Tale of the White Demon

|41|

"You shoot me down, but I won't fall/I am titanium"                                                                                (David Guetta, Sia-Titanium)

-Akármibe fogadok, hogy ez nem volt a terved része – Yume alig kapott levegőt, miután felrohant vagy három szintet a toronyház lépcsőin, mindezt ráadásul úgy, hogy közben Karma végig a csuklójánál fogva rángatta. Jelenleg azonban szerencsére ő is túlságosan ki volt fáradva ahhoz, hogy akár válaszolni is tudjon, így csak egy kézmozdulattal jelezte, hogy tényleg nem.

-Aha, szuper. Lejjebb nem tudunk menni, én pedig nem hordok magamnál zsebejtőernyőt, szóval nagyon ajánlom, hogy legyen B-terved – miközben beszélt, újból előhúzta a tőrét. Néhány hajtincs a szemébe hullott a hirtelen mozdulattól, idegesen söpörte hátra őket. Nagy levegőt vett, aztán gyors, erőteljes vágással csökkentette le a ruhája hosszát, egészen a térdéig. Karma kikerekedett szemekkel nézte, és a lány biztos volt benne, hogy ha nem lennének épp olyan helyzetben, amilyenben voltak, hát elsütött volna néhány arcpirítóbb beszólást. Most azonban erre nem hagytak neki időt a közeledő trónkövetelők, és Yume roppantul hálás is volt nekik ezért. És csak ezért.

Óvatosan lesett ki az ideiglenes búvóhelyül szolgáló fikusz mögül, de rögtön vissza is húzta a fejét, tekintve, hogy egyszerre két irányból lőttek rá. Fújt egyet, mint valami dühös macska, aztán a karjára tekerte a szoknyája maradékát – másik kezében a tőrt szorongatta.

-Ezért most nagyon sokkal fogsz jönni nekem – megfordította a fegyvert a kezében, hogy a hegye hátrafelé nézzen, aztán szinte kirobbant a hatalmas virágcserép takarásából. A teleportációt még nem tudta használni, és ha tudta volna, sem tette volna meg Akabane előtt. De nem is volt rá szükség. Ez neki túl egyszerű volt.

Az előbb a golyók irányából már felmérte, merre vannak az ellenfeleik, habár az első közelebb volt, mint gondolta. A férfinek arra sem volt ideje, hogy egyáltalán célra tartsa a pisztolyát, máris hörögve, elvágott nyaki ütőérrel zuhant a padlóra; kiömlő vére vörösre festette a milliós járólapot. A másik, látva ezt, menekülni próbált, de Yume sem hiába futott olyan sokat Karasuma hajcsárkodása alatt. Bakancsa tompa, halk koppanásokat vert a talajon, és amikor utolérte áldozatát, hátulról vetette rá magát. Megkapaszkodott a nyakában, és szinte észrevétlenül hurkolt rá egy csúszócsomót az eddig a karján pihenő zöld anyagból. Egy tizedmásodpercet sem habozott, amilyen erősen csak tudta, megrántotta. Sikerült a terve, ellenfele nyaka azonnal eltört – nem akarta sokáig húzni a dolgot, hiszen nem tudhatta, hogy hányan jönnek fel esetleg a lépcsőn, erősítés céljából.

A csíkkal, ami egykor a ruhája volt, megtisztította a tőrét, majd a bakancsába gyűrte, hogy ne maradjon utána semmi nyom. Aztán felvette a földről a halott pisztolyát. Mint a legtöbben, ő is bal oldalon, a mellső zsebében tartotta a tartalék töltényeket, Yume azt is elvitte. Hasonlóképpen fosztotta ki a másik hullát is, és a második pisztolyt odadobta az addigra már előmerészkedő Karmának.

-Feltételezem, tudsz vele bánni – nem pazarolta arra az idejét, hogy kedves is legyen.

-Ez... valami rohadt ijesztő volt. – csóválta meg a fiú a fejét. A hullákra nézett, Yuméra, majd megint a hullákra, mint aki nem akarja elhinni sem, hogy mi történt. A lány felvonta a szemöldökét.

-Ugyan miért? Láttál már halottat, nem?

-Igen, de... nem volt fél perc sem, amíg ezt a kettőt elintézted, ráadásul olyan profizmussal, hogy... hű.

-Rémlik, hogy ez az életem? – Yume röviden felnevetett – Tizenkét éves koromban öltem először, volt időm gyakorolni.

Erre már inkább Karma sem mondott semmit, helyette felállt, leporolta a térdét, és elindult... lefelé? Hát én már, ha fejre állok, se fogom sose megérteni a pasikat, gondolta Yume, miközben a lehető leghalkabban követte osztálytársát a hátsó, zártabb lépcsőházban. "Ha lejutunk a földszintig, nyert ügyünk van", mondta Karma. Ezt a lány is pontosan így gondolta, és éppen ezért nem nagyon értette, hogy akkor meg mit kerestek a negyedik emeleten, mármint oké, hogy szobát, de ott meg több esélye van, hogy sarokba tudják őket szorítani, és... Azt tudta, hogy a fiú a legtöbb esetben szándékosan keresi a bajt, de mégsem hitte volna, hogy még ebben a helyzetben is ilyen mentalitással cselekedne... vagy ha igen, azt nagyon meg fogja bánni.