Update 0.1

36 1 4
                                    

Sziasztok!

Uh, most nagyon utálni fogtok, de még nem a második résszel érkezem. Ez csak egy olyan kis... visszatekintés, vagy nemtom, amit nemes egyszerűséggel annak lehet köszönni, hogy ma hajnalban ránéztem a naptárra, aztán jól le is hülyéztem magam XD.

Egy éve és egy napja (2022.03.25.), hogy haza kellett jönnöm a suliból, mert rosszul lettem. Még aznap elmentem kivizsgálásra, ahol posztcovid BPPV-t diagnosztizáltak nálam (ez a fül három félkörös ívjáratában lévő kristályoknak a rendellenes pozíciója, elmozdulása, ami heves szédüléssel, hányingerrel, idegrendszeri zavarokkal jár), következésképp három hétre kiírtak a suliból. Fogalmam sem volt, mit fogok magammal csinálni ennyi ideig, mert bár nem vagyok túl társasági lény, a három hét azért mégiscsak sok, de hát úgy, hogy felkelni sem igazán tudtam az ágyból, annyira sok mindent nem várhattam magamtól...

Délután csak így feküdtem hanyatt, nulla életkedvvel, számolgattam a foltokat a plafonon, és akkor egyszer csak beugrott, amit az egyik haverom egy kiránduláson, pár hete emlegetett: az Assassination Classroom nevezetű anime. Nem néztem korábbban túl sok animét, azt hiszem, ez lehetett a harmadik, és annyira nem is volt igényem rá. De úgy voltam vele, hogy már az összes letöltött pdf-könyvemet elolvastam, az itthoniakat meg pláne, nem baj az a kis változatosság.

Meg kell mondjam, az első epizódban körülbelül percenként kérdeztem meg magamtól, hogy "Itt meg mégis mi a búbánatos Marinéni folyik?" vagy "Mit szívhatott a mangaka?" netalántán csak szimplán "What. The. Fuck?!". Lement a huszonkét perc, pislogtam nagyokat, aztán egy annál is hatalmasabbat sóhajtva megnyitottam a Pinterestet, hogy nézegessek róla pár képet. Természetesen így Karmát is sikerült lespoilereznem magamnak, úgyhogy nem bírtam ki, néztem tovább. Be kell valljam, hogy először... IRTÓZATOSAN IDEGESÍTETT, TE JÓ ÉG, LEGSZÍVESEBBEN MEGFEJELTEM VOLNA!!!! Az első szimpibb megmozdulására szerencsére nem kellett sokat várni, ott volt rögtön a hatodik epizódban. Odáig jutottam el első nap, de elalvás előtt már azon gondolkodtam, hogy lehetne ebből fanficet írni. 

Másnap már kész volt a terv a fejemben, és megfogadtam, hogy ha a következő két epizód is ilyen szintű fangörcsöt fog okozni, akkor feltétlenül nekilátok. Úgy is lett, és délutánra már meg is született a Sugimura Yume nevezetű, kissé morcos, ám nagyszívű entitás, illetőleg másfél fejezet. Ez van, ha elkap az ihlet.

És, hát, igen, innentől kezdve nem volt megállás. Volt, hogy az egyik barátnőm (akit szintén megfertőztem, hehe) telefonján néztem a részt, amit épp írtam, scripteltem, jegyzeteltem, headcanonokat olvastam látástól vakulásig, hogy minél karakterhűbb jeleneteket írhassak. Nagyjából április közepe-vége felé tehettem ki az első részt, és ha valaki akkor azt mondja, hogy kevesebb, mint egy év alatt idáig fogok vele eljutni (jelenleg több, mint 350 vote és 2.4K megtekintés), hát minden bizonnyal szembe röhögöm. Ezúton is nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvassa ezt a - néha agymenésre hajazó - irományomat! És mondja valaki, hogy az írás antiszoc tevékenység: a ToWD-n keresztül ismerkedtem meg a zseniális @casper-yy -vel is, aki szintén AssClass és Karma x OC történetet ír, de mindenféle idióta rivalizálás helyett inkább jóba lettünk (*integet* <33). Egyébként a sztorija, a Forevermore egy mestermű, csakis ajánlani tudom mindenkinek, aki szerette ezt az animét!

És akor most a bejelentésről. Jelen állás szerint a második rész, a Blood of the White Demon két hét múlva, azaz Húsvétvasárnap délutánján érkezik majd, érdemes lesz online lenni! Kedvcsinálónak pedig hoztam néhány jelenetet az eddig megírt részekből. Hope you enjoy!!!

1) Szép sziget is az az Okinawa...

"-Üssük nyélbe a 3-E osztály szerelmi tanácsadó összejövetelét! - rikkantotta a polip, és Yume magában hálát adott az összes létező és nem létező okinawai kaminak, hogy a szállodában más vendégek nincsenek rajtuk kívül.

-Ennyire feltüzelt, polip? - Bitch-sensei kérdését akár vihar előtti csendnek is lehetett értelmezni, de Korosenseire meg képtelenség volt pusztán hangsúlyváltásokkal ráhozni a frászt. Nem meglepő, hogy angoltanáruknak sem sikerült.

