Tale of the White Demon

|58|

"We're the kids of the night/Cause we want it all/Hit the scene every time/That we get the call/We're the fiends of the sky/So we all applaud/For the stars of the night/On the mirror ball" (Danny Olson, Jynx-Mirrorball)

Hosszú út vezetett eddig a végső osztálykirándulásig, szó szerint és átvitt értelemben is. Kedd reggel indultak, és addig Yuménak még rengeteg elintéznivalója volt. El kellett ugrania többek között a Kaszáshoz, hogy részletesen beavassa a tervükbe, és aztán úgy mellesleg Lovrot is megemlítse. Mentora egy árva kivetnivalót sem talált a taktikájukban, sőt, külön megdicsérte Yumét a kamerás trükkért – a párbajról nem is szólva. A teleportációt meg egyenesen a saját sikerének tekintette, úgyhogy a félórásra tervezett látogatásból végül félnapos lett, és a lány pizzával és jégkrémmel teli hassal tért vissza az árvaházba; ahol aztán egy másik fontos teendő várt rá. A pakolás.

Ami önmagában egész szórakoztató lett volna, ha egyedül van a szobában, és bekapcsolhatja a telefonján a kedvenc zenéit, így viszont, hogy mind a hét másik lány bent tartózkodott, inkább csak túlesett rajta, mint valami betegségen, hogy aztán a pincében a gitárjával nyugtassa meg magát. Az utóbbi időben viszonylag keveset tudott gyakorolni, de nem adta fel, a Nagisa által mutatott tábori dalokkal hozta magát vissza a gyakorlatba. Egészen jól hangzottak.

Most pedig ott ült a hajón a bezöldült arcú Korosensei és a lelkesen fotózgató Yuki között, és maga is igyekezett nem kidobni a taccsot. Sosem gondolta volna, hogy egy tengeri út ennyire megviselné a gyomrát, de határozottan úgy tűnt, hogy ez a trópusi életmód nem neki való. Valóságos megváltásnak érezte, amikor már szabad szemmel is látni lehetett Okinawát, bár tény, hogy még a szállodába való becsekkoláskor is csak nagyon lassan, óvatosan mozgott, nehogy még ennél is jobban felforduljon a gyomra... már ha az egyáltalán lehetséges.

-Üdvözöljük önöket a Fukuma Hotelben! – még ingyen narancslét is kaptak, amikor leültek a hatalmas teraszra, kipihenni kicsit az utazás fáradalmait. Mondjuk, Yume nem bírta meginni, ahhoz azért még túlságosan émelygett, úgyhogy inkább átpasszolta Yukinak. Mondjuk, akkor sápadt le igazán, amikor kiderült, hogy az osztály egy része sárkányrepülőzni akar. Yume köszönte szépen, de nem akarta, hogy még a tériszonya miatt is aggódnia kelljen, úgyhogy inkább bemenekült egy közeli mosdóba, és csak akkor jött ki onnan, amikor megbizonyosodott róla, hogy ez a program is hasonló csoportokban megy, mint az előző osztálykiránduláson, és az ő csapatuknak esze ágában sincs Top Gun-t játszani.

-Nem jössz be, Yume-chan? – Karma gyanúsan közel úszott a lány a stégről lelógatott lábához, Yume gyorsan fel is állt, mielőtt a fiú orvul berántotta volna a vízbe – Meg kéne nézni, hogy sikeresek voltak-e az úszóedzéseink...

-Kösz, kihagyom – rázta meg a fejét Yume – Mi inkább majd innen kintről koordinálunk benneteket Kayanoval – a zöld hajú lány sem öltözött át, Yume legnagyobb meglepetésére Yuki azonban igen. Eddig nem is vette észre, hogy barátnője különösebben jól úszna (hogyne, Kataoka mindenkit toronymagasan vert az osztályban, a fiúkat is beleértve), azonban Yukiko eddig ismeretlen búvár-képességei egészen lenyűgözőek voltak.

-Yume, nem kéne elmennünk megnézni a motorcsónakokat, amiket Isogai lefoglalt? – lökte oldalba a lányt Kayano, miután a többiek és Korosensei eltűntek a víz alatt – Ki kéne őket próbálni, meg minden...

-Okés, menjünk – Yume gyorsan kapott az alkalmon, hogy eltávolodhat a víz közvetlen közeléből – Szerinted a mesterlövészek már elindultak?

-Tutira. Ők aztán nem vesztegetik az idejüket. – elővette a zsebéből a telefonját, és belekiabált (nem kellett aggódnia, hogy bárki is meghallja, hiszen az osztályukon kívül csak a szálloda alkalmazottai voltak az egész szigeten) – Ritsu, te hol vagy?