Első tánc

30 | Utolsó fürdő a reflektorfényben

- Szia Colett. Ma van a bemutatód, igaz? Izgulsz? Sajnos nem tudok ott lenni, ma melózok a nagybátyám kávézójában, de holnap...
- Ali, én nem ezért hívtalak. - szakítottam félbe, mire utoljára átnéztem a táskámat. Minden megvolt. Cipő, ruha, smink, hajgumik, meg a többi. Kis ideig csend kerekedett köztünk, mert egy pillanatra elbizonytalanodtam.
- Gyere! Apáék már várnak a... - rontott be Sage, majd amikor észrevette, hogy telefonálok, csak mutogatott az ajtó felé, majd kifordult a szobámból.
- Szóval csak annyit szerettem volna, hogy tudok rólad és Aaronról. Tudom, hogy lefeküdtetek. - folytattam a telefonba.
- Hogy kivel feküdt le az a vadbarom? - csapódott ki az ajtó.
- Sage!
- Kivel.... Feküdt.... Le?! - tagolta. Szemében őszinte harag látszott és végig tartotta a szemkontaktust.
- Esküszöm nem akartam. Csak sokat ittam és... Colette, itt vagy? Esküszöm, csak szar volt, hogy Sage becsajozott, Aaron meg miattad volt maga alatt és kinyitottuk apám Itália szekrényét és... nem akartuk... csak...
A királyfi kikapta a kezemből a telefont és a szájához emelte.
- Szóval hogy kerülök én képbe? - kérdezte a vonal túlsó felén lévő lányt.
- Sage, ne! Kérlek!
- Te szerelmes voltál belém? - kuncogott fel a Királyfi. Szinte láttam, ahogy Alisson megsemmisül a vonal végén.
- Ne tegyél úgy, mintha évekkel ezelőtt nem te vallották volna szerelmet nekem! - vágott vissza Alisson. Őt ilyen fából faragták. Bármennyire sarokba van szorítva, akkor is visszaszól bárkinek barmikor.
- Kuss!!! - üvöltöttem, majd Sage idétlen fejjel nézett rám. Kihasználtam a lehetőséget és visszavettem a telefonom, majd kinyomtam a hívást.

Alig fél óra volt életem utolsó balett fellépéséig. Ha nem lett volna elég a stressz, amit ez okozott, a barátaim és a családom csinált többet.

Talán örökre elkönyveltem magamban, hogy fiúk és lányok közt őszinte barátság nem lehet. Ha össze vannak zárva a hormonok működésbe lépnek.

Sage nem nézett rám és némasággal jutalmazott, bár nem tudom miért érdemeltem meg ezt. Alisson ezer üzenettel bombázott meg, de úgy döntöttem estig nem nyitom meg őket.
Anyu és Sage faterja összevesztek, hogy hová rakták az előadásra a jegyeket.
Így érkeztem meg arra a helyre, ahol egy évvel ezelőtt még a világon a legnyugodtabbnak éreztem magam.

A társaságban már híre ment, hogy abbahagyom a balettot, így számos ismerős keresett meg, hogy elbúcsúzzon tőlem és pár jó szóval illessen.

- Szóval nem gondoltad meg magad. - ült le velem szembe Joanna, a valamikori legjobb barátnőm. Sosem vesztünk össze, de az igazat megvallva az utóbbi időben szinte minden barátom elhagyott. Szarban hagyott. - Én azért bíztam benne. Tehetséges vagy. - mosolygott rám.
- Köszönöm. - viszonoztam a gesztusát. Figyelmen kívül hagytuk a fodrászt, aki a hajamat csinálta, és bizalmas beszélgetésbe kezdtünk.
Meséltem neki a helyzetemről, ő is az övéről. Mondta, hogy a vizsgák teljesen kikészítették és pszichológushoz is járt a stresszkezelési problémái miatt.

A beszélgetésünket Marcus zavarta meg. Ekkorra a hajam már teljesen kész volt.
- Ne haragudjanak hölgyeim, de mindjárt kezdődik az előadás. Előtte viszont szerettem volna beszélni Colettel. Joa, ugye nem baj, ha elrabolom? - kérdezte, mire a barátnőm megrázta a fejét.
- Ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? - mondta. - Szeretném tartani a kapcsolatot, persze, ha a barátodnak nem baj.
- Ha Aaronra gondolsz... nem igazán tudom mi van köztünk, vagy, hogy merre haladunk. De most ne beszéljünk róla.
- Ahogy gondolod.
- Colette! - szakította meg a társalgást Anita. Ilyen a formám.
- Menj csak. A darab előtt úgyis találkozunk még.
- Persze. - s ezzel elindultam a tanárom felé.
Bevezetett az igazgatóság szobájába, majd bezárta az ajtót.
- Ne ijedj meg, semmit nem csináltál, csupán csak itt tudunk bizalmasan beszélgetni. - nyugtatott meg rögtön. - Gondolom ma már sokan kérdezték, de nem változott a döntésed?
- Nem, nem hiszem. - ingattam a fejemet.
- Hát jó. Ugye tudod, hogy itt mindig szívesen látunk? Illetve várunk vissza beszélgetni, rendben?
Csak bólogattam.

A darab 10 percen belül kezdődött, a nézőtér fullon volt - mert persze a függönyöket mögül kilestünk oda is.
Az izgalom ezúttal máshogy hatott, mint eddig bármikor.
A zene megszólalt én pedig a valaha volt legjobb formámat szerettem volna nyújtani.

Közeledtünk ahhoz a részhez, ahol le kell lépnem.
A koreográfi helyét átvette a tervezés a fejemben.
Sydney egy bólintással jelezte, hogy ő is készen áll.

Életem legutolsó megnyilvánulása volt a színpadon, majd emelt fővel távoztam a színpad oldalán. Közben eleredt a könnyem, de megálljt parancsoltam neki. A nézők nem tudhatnak semmiről. Számukra ez egy előadás, de éppen csak olyan, mint a többi. Nem ismernek minket, nem tudnak rólunk semmit.
A másik okom a sírás elkerülésére az oldalt ácsorgó Campbell volt, aki idegesen méregetett minket. Ő nem tudta mire készülök.

A színpadról leérve odébb rántottam a nyugodtan álldogáló váltótársam.
- Ne bámulj, öltözz! - utasítottam lihegve.
- Nyugi, van 4 percünk kezdésig. - nézett rám.
- Nekem addig el kell tűnnöm. Amint a lámpák fénye megvilágít, Campbell rád fog ismerni. Engem kezd majd keresni a szemével, de én addigra már kint leszek innen, jó? - bólintott erre. - Ne haragudj, ha miattam kapsz bármi büntetést!
- Ne hülyéskedj! Ennyivel tartozom. Remélem szent a béke? - nyújtotta kezét.
- Szent. - viszonoztam. - Fordulj meg!

Megkötöttem a ruháját, majd elindultam lapos kúszásban a kijáratig. A szemem még utoljára összeakadt a túloldalon várakozó Marcoéval.

Első tánc
30.rész