A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

53.

Daemon

Rhaenyra kecses alakja még felderengett előttem, amit mindig szemet gyönyörködtető látni de a szobámból való távozása után, rögtön visszahúzott az álom. Egyáltalán nem csodálkoztam miért ő rémlett fel és jött kisérteni a múltból...

– Aemma! Kedvesem! Hogy vagy? – kérdeztem lelkesen, ahogy megláttam életteli arcát. Jó látni, hogy az elvesztett fiúgyermek után ismét magára talált.

– Daemon! Az Istenekre, neked nem a Völgyben, az esküvői előkészületeken kéne lenned? – szidott szokás szerint.

– Ahhh! Már te is kezded? – rogytam le mellé látványos szenvedéssel. – Csak erre felé repültünk Caraxessal és gondoltam beugrok. – és szorosabban mellé csusszanva, figyeltem növekvő pocakját. – Szépen kerekedsz! – mosolyogtam elégedetten, mire legyezőjével megütötte a vállamat. – Au! – nevettem fel, dörzsölve az ütése helyét, mire kelletlenül ő is elnevette magát.

– Tudom ám, hogy csak miatta jöttél! – sóhajtott fel rosszallással az arcán. Igaz, hogy nálam egy évvel fiatalabb, de 15 éves létére, néha úgy beszél, mintha 30 lenne. – Jó, tessék. Megengedem!

Finoman a gömbölyű hasára tettem kardforgató kezemet és abban a pillanatban a kisded akkorát rúgott, hogy Aemma fájdalmasan felszisszent, én meg boldogan vigyorogni kezdtem.

Jelként véve, tudtam, hogy álmomban látott lány ez a gyermek. Erősen és egészségesen fog megszületni, hogy később méltó társam legyen.

– Nyughatatlan! – szólt Aemma korholóan egyenesen a hasának.

– Igazi harcos! – simítottam végig ugyanott még egyszer. – Egy igazi tisztavérű Targaryen virágszál! Gyönyörű lesz, mint az Anyja! – és erre az észrevételemért kaptam még egyet a legyezővel, de ezt most sokkal finomabban osztotta ki.

– Meg ne hallja Viserys, hogy a voksodat, lány mellett tetted le, mert a végén még az is a te hibád lesz, ha a babának nem nőtt farka.

– Ne is legyen a kicsi Rhaenyrának... – és újabb rúgást éreztem a tenyerem alatt. – Ha lehet, ne sárkányt hozz a világra! Abból már van elég, és Caraxes elég féltékeny alkat! – horkantottam fel, mire Aemma a kezemre tette apró kezét és mintha nem is hallotta volna az előzőeket, feszes hasát kémlelve, elgondolkodva szóra nyitotta a száját.

– Ha lány lesz... És én nem leszek vele már ott... Daemon... Kérlek... Ígérd meg, hogy óvni fogod!

– Ezt kérned sem kell... – ráemeltem komoly tekintetemet, könyörgő kék szemeire. – Esküszöm a Régi és az Új Istenekre... hogy ezentúl folyton a nyakatokon fogok ülni és már utál... – de be sem fejezhettem, annyira csapkodni kezdett, hogy muszáj volt eltávolodnom tőle, de nem haragudott rám, velem nevetett azon, hogy egy ilyen megható pillanatot is képes voltam agyoncsapni.

Aggódva támasztottam a hideg falat, mikor Aemma kiabálva vajúdott. Áldottam az eszem, hogy lefizettem az egyik szolgálót, hogy azonnal értesítsen ha beindul a szülés, így épp időben értem ide, hogy lássam, ahogy Viserys mérgesen távozik a szülőszobából, ahol megpillantotta, hogy lánya született.

– Ne sírj, Aemma! – ültem le mellé az ágy szélére. – Az a fontos, hogy egészséges! És gyönyörű!

– De még meg sem fogta!

– Majd megbékél... Tudod milyen... Végül úgyis majomszeretettel fogja imádni... de addig is... Én! Esetleg? – hezitáltam, mire bólintott egyet és ez, hogy a második kedvenc unokatestvére érdeklődik újszülöttje iránt, jobb kedvre derítette.

– Hercegnő! – karoltam át a babát, akit már most bársonyba és selyembe csomagoltak. Csoda, hogy kifért Aemma törékeny testéből.

– Nem hívhatjuk így... – húzta el a száját az izzadtan kimerült lány. – Milyen nevet is mondtál legutóbb?

– Rhaenyra! – mondtam ki ámulattal, ahogy a kisded rámarkolt az ujjamra. – Hercegnő!

– Daemon! Ne hozz a lányomnak ilyen drága holmikat! – és bosszúsan felmutatta a Keskeny-tengeri ékszert. – Főleg ne gyöngyöt! Elszakítja és lenyeli őket!

– Honnan is tudhattam volna ezt? – vontam meg nem törődötten a vállamat, Rhaenyra második neve napját ünneplő táncos lakomán az újra várandós, folyton engem korholó Aemmának.

– Hát ez az! Már tudnod kellene! Rhea miért is nem terhes?

Megfeszítettem állam, ahogy visszafogtam valami epés megjegyzést.

– Meglepő lenne ha nélkülem az lenne... Ő nem az én ízlésem! De tudod nagyon jól... És egyébként is, semmi közöd hozzá! – fordultam el tőle.

– Jajj, ne sértődj már meg! Tudom, hogy csak nem elég szőke neked! – nevetett fel, ahogy meleg kezével visszafordítva kiábrándult arcomat fürkészve heccelt.

– Inkább megyek és meghallgatok még egy unalmas történetet a Bátyámtól, ha ilyen vagy! – és Viserys felé néztem, aki épp karján tartva táncoltatta meg imádott lányát és úgy nézte, mintha valami ritka drága kincs lenne.

– Akkor inkább kérj fel táncolni, és akkor mindketten jól járunk!

Szemforgatás után mosolyogva nyújtottam felé a kezem...

...és a takarómat markolva ébredtem.