45.

567 34 6
                                    


 – Mi??? Azt nem! – ráztam meg a fejem összezavarodottan, de ő ezt észre sem vette, idegesen körbe-körbe tekintett a teremben, különleges írisze sürgetően rávillant valakire, aki valahol messzebb a hátam mögött állt. – Ragadj magadhoz, kérlek! – és arcához közel hajolva, ajkaim kíméletlenül odavonzották tekintetét. – Hisz, nem ez lenne szíved vágya? – kérdeztem szemrehányó tekintettel. – Még nem vettek nőül, de fogytán az időd. Nálad van a Sötét Nővér... – néztem le az övén csüngő fekete kardjára. – Vágd át magad Atyám Királyi Testőrségén! Vigyél el Sárkánykőre, és vegyél feleségül! Most, azonnal! És akkor csak a tied leszek! – suttogtam neki indulatosan, hangomból ki lehetett hallani a fájdalmat, rettegést és keserűséget, amit ki nem mutathattam, pedig legszívesebben sírva toporzékoltam volna.

 – Vágd át magad Atyám Királyi Testőrségén! Vigyél el Sárkánykőre, és vegyél feleségül! Most, azonnal! És akkor csak a tied leszek! – suttogtam neki indulatosan, hangomból ki lehetett hallani a fájdalmat, rettegést és keserűséget, amit ki nem muta...

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ezen az „úgysem mered" gyerekes kijelentésemen feldühödve, erősen megragadott, arcomat fogva kevés kellett, hogy össze ne érjenek ajkaink, ahogy minden idegszálával visszafogva magát, csak annyit suttogott.

– Most is csak az enyém vagy! – és abban a minutumban, annyira kívántuk egymást, hogy az már fájt.

– Most is csak az enyém vagy! – és abban a minutumban, annyira kívántuk egymást, hogy az már fájt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Nagy nehezen legyőzve szíve kívánságát, elengedett. A maradék önuralmát magára erőltetve, a kijárat felé lépett de még visszapillantott rám. – A régi lakosztályomban leszek!

Csak álltam leforrázva, néztem, ahogy kisétált és nem hittem el. A testem tűzben égett, arcomon még éreztem bőre forróságát, és izzó szenvedélye, mi sütött belőle, teljesen felperzselt. Elment, de nem hagyott egyedül. Szíve az enyémmel egyszerre dobogva örökre összeforrt.

Körülöttem jókedvűen táncoltak a vendégek, én meg egy jégszoborként csak tétlenül álltam. Újra rám telepedett a fojtogató érzés és gondolkodás nélkül mindent hátra hagyva, menekülő útvonal felé mozdultam, amikor felsikítottak és a tömegből valaki meglökött. Elesve csak a pánik hangjait hallottam, majd egy kéz erősen megragadva, könnyedén a vállára dobott.

– Itt vagyok! Nem lesz semmi baj, Hercegnő! – nyugtatott Ser Harwin, ahogy átverekedve magát a vendégseregen célirányosan haladva

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

– Itt vagyok! Nem lesz semmi baj, Hercegnő! – nyugtatott Ser Harwin, ahogy átverekedve magát a vendégseregen célirányosan haladva.

– Mi történt? Laenor! Hol van? – kiabáltam, és őszintén aggódni kezdtem érte.

– Az egyik Királyi testőr épp lefegyverez valakit... – mondta, ahogy letett a királyi asztal elé, ahol Apám megkönnyebbülve ölelt át.

– Rhaenyra! Úgy örülök, hogy... – kezdett bele, de orra vére eleredt, amitől egyre sápadtabb lett.

– Ülj le, Apám! – szóltam gyengéden, aki csak bólintott párat és leroskadt a helyére.

A pánikoló vendégek fele jó távol akart lenni, a másik fele pedig épp ellenkezőleg, a legközelebb a történésekhez, így csak akkor láttuk meg mi történt, amikor Ser Harrold parancsot adott feloszlatásukra. Ő is értetlenül vette tudomásul, mikor már kevesen maradtunk a teremben és meglátta Ser Cristont, aki vérben fürödve ütötte a már rég halott Ser Joffreyt.

Teljes önkívületi állapotban fogták le és vitték a király elé, miközben Laenor összetörten, sírva roskadt le a halott kedvese mellé.

Az utolsó nemes kitessékelése után, kérdőre vonták.

– Ser Criston, mi végett tetted ezt? – kérdezte Ser Harrold, de választ nem kapott.

Dorni-e férfi, csak meredt maga elé és nem védte magát.

Helyette Alicent szólalt fel.

– Királyom! Én láttam, hogy a halott lovag támadóan lépett fel. Veszélyeztette az Örökösöd életét. Ser Criston jogosan járt el.

Elkerekedett a szemem ennek hallatán, a lesújtott férfi pedig most először felnézett a zöld ruhájú Királynéra.

– Így volt, Ser Criston? – kérdezte Apám.

Alicent bólintott egy aprót, mire a Fehér lovagom is bólintott egyet.

Erre Apám megkönnyebbülten, hátradőlve sóhajtott egyet és beleivott a borába.

– Akkor minden rendben!

– Sajnos felség, korántsem! – hajolt Alicent közelebb Apámhoz. – Talán a Velaryonok visszakoznak majd hozzájuk kapcsolódó eme baljós tett miatt, ami beárnyékolja a csodálatos ünneplést. A legjobb lenne, ha meg gyorsítanánk és túl lennénk a ceremónián, utána majd nyugodtan lehetne vigadni... De természetesen ez csak egy meglátás. Döntsd belátásod szerint, felség!

Strong nagyúrra nézett a Király, aki kelletlenül beismerte, hogy van alapja ennek a félelemnek, így Apám nem tehetett mást, mivel nem hagyhatta elúszni ezt a jövedelmező frigyet, elrendelte hogy azon nyomban hozzák elé a Septont.

Kapkodtam a fejem, ami felett történtek az események, semmi beleszólással és teljes kontroll nélkül. Tehetetlen és naiv vagyok, aki csak úszik az árral. Daemonnak is megvolt a saját terve, én meg csak végig rá támaszkodva vártam. Ebből már nem keveredek ki jól. Értékes lecke volt, ezentúl mindig lesz egy póttervem. Hasznos leckét tanultam, csak fájdalmasat.

A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now