𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 16. ~

Azt hittem elkések az órámról, habár így is történt, csak a tanár is késett. Az utolsó utáni pillanatban, de legalább megérkeztem és helyet foglaltam barátom mellé. Elővettem a cuccaimat, majd gondosan magam elé helyeztem őket.

- Bekented a sebed? - Néztem magam mellé Hobinak szólva. Azóta is megmaradt a szeme alatti ütés nyoma, ami kicsit sem mondható szépnek. Több napja történt az eset és még mindig minden nap be kell kennie, reggel és este.

- Passz. - Húzta fel vállát, ebből nyomást gyakorolva rám. Szeretek rá odafigyelni, különben még ennyire se gyógyult volna be mint most.

- Akkor add! - Ő eleinte húzta a száját, de végül beadta a derekát. Pontosabban magamhoz rántottam a buksiát.

- Ne már. - Nyafogott, de tudom, hogy azért mert fáj neki. Naná, hogy fáj.

- Kellett neked verekedni. Viseld a következményét. - Míg mondtam a mondani valómat, addig abbahagytam, majd utána miután befejeztem, folyattam az eldolgozást.

- De ez igazságtalan! A többieket nem kínzod. - Játszotta a kis óvodás szerepet és keresztbe tette a két kezét.

- Először is, Minho ugyan így kapja a kezelést, mint te. Másodszor pedig, milyen kínzás? Az lesz a kínzás, ha bele karmolok "véletlenül,, a sebbe, miközben bekenem. - Néztem rá fenyegetően.

Bejött a tanár, mire azonnal befejeztük a beszélgetést, és igyekeztünk az órára koncentrálni. Hol sikerült, hol pedig nem. Volt, hogy csak egymásra néztünk és elnevettük magunkat, volt amikor meg rajzoltunk egymás kezére.

Délután áthívtam magamhoz Hobit és Minhot, hogy megbeszéljem velük az elmúlt napok történéseit. Tudniuk kell, hogy mellettük állok és mi mindig jóban leszünk. Legalábbis, ha minden jól megy. Tae és Jungkook ezt nem értenék meg. Ők csak a riválist látják egymásba. Nem szándékozom velük beszélni, de kíváncsi vagyok mi ütött beléjük. Habár azt tudom mi váltotta ki ezt Kook-ból, de az, hogy Tae-nek mi baja arról nekem fogalmam sincs. Pláne nem tudom mi lett Hyunjinnel. Ezt is szeretném kideríteni és rákérdezni Hobinál.

Órák után felsiettem, hogy rendbe tegyem például az ágyamat, amit reggel bevetetlenül hagytam ott. Kikészítettem egy kis rágcsát illetve italt. Így vártam érkezésüket. Első kopogás nem sokra rá érkezett, mikor megterítettem. Beengedtem jelenlegi legjobb barátomat, aki egy nagy mosoly kíséretében megölelt. Viszonoztam tettét, majd karjaiból szabadulva vezettem be a nappaliba. Szokásos helyét elfoglalta, ezt követően csak hétköznapi dolgokról volt szó. Nem szerettem volna Minho érkezése előtt faggatni. Azt szerettem volna, ha mindenkinek összeállna a kép.

Kopogtak. Felpattantam és az ajtó felé mentem. Lenyomtam a kilincset, majd kinyitottam.

Álljon meg a menet! Ő nem!

- Remélem nem baj. - Vakarta meg tarkóját Minho, utalva a mellette állóra.

Beküldtem a fiút a szobámba, Minhot azonban kint tartottam egy szóra.

- Elment az eszed? -Suttogtam az előttem állónak, hogy még véletlenül se hallják meg a bent lévők.

- Figyelj, ő nem rossz! Csak menjünk be és beszéljük meg. - Kérlelt a fiú.

- Kim Taehyung, most komolyan?! - Megforgattam szemeim, majd újra kinyitottam az ajtót, előreengedve Minhot.

Mindenki leült a helyére, mint egy kupaktanács. Kötelességemnek éreztem, hogy elkezdjem a monológot, hamár én hívtam őket.

- Belétek meg mi ütött? - tettem fel az első kérdésemet, amire választ szerettem volna kapni.

- Rahin, ez már rég húzódott. Ez elkerülhetetlen lett volna. - Magyarázta először Minho. És teljesen igaza van. Tapintható volt minden együtt töltött időben a feszültség.

- De hogy kezdődött az, hogy egymásra támadjatok? - Húztam fel szemöldökömet kíváncsian.

- Először csak összefutottunk. Aztán fajult el a beszélgetés során minden. - Folytatta Minho.

- Én akkor jöttem képbe, amikor le akartam őket állítani, de ugyan úgy Jungkook belevont engem is. - Tae nem is szeretett volna ebbe résztvenni? - Provokált. Semmi több.

- Aztán jöttem én és Hyunjin. Én is le akartam őket állítani, de Hyunjin Jungkook-ot védte. Ezzel lefoglalt engem, hogy ne tudják rámenni. - Hobi is elég erősen érvelt, és így azt hiszem megértem őket. Ennek az egész felfordulásnak a felbujtója Jungkook. Ki gondolta volna?

- És te? Hogy kerültél oda?

Elmondtam kerek perec, hogyan találtam rájuk, és hogy végződött a dolog. Megfogadtuk, hogy mi négyen összetartunk, és nem fog egy Jungkook féle szétszedni minket. Mondjuk Taehyungon tartom a szemem. Egyenlőre nem bízom benne száz százalékig.

A "tanács,, feloszlott és mindenki ment a maga útjára. Én maradtam, szerettem volna még egyedül lenni. Átgondolni mind azt amit beszéltünk. Fáj, hogy Jungkookot ennyire félreismertem. Hihetetlen, hogy ilyen naiv voltam és bedőltem neki. Simán elhitette velem, hogy kedvel. Olyan könnyű dolga volt. Hiszen még csak nem is kételkedtem. Van nálam lúzerebb ezen a világon? Kétlem.

Nap zárása ként csak az ágyamba fetrengve a sötétben összegeztem a fejembe a mai napot. Néha amikor nem tudok elaludni, átgondolom mi is történt velem aznap, mi az ami boldoggá tett. De a figyelmemet ezúttal a telefonom pittyenése elterelte.

Üzenetem jött.

Jungkook-tól.