|60|

34 3 0
                                    

"Here we go again/I will not give in/I've got a reason to fight/Every day we choose/We might win or lose/This is the dangerous life"                                                                                                                      (Skillet-Feel Invincible)

Cirka tíz perccel később már a sziklaszirt aljánál pattantak ki a Fukuma Hotel-es terepjárókból, amelyeket Karasuma minisztériumi igazolványával simán kölcsönvehettek. Yume úgy nyolcvan-kilencven méter magasnak saccolta a kőtömböt, amelynek tetején ott állt Okinawa másik szállodája. És ez a becslés bőven elég volt hozzá, hogy felforduljon a gyomra.

-Beszivárogtam a hotel számítógépébe, és megszereztem a belső tervrajzokat, az őrök helyzetével egyetemben – Ritsu megint jókor jelentkezett be, és amíg hallgatta és volt mire koncentrálnia, Yume el is feledkezett a rosszullétéről – A legtöbb őr a főbejárat előtt állomásozik. Nem lehetséges bejutni a hotelbe anélkül, hogy elhaladnánk a recepció mellett, egy kivétellel: van egy bejárat ezen az oldalon, a szirt tetején. A terep járhatatlan, épp ezért őrök sincsenek.

Ünneprontó lenne megkérdezni, hogy akkor meg bejárat minek van? Na mindegy, nekünk csak jó így...

-Ha nem akarjátok, hogy az ellenfél megszökjön, csupán egyvalamit tehettek! – harsogta Korosensei a szatyorból – A tíz beteget és azt a két embert leszámítva, akik vigyáznak rájuk, az összes ép tanulónak innen kell beszivárognia, felül kell kerekednetek a fenti fickókon – mi ez a diszkrimináció?! És ha nők?! –, és ellopni az ellenszert!

-Túl veszélyes! – Karasuma két szóval szétrombolta a drámai pillanatot – Már csak a viselkedésük is arra enged következtetni, hogy profikkal van dolgunk!

-Így igaz – helyeselt buzgón Korosensei, és Yume fel nem foghatta ép ésszel, hogy tud osztályfőnöke ennyire nyugodt maradni – Valószínűleg az lenne a legbölcsebb döntés, ha átadnátok engem. Mit gondolsz? Tőletek függ.

-De... ez...

-Túl komplikált – fejezte be Fuwa mondatát Kimura.

-A halálukba fognak zuhanni, mielőtt még elérnék a hotel területét – sopánkodott Bitch-sensei. Okano erre a mondatra dacosan felvetette a fejét, könnyű léptekkel a sziklafalhoz rohant, és mászni kezdett. Kataoka azonnal követte a példáját, és mialatt a felnőttek még sopánkodtak, Yume is önkéntelenül megindult – utána már csak azt vette észre, hogy három méter magasan áll egy kiugró sziklaperemen.

-Nos, ha a sziklamászás miatt aggódtok, az bizony gyerekjáték lesz számunkra – Kataoka felhúzta magát egy kisebb párkányra, aztán visszanézett leesett állú tanáraikra. Meglepetés!

-Nem is hasonlítható a szokásos gyakorlatokhoz – legyintett Yada.

-Azonban az ismeretlen ellenfelek elleni harcot egy ismeretlen hotelben még nem gyakoroltuk – Isogai felállt, pusztán fél kézzel kapaszkodott, miközben beszélt – Szóval, Karasuma-sensei... nem lesz egyszerű, de le tudná vezényelni a küldetésünket?

-Azok a disznófejűek még megfizetnek, amiért kikezdtek velünk! – nézett fel a hotel épületére fenyegetően Terasaka.

-Amint láthatod, ők nem átlagos diákok – Korosensei hangja még épp felhallatszott hozzájuk, ahogy Karasumának magyarázott. De még mennyire, hogy nem – Egy tizenhat tagú speciális alakulat áll a rendelkezésedre.

-Tizenhat? – értetlenkedett Bitch-sensei, akiről Yume igazán nem tudta elképzelni, hogy földig érő vörös ruhában és magassarkúban mégis hogyan fog sziklát mászni.

Tale of the White DemonWhere stories live. Discover now