-Természetes, hogy segítek a kollégám szerelmi életében! - lelkesedett - Egy női tanár vággyal telt napjai, melyekben egy férfiért rajong... - egyre rózsaszínesedett a feje, miközben beszélt, ami eleve némi aggodalomra adott okot - Remek alapanyag egy igazi keserédes romantikus novellához!

Yume ezen a ponton inkább felrohant a Yukival, Rioval, Okudával és Hayamival közös szobájukba, hogy lehozza a szőke lány JBL-jét. Korosensei szavairól ugyanis eszébe jutott egy szám, és mivel emlékezett rá, hogy Bitch-sensei mekkora átéléssel játszott a zongorán, amikor el kellett terelnie a szállodabeli őrök figyelmét, úgy gondolta, egy kis zene most sem fog megártani az idegeinek. Igaz, ez most nem Chopin volt, hanem a The Verve nevezetű alternatív zenekar Bitter Sweet Symphony című száma (még a Kaszástól hallotta, akinek pedig állítása szerint Yume édesanyja mutatta anno), de Bitch-sensei így is megkönnyebbült némiképp. Amire, mondjuk, nagy szükség volt, mert épp az öltözködési stílusát kritizálták gőzerővel."


2) Sugimurák egymás között

"-Na, megállj csak! - hallotta a Kaszás hangjában a műfelháborodást, de több esze volt annál, hogy eleget tegyen a felszólításnak. Nekifutásból, amolyan parkouros stílusban felugrott egy alacsonyabb bódé tetejére, arról egy másikra, hogy aztán újra visszatérjen a szilárd(abb) talajra. Miközben landolt, végighemperedett az oldalán, de csak felpattant, és futott tovább - nagyon akarta azt a győzelmet. Már látta a Tanuki neonos-liláskék fényreklámját, amikor mozgást észlelt a szeme sarkából. Kicsit lefékezett, nem annyira óvatosságból, mint inkább megtévesztésből, aztán nagyjából három métert teleportált előre. Jól számolt, a következő pillanatban ott, ahol mostanra kellett volna lennie - azaz a jelenlegi helyzete mögött cirka fél méterrel - a Kaszás terült el a deszkákon, fájdalmasan nagy nyekkenéssel, és úgy is maradt.

-Szemtelen kölyök - morogta az orra alatt, épp olyan hangerővel, hogy Yume még meghallja.

-Vénember - vonta meg a vállát lenéző grimasszal az arcán a lány, aztán tizedmásodpercre egyszerre tört ki belőlük a harsány nevetés. A körülöttük álló - enyhén bűnöző-küllemű - alakok arcán látszott, hogy nagyon nem tudják hova tenni a jelenetet, de a két Sugimurát jelen pillanatban pont ez érdekelte a legkevésbé. Fuldokolva, vállalhatatlanul vihogtak, már nem is tudták volna megmondani, hogy min, de a könnyük is kicsordult, mi több, Yuménak úgy megfájdult az oldala, hogy le kellett ülnie. Féloldalasan nevelőapjának dőlt, és ugyan nagyon próbált valami gyászos dologra gondolni, amitől talán kissé lehiggad, de jelen esetben ez határozottan a reménytelen vállalkozások közé volt sorolható."


3) Everyday chill a Tanukiban

"-Az igazat megvallva, én is jobban örülök, hogy lesz veletek egy felnőtt - szólalt meg végre Haru is - Nyugi, Yume, valószínűleg így is lesz elég alkalmad bunyózni. A ryouga sosem jár egyedül.

-Ez tökre olyan, mint egy filmcím - mosolyodott el gyermeki lelkesedéssel Momo - Tényleg, mennyire menő lenne már, ha valakik egyszer filmet csinálnának belőlünk, nem?

-Ha valakik egyszer filmet csinálnának belőlünk, mi azon nyomban mehetnénk a sittre - Rei szája sarkában halvány mosoly jelent meg, ahogy a nő újra összefogta zilált haját - Na, mit mondasz, hugi? - fordult Yuméhoz, a lehető legtermészetesebb módon nyújtotta felé a kezét - Bevállalsz velem egy melót?

-Ha nemet mondok, kapok egy ilyet a másik oldalra is? - Yume a szeme alatt éktelenkedő sebhelyre mutatott, de mielőtt Rei (vagy igazából bárki az asztalnál) megszólalhatott volna, felnevetett - Úgy nézem, kénytelen leszek... ne mondhassák már, hogy beszartam.

-Ez a beszéd - ahogy a nő megrázta a kezét, határozott-erősen, felnőtt módra, Yume egy pillanatra az édesanyját látta benne. Nem is csoda, hisz a Matsutaka-nővérek külsőre akár ikrek is lehettek volna - és a lánynak volt egy olyan halvány sejtése, hogy a személyiségük is egészen sok ponton megegyezik - Jó azért az öreg a háznál.

-Öreeeeg? - húzta fel a szemöldökét a Kaszás - És akkor én mit mondjak?

-Ma már inkább semmit - legyintett lemondóan Yume."

Tale of the White DemonWhere stories live. Discover now