A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

56.

Görnyedve álltam fel ágyamról, ahogy elhessegettem múlt képeit a fejemből, most a jövőre kell koncentrálnom és csupán egy cél lebegett a szemem előtt. Rhaenyra!

Megtornáztatva fájó vállamat, mentem a porcelántálhoz és mostam le magam. Felöltözve összpontosítottam a mai beszélgetésre.

A testvérek elég szabad szelleműek, így nem számítok sok ellenállásra. Ha minden jól megy, pár hónap múlva, mikor letelik a gyászidőszakom, feleségül vehetem Laenát, és akkor minden gyanú felett, Rhaenyrával annyit találkozhatunk, amennyit nem szégyellünk.

Corlys annyit beszélt nekem a lány jegyeséről, természetesen mindig rossz fényben tüntetve fel őt, hogy már évekkel ezelőtt utána kérdeztem. Tényleg egy hatalmas tökfilkó, rögvest megértettem, hogy Corlys miért tolja az esküvőjük időpontját folyamatosan. Képes volt Atyja halála után, elherdálni az örökségét, ezáltal Corlys szemében méltatlanná vált a lánya kezére, ám becsület szavát adta, ami kötelezte, Ő nem bonthatta fel azt.

Ennek fényében talán kapóra is jött neki, mikor megemlítettem, hogy kedvemre való lenne a lánya. Felcsillant a szeme és tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. A problémáját egy jól irányzott vágással orvosolni tudom. Már látom is magam előtt! Mosolyodtam el a látványon és tettem a Sötét Nővér gombjára kezemet, ahogy a reggeliző asztal felé sétáltam.

Már ott volt a ház népe és oly természetesen léptem közéjük, mint talán a palotába sem tettem soha. Rhaenyra esküvője után rögvest a Völgybe repültem, hátha nekem ítélik a néhai feleségem után az örökségét de sajnos a Völgy úrnője, Jeyne Arryn elutasította kérelmemet és kifejezve mérhetetlen ellenszenvét irántam, száműzött a Völgyből. Na, ezt a száműzetést nem vettem zokon. Nekem túl kicsi volt mindig is az a hely, Caraxes sem érezte ott jól magát. Így nem szándékoztunk többé arra repülni.

Onnan, egyenesen ide Hullámtörőre jöttünk és azóta itt vendégeskedünk. Két hét után olyan már, mintha mindig is itt éltem volna. Corlys az évek alatt barátom lett, talán még mindig hálás, hogy beszálltam a Lépőköveknél kialakult harcokba. Egy sárkánnyal több is, eldönthet egy egész háborút.

Rhaenys unokatestvérem távolságtartóan figyelt mindig, Ő is Viseryst kedvelte jobban kettőnk közül de ennek ellenére elég okosnak tartom ahhoz, hogy tudja, nem érdemes nekem keresztbe tennie és okot sem adtam rá soha, ezáltal a mi kapcsoltunk, mondhatni elég békés.

Nem úgy mint Corlys testvérével, Vaemonddal. Sosem kedveltem, úgy ahogy ő sem engem és a Lepőköveknél is csak panaszkodni tudott. Sárkány híján, ő csak egy nagypofájú haszontalan férfi.

Illedelmesen köszöntve a Hölgyeket leültem, és hozzáláttam a könnyű reggelinek. Lopva néha Rhaenyrára néztem, aki előtt ugyan volt étel de nem nyúlt hozzá. Aggódva pillantottam rá, aki cserébe egy meleg mosolyt küldött felém. Ma reggel is épp olyan gyönyörű, mint éjjel volt, mikor karjaim közt mezítelenül feküdt. Ezt a mosolyt órákig tudnám nézni, de itt Rhaenys és Vaemond előtt most nem igazán tehetem meg.

Laena, aki mellette ült, épp ekkor törte fel kemény tojását, ami szemmel láthatóan megzápulva kéklett és szagát megérezve, Rhaenyra a szájához kapott majd felpattanva az asztaltól, köszönés nélkül elsietett.

Ezt mind úgy néztem végig, mintha nem is venném észre. A késem gyorsabban vágott, rágásom felgyorsult, hogy hamar végezzek de megelőzött Laena, aki kuzinja után rohant, idővel pedig Laenor is követte őket. Kedvelem ezt a fiút, jó gyerek. Talán már túl jó is!

Nagyon nehezen erőltettem magamra lassúságot és fejeztem be a reggelit, Rhaenysék előtt színészkedve. Felállva az ajtóig csak ráérősen lépdeltem majd onnan kapkodni kezdtem a lábaimat. Először a közös szobájukhoz mentem de ott nem találtam senkit, ezután Laena lakosztálya felé vettem az irányt és már tudtam, hogy ott kell lenniük. Sietve ostoroztam magam, mivel ez a szoba közelebb volt az étkezőhöz, persze hogy ide jöttek. Elsőre is tudnom kellett volna!

Kopogás nélkül léptem be, és csuktam magam mögött a nehéz faajtót. Laena két kézzel fogta Rhaenyra ezüst haját, miközben ő a porcelántál fölé hajolva, épp kiadta gyomra tartalmát. Mellettük Laenor, fel alá járkálva aggódott.

– Menj el, Daemon! Ne nézd! – nyögött fel Rhaenyra öklendezés közben.

A testvérek csak ekkor figyeltek fel rám, ahogy karba tett kézzel az ajtónak dőlve figyelem az eseményeket.

– Hát, akkor ezt már kezelhetjük tényként. – utaltam az éjjel még bizonytalanságban beszéltekre.

– Én is tudom! – vágta rá sápadtan a lány.

– Rhaenyra beteg? – kérdezte hirtelen Laenor egyenesen Tőlem, ahogy közelebb sétált.

– Hmm... – mosolyodtam el ezen az ártatlan kérdésen, miközben végig gondoltam mi fog kilenc hónap múlva történni. – Nem mondanám.

– Akkor mi baja? – követelte a szerelmem férje a választ.

– Várandós! – mosolyogtam tovább, és a lesokkolt Laenor vállát megpaskolva folytattam. – Gratulálok! Úton a trónörökös!