Első tánc

13 | Hamupipőke, tündérmesén kívül

A hét ezúttal csak úgy repült. És nem azért, mert olyan jók lettek volna a napjaim, hanem mert annyira zsúfoltak voltak, hogy néha még 24 óra is kevésnek tűnt. Rengeteg dolgozat zúdult ránk az iskolában, a balett edzéseken is pörögtem 120%-on. A kevéske nyugodt időmet az alvás és az Odette-el töltött idő tette ki. Apropó. Tegnap az sem volt annyira nyugodt. Lépni teljesen jól tudtam vele, persze csak arra, amerre ő akart. Még ő irányított. És az ő négy patája tartotta az életem. De nem élt vissza vele.
Aaron megkísérelt rárakni egy futószárat, de elrántotta a fejét. Ha rajta ültem volna, biztos gazdagabb lennék most egy eséssel.
Én is megkíséreltem ugyanezt. Fülei egy pillanatra szinte mínuszba csúsztak, de engedte. A kötőfék az előző "lovaglásom" óta rajta volt, had szokja. Az alsó karikába csúsztattam a csatot. Aaron még mormolta valamit a helyes futószárazásról, de Allison elcsitította. A kötelet a fiú kezébe csúsztattam, majd a ló felé indultam.
Siket volt, nem hülye. Tudta, hogy nem én fogom a futószár végét. Hatalmasat ugrott. Még háromszor megpróbáltuk, de eljátszotta ugyanezt.
Hol kötöttünk ki megint? Igen, megint az életemet kockáztattam.
A kötőfékre rácsatoltuk a vezetőszárat (mert mint utóbb tájékoztattak, ennek ez a neve), áthúztuk a nyak felett, majd megkötöttük. Itt volt az én instant száram.
Odette lépésben nagyon könnyen irányítható volt, mármint a helyzethez képest. Edzés végén még egy ügetést is megkíséreltünk. Hatalmasakat pattogtam a ló hátán, talán egy életre megutált, de Allison mondta, hogy sok lovon szőrén még a profiknak is nehéz. Ezt vehetem bóknak, talán.

Szóval ez beragyogta a mai egész napom. Egész este ezen agyaltam és imádkoztam, hogy ne csak álom legyen. És reggel felkeltem és nem az volt. Szerettem azt a lovat és talán ettől vigyorogtam. A másik lehetőség Marco reggeli üzenete, amiben megküldte az infókat:
"Szia! Sajnálom, még tegnap szerettem volna küldeni a pontosítást, amiért elnézést, viszont most itt van. Várlak este!"
Hát nem aranyos? Pont annyira, hogy ezt az üzenetet bemásolva mindenkinek és elküldje.

Egy fekete-piros egybe ruhán akadt meg a szemem. Nem akartam túlöltözni, de utcai viseletben sem akartam lenni. Ez pedig elegáns volt, de mégis vad, lenge és kényelmes. Oldalt fodrok díszítették. Talán ettől lett "csajos". A tökéletes választás mára. Egy piros melltartóval vettem fel (szerintem a többi alsónemű nem lényeges, főleg, hogy mindig Bridget Jones gigabugyija van rajtam. Csak vicc volt), majd csak egy sportcipőbe bújtam bele.

A megbeszéltek szerint ma Joannánál alszok, hozzá közelebb van a helyszín, anya pedig egyedül nem enged taxizni. Joa a közeli buszmegálló mellett várt már kocsival, így ideje volt indulnom.
- Mentem! - kiáltottam.
- Menjél! - üvöltött vissza a Királyfi, aki éppen akkor igyekezett fel a lépcsőn. Lovaglónadrág és egy egyszínű fekete póló volt rajta. Talán ez volt az ő stílusa. Játékosan beleboxoltam a karjába, mire egyik karjával átölelt egy pillanatra, majd továbbállt.
Anya csak két perc késedelemmel dolgozta fel az információt, majd utánam kiáltott, hogy vigyázzak magamra.
Anya, én mindent megteszek...

- Hova, hova széphölgy? - hallottam meg Aaron hangját, aki egy lovat legeltetett nem messze tőlem. Talán a hatalmas állat takarta ki, ezért nem vettem észre, vagy csak elgondolkodtam.
- Szülinapi buli. - húztam féloldalas mosolyra a szám.
- Tehát le vagyunk pattintva. - erőltetett magára egy mosolyt.
- Sajnálom, egy barátom, vagyis ismerősöm 18 lett a mai napon.
- Semmi baj. Az a balettos pasas? - kérdezte, bár elég idióta szituáció volt. Aznap, amikor a kávét vittem Marconak, talán túl sokat meséltem róla, hogy rájöjjenek, mennyire odavagyok érte.
- Pontosan. - kínos csend. Mondani kéne valamit. - Nekem viszont mennem kell, mert vár a fuvarom.
- Persze. Menj csak. - mondta. - Amúgy csinos vagy, de...
- Köszönöm.
- De ez a ruha nem lovardai stílus. Azok a fodrok olyan Hamupipőkések.
- Kezdesz Sagera hasonlítani. - mondtam anékül, hogy visszafordulnék.
- Aucs, ez fájt. - akárcsak nekem, amit a ruhára mondtál. Mert most nem hercegnős bálba megyek.

