𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 15. ~

Sziasztok! A rész elején szeretném felhívni minden olvasó figyelmét, hogy a testi erőszak NEM elfogadható dolog az ember életében. Ne vegyetek ebből a részből, illetve az előzőből példát! Ha probléma adódik, ne úgy akarjátok megoldani, hogy bántalmaztok embertársakat! Ha pedig áldozat vagy, fordulj segítségért, mert tudnod kell, hogy (ismétlem) ez NEM tűrhető/ elnézendő.

Köszönöm a figyelmet!

A körben nem csak kettő fél verekedett. Azt hittem menten elbőgöm magamat a felgyülemlett stresszt miatt, ami az elmúlt napokban, hetekben ért. Nagyon jól tudtam, hogy mind ez miattam van. Tagadni se tudná senki. Ugyan, miért verekedne öt fiú, ha azelőtt semmi probléma nem volt egymással?

A körben Jungkook, Tae, Minho, Hyunjin.. és Hobi álltak. Tudom, hogy Hoseok egyenesen utálja az erőszakot. De most mégis olyan dühöt láttam az arcára íródva, amit azelőtt még soha. Minho Tae és Jungkook bunyóztak egymással, míg Hobi Hyunie-val. A tömeg csak buzdította őket a folytatásra. Az ordibálások és szurkolások mind erőt adtak nekik. Felszívták ezeket az energiákat magukba, ezzel önbizalmat nyerve. Ez azt eredményezte, hogy még erőszakosabbak lettek, és mégjobban egymásnak estek.

Az újonnan szerzett barátaim nagyrésze be volt rúgva. Fogalmuk sem volt mit csinálnak, ezért csak sodródtak az árral. Bár ők nem is maradtak, folytatták egymás között a bulizást külön szeparálva. Így én maradtam egyedül. Kiabáltak egymással. Erős szavak lehettek. Itt most mindenki összeveszett mindenkivel. Hyunjin összeveszett Hobival, Jungkook-al és Tae-vel. Jungkook mindenkivel összeveszett, csak úgy mint Tae. Illetve Minho, aki Hyunjinnal és Hobival maradt csak jóba. Ez az egész olyan zűrös.

A tanárok sehol, vagy csak seggrészegek ahhoz, hogy felismerjék a problémát és leállítsák. El sem hiszem, hogy ezt teszem. Úgy döntöttem, hogy ezúttal önként megyek a körbe. Lehet ma a gyenkélkedőn kötök ki, de én akkor is leállítom őket.

Ezt nem gondoltam át.

Aztán újra bevillant a múltkori dologból egy, s más.

"Ez után már nem nagyon emlékztem arra, hogy hogyan jutottam vissza a szobámba. Másnap Minho átjött hozzám és lejegeltük egymás sebeit. Kérdeztem, hogy mi történt, de neki is kiesett minden. Habár ő nem is a szobájába ébredt. Hajnal körül tért magához, ott ahol történt a dolog. Állítása szerint én sehol sem voltam. "

Ez emlékeztetett most engem, hogy lehet mégsem jó döntés, ha bemegyek közéjük. A legutóbb is, annyi ütés ért, hogy kiestek másodpercek, percek, órák. De már elszántam magamat, tehát nincs visszaút.

Határozottan elindultam, akik igaz észrevettek, de nem hagyták abba. Nem hinném, hogy a barátaim bántanának. Nem félek! Először csak próbáltam szólni nekik, hogy fejezzék be, de vagy nem hallották, vagy szimplán csak nem érdekelte őket.

- Srácok! Hagyjátok abba! - Ordítottam ezúttal torkam szakadtából.

Nem változott semmi. Ugyan úgy püfölték egymást, nem tettek semmit az ellen, hogy változzon bármi is.

Mikor már több mint negyed órája próbálom őket egymástól eltaszítani, akkor már azért sincs semmi lelki erőm bármire is. Sőt. Lelki? Testi erőm sincs. Jungkook-tól azóta is félek, így rá nem is merek nézni, nem, hogy leállítsam.

Ez odáig fajult, hogy vér is folyt. Eddigi életem során szerencsére nem kerültem olyan helyzetbe, ahol bárki is rajtam vagy a barátaimon testi erőszakot alkalmazott volna. De itt szembesülnöm kell azzal az apropóval, hogy ez jelen van sok ember életében. Mind a bántalmazás, mind pedig a bántalmazott szerep.

