𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 3. ~

Ma van, hogy megkapom az órarendemet. Izgatott vagyok mert most derül ki, hogy hány órám lesz. Bár a tegnapi srác után ajánlom is az iskolának és neki is, hogy legyen igaza és ne legyek megbombázva.

Reggel kicsit késve keltem fel, meg kell szoknia a szervezetemnek, hogy most nyáron sincs lazsálás. Felhúztam az egyenruhámat egy hozzá illő fekete cipővel. Magammal vittem a kis hátitáskám amibe dobtam egy tollat, jegyzetfüzetet, a szobám kulcsát illetve a telefonomat. Ezután már mentem is a termem felé.

Lementem a lépcsőn és elkezdtem keresni a termemet. De ez nem volt teljes mértékben ilyen egyszerű. Sehol sem találtam, de nem lepődtem meg. Ez a hely tényleg hatalmas. A keresgélés úgy zajlott, hogy nekem a 112. termet kellett megtalálnom ezért folyamatosan az ajtók tetejére írt sorszámot kerestem. Ennek köszönhetően belebotlottam vállal valakibe.

Kiesett az illető kezéből a telefonja amiért gyorsan leguggoltam, hogy fel tudjam venni. Szerencsére nem lett semmi baja. Lehet a padlószőnyeg is közrejátszott ebben a szerencsében.

- Ne haragudj! - Nyújtottam át neki a telefont.

- Semmi. - Legyintett a kezével. Mosolygott közben, hogy éreztesse tényleg nem haragszik.

Olyan jó kisugárzása volt. Akire ránézel és csak az jut róla eszedbe, hogy ő kedves és a légynek sem árthat. Mogyoró barna haj, barna szem. Rá pár mérettel nagyobb sárga pólót és egy világos szürke melegítőnadrágot hordott. Később kiderült, hogy azért nem volt egyenruhában, mert tánca volt nulladikban.

- Elvesztél? - Fogalmam sincs honnan jött rá. De lehet ez a kérdés ami a fejemben motoszkált rá lehetett írva a homlokomra mert utána ő a fejével biccentve mutatott rá a telefonomra ahol az üzenet volt megnyitva, hogy melyik terembe kell mennem.

- Igen! - Bólintottam. Szégyelltem magam mert nem olyan nehéz megtalálni egy termet. Így csak jól beégettem magam az első ember előtt aki szóba állt velem és ráadásul szimpatikus is.

- Hova mész? - tette fel a kérdést. Kérlek mond, hogy segítesz. Így el fogok késni.

- 112 - Mondtam ki reménykedve, hogy tudja hol van.

- Szuper! Akkor azt hiszem idén osztálytársak leszünk. - Felcsillant a szeme, majd elindult egy irányba. Követtem.

- Rahin vagyok! Egyébként. - Nevettem fel kínosan. Hát nem az erősségem az ismerkedés.

- Hoseok! De jobban szeretem ha Hobinak vagy Jhopenak hívnak. - Szóval Hobi. Remélem jól ki fogunk jönni, nekem nem kell olyan hű de nagy egész életre szóló legjobb barát. Megelégszem egy annyival, hogy a három hónapban túléljem valakivel aztán engem nem zavar, ha az év további napjaiban egymáshoz sem szólunk.

Mentünk a folyosókon, majd az egyik ajtónál befordult jobbra és már bent is voltunk. Már ott volt a fele osztály. Mi hátra mentünk az egyik hátsó padhoz az ablak mellé. Szerencsére én ülhettem belülre, másik oldalamon Hobi. Elővettem a tollamat és a jegyzetfüzetemet, hogy felkészüljek az órarend megírására.

Nem sokra rá bejött a tanárt és elmondta mi vár ránk idén. Nem húzta fél óránál tovább, így mehettünk is a dolgunkra. Hoseok körbevezetett az iskolában, és azt is elmondta, hogy ő már kiskora óta ide jár. Jó tudni. Legalább van mellettem egy tapasztalt emberi lény. Végre nem leszek egy kész csődtömeg.

Sokat beszélgettünk, osztottunk meg egymásról egy s mást. Majd végül délelőtt Hobi úgy döntött felmegy a szobájába én pedig megyek ebédelni.

Rengeteg étel volt elénk téve, ez amolyan önkiszolgáló dolog volt. Ami megtetszett abból tettél egy adagot tányérodra. Számomra ez a bőség zavara. Nem tudtam egyszerűen eldönteni, hogy mit egyek. Tapasztalt lennék, ha reggeliztem volna. Akkor is ez van csak nyilván más kajákkal.