Első tánc

26 | Versenyfelszerelés

Elszégyelltem magam. Anitának csalódást okoztam. Ő elment a színpad elé, én pedig egy utolsó nyújtás mellett Joának győzködtem magam, hogy "ugye annyira nem lesz mérges". Joggal lesz az pedig. Ezek után megkezdtem a darabot.
Akárhányszor találkozott a tekintetem a nővel, egy pillanatra megzavarodtam.

Nem volt nagyon rossz ez az edzés, ha a végétől eltekintünk. Az első negyven perc a háttértáncosok - de nem szeretem ezt a szót - próbájával ment el, ment nem jó, egyszerre, jobban tartsd a térformát, magasabbra a láb, és a többi.
- Anita! Anita. - futottam a nő után.
- Tessék? - fordította felém a fejét, tettetett mosollyal.
- Tartozom egy bocsánat kéréssel. - kezdtem bele. - Nem így akartam, hogy megtudd, de hidd el mindent elrendeztem.
- Be kell valljam, hogy meglepett a döntésed, de természetesen tiszteletben tartom. - monda érdekes akcentusával. - Egyet kérdezek, ha nem gond. Mi történt? Vagyis miért?
- Ehhez egy könyv kevés lenne. Mármint ne értsd félre. Te semmit nem csináltál rosszul. Sőt nélküled már nem lennék itt. Az egész bonyolult és nem egy hirtelen ötlet.
- Kíváncsi vagyok. Holnap kicsit hamarabb eltudnál jönni edzésre? Jó lenne megbeszélni. Talán neked is jobb lenne. Kicsit zaklatottnak tűnsz.

Hogy ne lettem volna az. Mögötte sétált el Marco, de mintha rólam tudomtást sem vett volna.

Végre hazaértem.
A második balett előtt ma tudtam lovagolni a Királyfi egyik lován. Ezúttal viszont egészen bizarr helyzetbe kerültünk. Daniel a pályán oktatott, a fedelesben Dan egyik régi barátja lovagolt, aki egy csomót nálunk ebédel. Mivel nem találtam semmi értelmes magyarázatot (nem mintha létezett volna), hogy Sage miért engedi meg, hogy a legjobb lovain lovagoljak és miért tanultam meg hirtelen lovagolni, így fent lovagoltunk, a karámoknál.

Szerettem a fiú lovait. Nagyon finom mozgásuk volt, és jó kiképzést kaptak, így a legapróbb jelre is reagáltak.
Egyúttal finoman is kellett velük bánni. A szájuk igen érzékeny volt, a feladatoknál is vigyázni kellett, hogy véletlenül se sérüljenek meg. Ez hatalmas felelősség, de annál is nagyobb élmény volt.

A délutáni edzést a ruhapróba képviselte. A szerencsésebbek megkapták a ruhát és haza is mehettek, de a főszereplőknek maradnia kellett. Nekünk nem egy ruhánk volt, így fontos volt tudni, hogy milyen gyorsan tudjuk lecserélni őket.
Kínos pillantások ezreit éreztem, ahogyan Marco és egy idegesítő színházas nő mellett tűzoltó gyorsasággal cseréltem a jelmezeket.

Az egyik ruhában még szükségünk volt egy próbára az utóbb említett fiúval, mivel volt egy emelős jelenetünk.
Aztán én elmehettem.  A fejemmel a földet pásztáztam, mígnem egy fekete Vans cipőbe nem ütköztem.
- Gondoltam megvárlak. - húzta féloldalas mosolyra a száját Sydney. Most először az életben éreztem azt valósnak.
- Én is beszélni szerettem volna veled.
- Ha van egy kis időd, akkor sétálhatnánk egyet. A hideg is kiráz ettől a helytől. - mondta, én pedig követtem.
A közeli parkig némán baktattunk egymás mellett, néha váltottunk csak egy-két szót.
- Kezdjük a ruhákkal. Én a végén lépek csak le. Gyakorlatilag az utolsó táncom előtt. Azt begyakoroltad?
- Persze. Hova gondolsz? - nevetett. - A harmadik forgás után kifejezetten figyelek, hogy a lányok gyűrűjének közepén legyek. - taglalta, mire megnyugodtam.
- Rendben. Szóval ruhák. Ez előtt körülbelül öt perced van átöltözni. A bal oldali folyosón jövök ki, ügyelnünk kell, hogy a Miss ne vegye észre a cserét. Ő valószínűleg a túloldalon fog állni ugyanúgy a színpad mellett, tehát nekünk az ezzel szembeni oldalon kell átöltöznünk.
- Ez a jobb?
- A jobb. Én előre odakészítek magamnak ruhát, te is csak rakd majd be a reflektorok mögé. Cambell pedig még mindig veszélyfaktor. Csak az utolsó pillanatban jelenj meg ott, ha túl sokat vagy mellette, akkor lebukunk.
- Mindent felfogtam főnök. És te ekkor mit csinálsz?
Megvontam a vállam és elmosolyodtam.