Beszálltam Joa mellé, aki egy smaragdzöld ruhát viselt, ami talán éppen pont combközépig ért. Magabiztos volt, lehetett is.
- Csini vagy. - dicsért meg.
- Ja. - forgattam a szemem. - Akárcsak Hamupipőke.
- Ezt meg ki mondta? - nevette el magát.
- Aaron.
- Az melyik? - kérdezte, mi ha annyi fiú barátom lenne.
- Aki az egyik este majdnem megcsókolt. - mormoltam alig hallhatóan.
- Á, a kettes számú Rómeó.
- Miért, ki az egyes? - meredtem rá értetlenül.
- Marco. - mielőtt reagálhattam volna, folytatta. - Szóval Rómeó kettő ma nem volt olyan aranyos.
- Szerintem nem úgy gondolta. Mármint előtte pont megdicsért.
- Hogy miért kellett pont most találkoznotok... - merengett. - Nekem ettől nehogy rosszul érezd magad!
- Nem. Igazából ő szólt hozzám, én észre sem vettem. Megkérdezte hova megyek így, mondtam, hogy egy barátom 18 lett. De tudják kiről van szó, mert legutóbb elmeséltem a kávés sztorit.
- Várj, te elmondtad, hogy Marcohoz mész?
- Olyasmi.
- Akkor meg csak féltékeny.
- Aaron? Mire? - nevettem.
Megcsippant a telefonom.
- Ez ő. - fordultam a barátnőm felé, aki az utat figyelte. - Azt mondja nem úgy gondolta. Várj, idézem.

Aaron: Szia, nem tudom, hogy az előbbit mennyire vetted magadra, de nem úgy gondoltam. Mármint én szeretem Hamupipőkét, te nem tudom hogy vagy vele. Szóval csinos vagy és vigyázz magadra!

- Nem úgy gondolta. Hát ez kész. - hebegtem.
- Colette Jones, meghódítottad Rómeó 2 szívét. - röhögött mellettem.
- Hogy mit csináltam? - bámultam felé összezavarva.

Végül abban egyeztünk meg, hogy a fiú csak a barátom és csak bocsánatot kért. Legalábbis én itt lezártam. Mostmár hajlandó vagyok nyugodtan bulizni.
A ház elé érve bementünk a nyitott kapun.
A kertben egy csomó részeg volt már most is, pedig nemrég kezdtek.
A zene már távolról hallható volt, GPS-re nem is volt szükség.
- Ne nézz sehova, menjünk be. - észlelte barátnőm, hogy egy kicsit elbizonytalanodtam, nekem biztos itt a helyem?
A ház belsejében egy tánctért alakítottak mi, akit valaki éppen telibe rókázott. A túloldalt egy kanapén ültek a kevésbé bulizós emberek, akik talán csak élelemért jöttek. Szemben volt a pult, ahol egy kiszolgáló fiú rohangált.
- Na és most merre?
- Iszunk. - mosolygott.
- De megígértem, hogy nem iszom.
- Én meg, hogy éjfélre otthon vagyunk. Mindketten tudjuk, hogy ez hülyeség.
Futólépésben közeledtünk az asztal mellett kialakult tömeg felé.
- Két vodka-narancsot kérlek. - fordult a pultoshoz Joa.
- Egyet. - javítottam ki. - És egy kólát. - mondtam, mire a pultos mosolyra húzta a száját.
- Akkor egy vodka-narancs és egy kóla. - mondta a barátnőm. - Vodkával. - tette hozzá halkan, mire karon csaptam.
- Au. - nevetett fel, majd visszacsapott. Kicsit hátraléptem, ezáltal egy ismerősbe botlottam.
- Szerencséd, hogy a pohár üres. - nézett rám Marco.
- Bocsánat. - pillantottam barátnőm felé kínomban, aki nem is figyelt ránk. A pultos fiúval csináltak valami italt. A pasinál a kóla, barátnőmnél a vodka. Szép felosztás... semmi jó nem sülhet ki.
- Már megszoktam. - nevetett fel. - Ezek szerint Richard haveromat már ismeritek. - biccentett Joa felé. - Joanna, mi a bús, büdös fenét csinálsz? - röhögött.
Barátnőm félig kinyújtott nyelvvel kísérletezett az üveg alkohollal.

Na de, hogy ezek után hogyan keveredtem egy Dirty Dancing-es előadásba, az már tényleg egy furcsa történet, egy-két homályos részlettel...

Első tánc
13. rész