A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

78. Miniszteri teázás

– Persze, eljön a nap, mikor majd megint hazugságokat írhat Harryről meg rólam – folytatta közönyösen Hermione. – Csakhogy az minket már nem fog érdekelni.
– Az utóbbi időben a segítségem nélkül is sok szörnyű dolgot írnak Harryről – jegyezte meg
Rita, a fiúra pillantva a pohara fölött. Ezután rekedten suttogva hozzátette: – Milyen érzés ezeket
olvasni, Harry? Fáj? Kétségbeejt? Dühít?
– Természetesen dühíti a dolog – felelte Harry helyett Hermione. – Elmondta a miniszternek az
igazságot, de az olyan ostoba, hogy nem hajlandó elhinni. Nem beszélve a tüntetésünkről, amivel kapcsolatban egyszerűen csak hallgat - mintha ez bosszantotta volna, még a szemöldökét is összevonta.

– Szóval... - vérmesen csillogó szemével Harryt fixírozta, mintha ő lenne az egyetlen egy ember a boxban. - ... Továbbra is azt állítod, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért? – Rita letette
poharát, s keze megint a krokodilbőr táskára vándorolt. – Kitartasz a mese mellett, amit Dumbledore terjeszt? Hogy Tudodki visszatért, és te vagy az egyetlen tanú?
– Nem én vagyok az egyetlen tanú – morogta dühösen Harry. – Itt ül mellettem Margaret is, de több, mint egy tucat halálfaló is látta. Soroljam a nevüket?
Mohó szemei rám, majd unokabátyámra ugrottak.
- Biztos a kisasszonynak is lenne hozzáfűzni valója...
- Az ember sosem felejti el a nevet, ami azon a síron állt, ahol ő maga is a halálsorra vár... - keserédesen elmosolyodtam.
Ezt követően Hermione okosan magához vette a szót, és kiderült számunkra, hogy azért csődített minket a Három seprűbe, hogy Vitrol megírja a temetős kalandunkat. az interjú alatt a nő Harry idegeit nem kicsit piszkálta meg, többször is ingerülten az asztalra csapott, én pedig próbáltam nyugodt és hűvös maradni. Ugyan Harry beszélt a legtöbbet, aminek nagyon örültem. Nyilvánvaló volt, hogy még mélyen bennünk élt ez a "kaland", de nem szívesen tártam volna a világ elé azt, hogy a halottakkal lehet kapcsolatot teremteni, sőt léteznek olyan védelmi varázslatok, amik visszahozzák az embert a világból. Épp elég baj, hogy Voldemort simán rájöhet a dologra, és ki tudja mikor küldi utánam az egyik hívét vagy ered a nyomomba ő maga.
Ha ugyanis Dumbledore-nak hihetünk, Tudjukki egyszerűen csak hajlamos bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyni, és ha annak a súlyát sem mérte fel, hogy Harry vérének használata a feltámasztásában milyen következményekkel jár, akkor ugyan miért érdekelné az, hogy egy 18 éves lányt az anyja varázslata mentette meg, és ő maga hasonlót sem tud produkálni, mivel nem animágus.
Ha pedig haszontalannak bizonyulok, akkor nem kár értem, hiszen a Diggory vérvonal nem a szent huszonnyolc család egyike.
Ez így mind az interjú alatt jutott eszembe, és hirtelen félteni kezdtem a saját életem, nyomni kezdett a kényelmes box, ahol ültem. Minden vágyam az volt, hogy a zsebembe nyúljak és kivegyem onnan Sirius ajándékát, hogy végre beszélhessek vele.

Az interjú egyszerre telt úgy, mintha soha nem akart volna véget érni, és mintha pár perc alatt végeztünk volna.
Végül Vitrol Cedhez fordult.
- ... De Cedric szerepéről mélyen hallgattok mind a ketten.
Összenéztünk tesómmal, és szinte egyszerre szólaltunk meg.
- Majdnem meghalt.
- Majdnem meghaltam - mondta ki ő is, majd folytatta. - Esetleg megmondhatom melyik temetőben voltunk, vagy ilyesmi. Engem Margaret mentett meg egy termékkel, amit a Weasley-ikrek találtak fel és adtak Maggie-nek.

Fú, ez ütött. Már jó pár napja egyikünk se mondta ki a nevüket, és fájdalmasan összerándult a gyomrom tőle.
De Vitrol magához vette a szót, azt mondta ő nem fog reklámozni semmit, különben is csak a tiszta igazságot kell megírja.
- Mármint a mi igazságunk, úgy érti - feleltem szkeptikusan, mert éreztem a lekicsinylést. Válaszképpen csak megvonta a vállát. - Miss Vitrol, valóban olyan nehéz elhinni, hogy amit állítunk, az igaz?

A kérdésem teljesen ártatlan és őszinte volt, még akkor is, ha előbbit meg lehetett kérdőjelezni, és tényleg érdekelt is a rá kapott válasz.
Az újságírót kirázta a hideg, de úgy tűnt, válaszolni fog.
- Rémisztő - hosszú percek múlva felelt. - Ti még nem éltetek, vagy csak gyerekek voltatok ahhoz, hogy felfogjátok azt, amin mi, roxfortosok és felnőttek végigküzdöttük magunkat. - Ez a szokásos bla-bla kikészített, ezúttal azonban nem csattantam fel. - Ha elhinnénk azt, amit állítotok, az egy hatalmas válságot indítana el. Politikai, gazdasági és társadalmi értelemben is, ugyanis azt jelentené, hogy még egyszer átélhetővé válik a múlt. Ezzel pedig - horkantott -, senki nem szeretne szembenézni. A varázslók többsége, úgy, mint a muglik, nem őszinték önmagukkal, mert ha az lenne, és elhinné ezt az egész maszlagot, akkor szembe kéne néznie a saját félelmeivel.