Hazaérve volt lehetőségem lovagolni Odetten. Szinte már rongyosra hallgattam a zenénket. Ahogy közeledtek a bemutatók én egyre jobban izgultam.  Nyeregpucolás közben újra felmondtam a programom ezzel könnyítve a lelkiismeretemen.
- Minden rendben fog menni. - mondta valaki, mire hátracsaptam a fejem. Allison mosolygott rám. Régen láttam, már hiányzott.
- De régen láttalak!
- Én is ugyanezt mondhatnám el. Jut eszembe, Kecse is üdvözöl. - némán bámultunk magunk elé. - Nem beszéltetek, mi? - utalt Aaronra.
- Pedig beszéltünk erről-arról, történt egy és más.
- Ezt hogyan kell érteni? - döntötte meg fejét értetlenül.
- Elcsórtunk egy lovat.
- Á, tipikus romantikus sikersztori. - mondta szarkasztikusan. - Colette Jones, követelem, hogy beszéljétek meg a történteket és, hogy avass be mindenbe!
- Azt hiszed, hogy én nem akartam megbeszélni? Hogy én nem sírtam éjszakákat át? Hogy nem őrlődtem eleget? - kérdeztem halkan. Nem vontam kérdőre, inkább magamat vallattam.
- Akkor itt az idő, hogy beszélj vele.
Teljes mértékben igaza volt. Visszavittük együtt a lovat a helyére, és elbúcsúztunk. Utoljára ígéretet tettem neki, hogy beszélni fogok Aaronnal, mire nagy nehezen szétváltunk.

5:37, megkezdődött az utolsó harminchat óra a premier előtt. Felvettem egy pulcsit és egy melegítőt, majd elosonva a szüleim szobája előtt elindultam Odettehez.
A szüleim eddig csak párszor kaptak rajta a reggeli mászkálásokon, leginkább Daniel. Egyszer-kétszer Anyával is összefutottunk, de félkómásan elhitte, hogy futni megyek. Daniel más volt. Mivel nem volt az apám, így jogosnak tartottam kevesebb információt megosztani vele, amit szerintem tiszteletben is tartott, mert sosem kérdezett többet. Esetleg az alsó istállónál futhatunk össze. Ő ugyanazt kapta magyarázatnak, mint Anya. Ez amúgy elég hatásos kifogás volt, kivéve, amikor egy esti vihar miatt minden csupa sár volt, én csizmában és kabátban bemagyaráztam a férfinek, hogy futnibmegyek. Mint mondtam, nem kérdezett.

Szóval Odette volt a célom, mint minden reggel.
Elüldögéltem mellette. Ezúttal nem foglalkoztam semmivel, csak bámultam ki a fejemből.
A zöld traktor ma is elhaladt a birtok mellett, ami azt jelezte nekem, hogy itt az ideje visszaindulni.
Anya és a Királyfi is aludt még, bár utóbbinak már rég készülnie kellett volna az iskolába. Benyitottam a szobájába, és pár pillanatig hallgattam egyenletes szuszogását. Rosszul éreztem magamat, hogy fel kell keltenem.
- Péntek, utolsó nap az iskolában, Hahó! - keltegettem.
Valamit morgott válaszként, de meg sem mozdult. Úgy éreztem itt az ideje nekivágni egy nyeregalátétet, amit a székén láttam, más harci eszközt nem találtam.
Most már hangosabban mordult meg, majd felém is fordult a testével.
- Látom megtaláltad az ajándékom. - méregette az alátétet.
- Az enyém? Ha tudtam volna, akkor nem vágtam volna hozzád.
- Na tessék. Nyugi nekem nem esett semmi bajom azon kívül, hogy legjobb álmomból keltették fel.
- Ne részletezd, köszi.
- Perverz vagy.
- Nem, csak szeretnék még bármi hátsó gondolat nélkül az osztálytársamra nézni.
- Vettem a lapot. Amúgy álmomban Aaronnal mintha egy kiskori élményünket éltük volna át, csak nagyok voltunk. Olyan déjà vu érzésem van. Tudod...
- Figyeld, majd délután elmondod, késésben vagy, de említettél egy, pontosabban azt a nyeregalátétet. - szakítottam félbe, melyhez az a hátsó szándék is társult, hogy nem szerettem volna most Aaronról beszélni.
- Ja, igen, szóval... az az én versenyalátétem volt. Ezt rajtam az akkori lovamra az első nemzetközi versenyemen. Negyedikek lettünk akkor. Tegnap keresgéltem az ágyam alatt, amikor szembe jött velem. Ki lett mosva, teljesen tiszta. Remélem tetszik.
- Köszönöm. - vettem a kezembe a darabot, miközben mosolyom levakarhatatlan volt. - Gyönyörű.
- Az arany csík a szélein kicsit megkopott, de szerintem jó állapotban van.
- Ne butáskodj, ez tökéletes nekem, főleg amilyen háttértörténettel rendelkezik. Most pedig indíts ki az ágyból, késésben vagy!

Első tánc
26. rész