Első tánc

8 | Profik, hibákkal

- Miss Jones, figyel egyáltalán? - förmedt rám Mr. Williams.
- Természetesen. - vágtam rá.
- Akkor valószínűleg el tudod mondani nekünk a sejtosztódás folyamatát. - természetesen nem figyeltem. Szinte bealudtam nyitott szemmel. - Igazából ezt veheted felelésnek is.
- Sajnálom, ma nem vagyok teljesen a toppon, nem tudom.
- Tehát egyes... - hanglejtéséből nem szűrtem le, hogy kérdés vagy kijelentés volt-e. Nekem mindegy is. Nekem végem.
- Elnézést Tanár úr! - szólt közbe Clara, az egyik osztálytársam. Az a tipikus halk, fura csaj. Én bírtam, szerintem ő volt az egyetlen, akivel 9 (8 + előkészítő) évünk alatt nem vesztem össze. - A mai órán tanultakból nem feleltethet minket. Nekünk is vannak jogaink. - meg kell mondjam, bátor volt.
- Akkor órai munkára kapja. Neked nem mindegy? Vagy szeretnél lenni a következő? - bökött a fekete hajú lány felé, aki ingatta a fejét.
Vannak azok a tanárok, akik agyon szívatják a gyerekeket. Mr. Williams is közéjük tartozott.
Vannak, akik csak a kevés fizu miatt ilyenek, vannak, akik kiskori lelki sérelmükért állnak bosszút RAJTUNK! Vannak, akiket nem vettek fel álmuk-vágyuk egyetemére, szóval itt vannak. A Tanár úr az utolsó csoport tagja. Orvos akart lenni, lett helyette biológia tanár. Már csak a helyzet is elég érdekes. Talán, ha nagyobb fizetést kapnának, többi fiatalt érdekelne ez a pálya és nagyobb megbecsülést kapnának.

A következő óránk fizika lett volna. Szívesen elbeszélgettek volna azzal, aki kitalálta, hogy első óra matekot egy fizika kövessen.
Jelenleg az éves orvosi vizsgálatra vezényeltek minket.
Magasság és súly mérés; szemek, amikor le kell takarni az egyiket és megmondani milyen számot látsz, amit sosem tudtam elolvasni. Régen ezt mindig elcsaltam. Aztán gerincedet is megnézik. Hajolgatni kell. Két évig jártam gyógytornára, tehát azzal mostmár minden rendben.
- Köszi. - mondtam a mellettem ülő Clarának, miközben az eredményeket vártuk.
- Mr. Williams egy őrült, szóval engedd el. - mosolygott vissza rám, majd felállt és elment.
Tud mosolyogni?

- Egy és két és... nem jó! - Miss Campbell egyre mérgesebb volt. Az új koreográfiát gyakoroltuk, ami nagyon hasonlít a régihez, tehát valaki mindig elrontotta. - Újra.
Minden erőmet beleadtam, huszadjára is.
- Colette! Nem jó! Magasabbra a lábad! - szállt rám megint. A másik sorban két lány kihagyta az egyik lépést, de gondolom az nem probléma.

Félig hullaként terültem el a padlón, akárcsak pár társam. A kulacsom szinte teljesen kiürült, de nem mertem megkérdezni, hogy megtölthetem-e. Lassan a következő turnus is megérkezett és melegíteni kezdett, köztük Marcus is. Joanna ma nem volt itt, tehát egyel kevesebb dolog tartott vissza az instant sírástól.
- Gyerünk lányok! Álljatok fel!
És zene indul, kezdődik újra.
A koreográfia tartalmaz egy furcsa részt. Olyan, mintha párban táncolnánk, de egyedül. Az új darab egy nemrég íródott művet dolgoz fel, a Nélküled nincs tavaszt*. Gondolom senki nem hallott még róla. A lényeg, hogy ezzel azt a részt mutatjuk be, hogy a lány hiányolja a pasast, akibe szerelmes, aki amúgy Párizsban dolgozik és ott beleszeretett egy másik nőbe.
Most lelőttem a lényeget, tudom.
- Colette! Kar feszesen! - hát persze. - Állj! Sokatoknál nem jó. Sydney kérlek mutasd be! - mosolygott a lányra.
Nem láttam eltérést, de Miss Campbell igen, és csak az számít.
- Úgy táncolunk, mintha lenne partnerünk. Christian, kérlek! - invitálta Marcust. - Mutassátok be kérlek!
Sydney és Marcus pár egyszerű lépést tett.
- Ennyi lenne lányok. Láttátok? Kérlek a többiekkel is csináld meg! - utasította a fiút.
Nyolcan voltunk. Marcus végre hozzám érkezett és megfogta a kezem és vezetni kezdett. Mennyit álmodtam erről... tetszett nekem, na.
- Nem, nem Colette! Várd ki az ütemet!
- Szerintem jól csinálta. - engedett el Marcus. Ő volt a második a mai nap, aki kiállt értem.
- Köszönöm. - mondtam halkan neki, de abban nem vagyok biztos, hogy hallotta, mert már mással táncolt.

