminnel a nyomában. Nem értek mostmár semmit. Fogalmam sincs mi folyik itt, de lehet jobb is, hogy nem tudom.

Kusza gondolatokkal siettem lefelé a lépcsőn. Miért olyan ismerős, amikor nem is ismerem egyáltalán? Miért nem tudok rá haragudni úgy igazán? Talán, mert nem bántotta egyik barátom sem, vagy valami egészen más miatt? Miért engedett el? Mi volt az eredeti  szándéka velünk? Van ennek egyáltalán bármi értelme? Lehet ő maga sem tudja..Annyira elveszettnek néz ki.

Ilyen gondolatok, és még sok hasonló dolog cikázott a fejemben.

Időközben leértem a földszintre. Körbenéztem, de nem láttam sehol sem a társaimat. Felidéztem magamban a térképet, amit Changbinnak adtam mielőtt szétváltunk. Elindultam a helyesnek vélt útvonalon. Mivel nem szerettem volna itt időzni, szaporábbra vettem a lépteim. Kb 10 perc séta után hangokra lettem figyelmes. Ezek ők. Elég rosszul tudnak tájékozódni, ha ilyen hamar megleltem őket. Elkezdtem rohanni feléjük.

-Srácok!-kiáltottam fel.

-Chan?-fordult hátra Lix.-Chan!-kezdett el szaladni velem szembe.

-Hyung!-vigyorgott Innie.-és ő is megindult Felix után.

Lassítottam a lépteimen és vártam a becsapódásukat. Erre nem kellett sokat várnom. Lix rámugrott és szorosan átölelt. Őt követte Jeongin, Han, Hyunjin, Seungmin, Minho majd végül Changbin.

-Örülünk, hogy épségben vagy, te kenguru!-nevetett fel Changbin.

-De legközelebb ne cselekedj már ilyen meggondolatlanul!-húzta meg az egyik tincsem Minho.

-Köszönöm a törődést!-kuncogtam.

-Na jól van, majd otthon folytatjátok ezt a beszélgetést, de most húzzunk innen, mert mára több volt mint sok.-tette karba a kezét Seungmin.

-Igaza van.-bólintottam.

-Végre haza megyünk!-pörgött fel Hyunjin.

Az út további része egyáltalán nem volt izgalmas. A dekoráció sem volt valami eget rengető, láttam már ilyesztőbbet. Végül olyan 5 perc séta után megtaláltuk a kijáratot. Gondolkodás nélkül rohantunk ki az ajtón. Persze én maradtam utoljára, ugyanis nem akarom ezeket a nagy gyerekeket elhagyni valahol.

-Végre!-szólaltunk meg egyszerre.

-Hát ebből elég is volt ennyi!-vágódott le a fűbe Han.

-Egyet kell értsek hyunggal.-bólintott Jeongin.

Miután kipihentük magunkat, vettünk még gyorsan egy-egy jégkrémet, és már kocsikáztunk is haza. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy el ne aludjak vezetés közben. De valahogy csak sikerült épségben haza érkezni.

-Sosem gondoltam, hogy ennyire visszavágyok majd ide!-nyúlt el Hyunjin a kanapén.

-Álmos vagyok.-dőlt rá a szőkeségre Minho.

-Hé, nem vagyok ágy, se párna!-próbálta lerúgdosni az idősebbet.

-Csak maradj csendben, és hagyj pihenni!-ásított.

-Egész aranyosak így.-állapította meg Han.-Én is ledőlnék aludni egyet, ha nem gond.

-Nyugodtan.

Mindenki teljesen kivolt fáradva. Én is legszívesebben aludtam volna, de valahogy nem tudtam. Hiába voltam fáradt, és éreztem, hogy a szemeim egyre jobban próbálnak lecsukódni, nem sikerült elaludnom. Jobb ötlet híján küldtem egy üzenetet Woojinnak arról, hogy miket sikerült megtudnunk. Igen, tudom, mit mondtam neki nemrég, de ezeket jobb, ha tudja.

Miután ezzel is megvoltam átvánszorogtam a konyhába. Gondoltam arra, hogy iszok valamit, hátha könnyebben elalszok, de hamar elvetettem ezt az ötletet. Bezártam a bejárati ajtót a biztonság kedvéért, majd felmentem a szobámba. Befeküdtem az ágyamba, és egy kis zene segítségével sikerült álomba merülnöm.

...

-Chaaan!-Han kiabálására riadtam fel.

-Hm?-dörzsöltem meg a szemeim.

-Kész a vacsi.

-Mennyi az idő?-kérdeztem értetlenül.

-Mindjárt este hét.

-Hogy a jó égbe sikerült ennyit aludnom?-tettem fel a kérdést leginkább magamnak.

-Elég fáradt lehettél.-nevetett.-De legalább sikerült kipihenned magad.

-Az biztos.-nyújtóztam egyet.-Egy pillanat és mehetünk.

Kimásztam az ágyból, és szépen rendbe tettem. Jeleztem Jisungnak, hogy indulhatunk enni. Gyors léptekkel lebaktattunk a lépcsőn, lent a többiek már vártak. Leültünk mi is, és neki láttunk a Felix által készített ételek elfogyasztásának.

-Ez szuper lett!-dícsértem meg a szeplőst.

-Hát volt kitől tanulni.-kuncogott.

Miután végeztünk, segítettem elmosogatni. Ezt Lix nem nézte jó szemmel, de ezúttal nem állt le vitatkozni.

Este még befeküdtek valami sorozatot nézni, ami engem nem kötött le, így inkább lezuhanyoztam.
Egy idő múlva ők is követték a példám. 10 körül pedig már mindannyian nyugovóra tértünk. Akkor még nem sejtve, hogy mit fog hozni a holnap.