Az első vér csepp Taeből jött. Jungkook orron találta. Miért is nem lepődök meg? Egy csepp, két csepp, három csepp. Majd erőteljesen folyni kezdett. Mi vette rá őket, hogy ezt tegyék? Miért vesztek össze? Megannyi kérdés, azonban egyre sincs meg a megfelelő válasz számomra.

- Te szemét! Sőt, mondok jobbat. Csicska! - Hobi ezeket a jelzőket hányta Hyunjinnak, aki természetesen nem hallgatott. Pláne nem ezek után.

- Pofa be! - Felment benne a pumpa, és immáron lábbal próbálkozott támadni.

- Miért? Hát nincs igazam? Jungkook bármit csinál, te mindent megteszel neki! Mi ez, ha nem csicskaság? - Átlátok Hobin. Provokálja. És elég ügyesen, hiszen Hyunie arcára látványosan kiül az igazi érzése.

- Azt. - Egy ütés. - Mondtam. - Két ütés. - Pofa. - három ütés. - Be! - És a negyedik. Minden szó után odavágott egyet Hoseoknak.

- Csak ennyit tudsz? Pofa be? Hyun, add fel. - Egy féloldalas mosolyra húzta a száját, mire megadta magát. Megtörölte az orrát, ekkor láttuk meg az ő kézen is a vöröset.

Hobi el akart sétálni, ám a vér látványa löketet adott neki. Ugyan azt akarta neki okozni, amit kapott. Hyun hibázott. Egy pillanatra nem figyelt, ezt kihasználva olyat kapott az arcára, amit nem irigyelnék tőle.

Konstratáltam, hogy ők nem fognak most végezni, ezért inkább oda mentem, ahol a dolgok sokkal jobban el voltak fajulva. Az a hármas. Mi a fene?

- Jungkook, egyedül egy nulla vagy! - Vágta hozzá Minho.

- Valóban? Most is egyedül vagyok, hát miért állok még talpon? Barátom, vakon vagy. - Önelégült vigyora mögött ott pislákolt az ördögi pillantása is. A két rossz ötvözte egymást.

- Tévedsz. Itt egyedül aki vakon van, az te vagy. - Állt Tae, Minho pártja mellé.

Jungkook megállt, s nem mozdult. Hüvelykujjával megtörölte ajka szélét, melyet felfelé görbített. Aztán újra szóra nyitotta száját.

- Tae, Tae, Tae. Ártatlan kis befolyásolható Tae. Igazad van. - Tessék? Jungkook bevallotta, hogy valóban Taehyungnak van igaza? Ez hihetetlen! Kell lennie benne egy csavarnak.. - Vak voltam és naiv. Nem láttam, hogy mekkora árulóval van dolgom. - Á, itt az a csavar amiről gondolkodtam.

Kook-ból csak úgy áradt az a rosszindulat, a pesszimizmus és a kegyetlenség. Ám miután abbahagyta mondani valóját, újra nekik esett.

Sokáig tartott, de végül mindenki kifeküdt. Kimerülésig bírta mind az öt fiú. Szinte egyszerre estek el, és feküdtek ki a földre.

A tömeg eloszlott, és mit sem törődve a nyakig véres fiúkkal, mindenki visszament táncolni. Egyedül hurcoltam őket egyesével a gyengélkedőre. A helyzeten ők se tudták segíteni. A testük minden porcikájának ereje felemésztődött, és hagyta el őket. Bármennyire nem kedvelem Kook-ot, őt is elvittem. Alapvető dolog segíteni másokon, így mivel senki nem jött nekem sem és a srácoknak sem segíteni, így megtettem én. Mondanom sem kell, ezek után semmi kedvem nem volt visszaállni bulizni.

Sziasztok, ismét! Volt egy kisebb/ nagyobb kihagyás a két rész között, bevallom. Igyekszem minél szorgalmasabban dolgozni, de az almúlt hetekben, ahogy mindenki más úgy én is az ünnepekkel voltam elfoglalva. De cseppet se aggódjatok, mert jönnek a további részek tele izgalmakkal és rejtélyekkel.

Köszönöm, hogy eddig eljutottál, és utólag is kellemes ünnepeket!