Végre ennek is vége volt. Igyekeztem az autó felé, ami kint várt, amikor Marcus leszólított.
- Nagyon nem bír.
- Nem a te dolgod. - mondtam hidegen.
- Pedig szépen táncolsz. De Campbell ilyen. Mindig kell valaki, akit szívat. Te vagy a szerencsés.
- Micsoda megtiszteltetés. - forgattam a szemem. - Nincs valami biztos tipp, amivel meg lehet változtatni.
- Csak a varázslat. Ha hozol egy boszit az megteszi.
- Ő maga a boszi. - mormoltam, mire felnevetetett. - Nekem mennem kell, szia.
Otthagytam.

- Milyen volt a napod? - kérdezte Anya.
- Elment. - elmeséltem neki a a bioszos történetet. Anya még nevetett is rajta. Ezt lazán kezelte. Sok sztorit hallott a tanárról, tehát nem is volt meglepődve. - És itt az orvosi papír. Ma volt ilyen vizsgálat. - tettem a táskájába.
- Ugye most nincs semmi. Tavaly egy vagyok volt a szemed.
- De legalább látok.
- Igaz.
- Ezúttal nincs semmi. - mondtam.
- Megnyugodtam. És a pénztárcám is.

Lassan megérkeztünk, én pedig egyenesen a bandához vettem az irányt.
- Ma sajnos nincs kaja. - nézett rám Allison. - Lovagolnom kell. Hétvégén versenyre megyek.
- Többiek?
- Kecse ma nem jött, Aaron bent, de mindjárt jön.
- Akkor megvárom.

Már öt perce álldogáltam, amikor meguntam és a legelőhöz mentem. Odette észrevett és megindult felém.
- Szia! - köszönt, a már megszokott módon a hátam mögül a sötétbarna hajú fiú. Nem tudom honnan jött, de ezek szerint Odette sem, mert vágtatva távozott. - Sajnálom, nem akartam megijeszteni. Téged sem. A raktárban az ételt adagoltam nekik. - mutatott a kis fa ajtóra mellettük. Akkor mégsem teleportál.
- Allison mondta, hogy lovagol. Neked van programod? - kérdeztem.
- Csak lemegyek megnézni az edzést.
- Akkor, ha nem baj veled tartok. A sok házi megvár.
- Gyere csak. Milyen házi?
- Kémia. Számolások. Úgysem értem, szóval mindegy, mikor állok neki.
- Ha megmutatod talán meg tudom csinálni.

A pálya mellett ülve néztem az edzést. Allison magabiztosan ugrott át különböző akadályokat, csak úgy, amilyen biztos volt Aaron a feladatok megoldásában. A telefonomon megnyitottam az oldalt, ahova feltöltötték a dokumentumot, a fiú pedig kék szemeivel odatapadt a képernyőre.
- Az egyetlen tantárgy, amiből jó voltam. - mosolygott. Megérezhette, hogy nézem.
- Jó neked.
Mielőtt bármit mondhatunk volna egy ismerős hang szólalt meg.
- Helyet kérek! - mondta a Királyfi. Felém fordult, majd arca elkomorult, amint Aaront észrevette.
- Gyere. - szólt barátnőm edzője.
- Megérkezett a díjlovas fiúcska. - mormolta Aaron. - Mondd, ez mennyit ugrik, Hollson? - szívatta.
- Kérlek ne most. - néztem mellettem ülő haveromra.
A királyfi elengedte a füle mellett. Lépni, majd ügetni kezdett. Elegáns volt a ló mozgása. Elegánsabb, mint a másiké, aki ugrott, de az is tetszett. Sage leugrott a nyeregből és pár rudat helyezett el. Ketten használták ezt. Allison és ő, szépen megvoltak. Pályán nincs veszekedés és versengés. Már csak azért sem, mert élő állatokkal dolgoznak.
Néha a mellettem ülő fiúra néztem, aki megszállottan bámulta a pályát.
Allison pár ugrást is végrehajtott, de valamiért az egyiknél folyton megállt a lova. Néha kicsit Sage lova is megijedt erre.
- Aaron ülj fel rá kicsit kérlek. - kérte a lány. - Ez nem az én napom. - huppant mellém.
A fiú felszállt és magabiztosan vágtára ösztönözte a lovat. Az első pár akadályt lazán vette, de azok a piros rudak megint megijesztették a lovat. Először rúgni és hátrálni kezdett, mire a fiú megmozgatta a szárakat. Lovagolt egy kört és újra próbálkozott, de ezúttal rosszabbul sült el.
Előre bukott teste, a ló kitért, de lába a kengyelben maradt, akárcsak ő a nyeregben. Fejével mégis lefejelte a tartó állványt, mire leszédült a lóról. Nem kicsit kapott.
- Aaron. - gyűltünk köré.
-Hagyjatok neki levegőt. - bicegett az edző felénk.
- Nyugi, semmi bajom. - nyitotta ki a szemeit a fiú, de a szeme körül díszelgő folt, a szemöldöke fölött lévő púp és a vérző orra nem erről árulkodott.
- Akárcsak akit megvertek. - lépett mellénk a Királyfi.
- Fogd be Hollson! - húzták egymás agyát, de a földön fekvő arcán is megjelent egy apró mosoly.
- Ez nem vicces. Tényleg. - nyújtott felé egy zsebkendőt Allison.

* A fejezetben megjelent cím (Nélküled nincs tavasz) tudtommal egy nem létező mű, egyszerűen szavak egymás mellé helyezésével készült. Bármilyen hasonlóság bármivel a véletlen műve.

Első tánc
8. rész