67. fejezet: Glimpse of us

9 1 0
                                    

- Mit mondtál neki? -kérdezte a háta mögül Tristan. - Nem a te dolgod -s hangjában még nyoma volt a Harris keltette idegállapotnak. Az óra folytatódott tovább, ám Harris nem tért vissza társaihoz. Idegesen túrt hajába és kiviharzott a kint parkoló motorjához. Nem tudta mit fog tenni. Nem volt terve, sem pedig semmije. Abban sem volt biztos, hogy szembe akar-e nézni Brooklynnal, hogy ennek hatására nem lesz-e még nehezebb ez az egész. Hozzáállása azonban továbbra sem változott. Féltette Brooklynt. Nem voltak jó jegyei de nem volt hülye. Pontosan tudta, mit vonz magával a dílerkedés vagy a szállítás. Jó néhány barátja volt, akiktől ezért kellett végleg elbúcsúznia. Nem Dax Cruz volt az első, aki óvva intette a drogbiznisztől. Ha beszállsz, bent ragadsz. Mindenkitől ezt hallotta és ezt is látta. Persze, felmerült benne hogy mi van ha vele nem ez történne, de oly' kicsiny esélyt látott erre, hogy nem engedte meg magának feltenni a lány jövőjét egy vesztes lapra. 

Már csak az ismerős környezet, a lány házának látványa is emlékeket hozott fel benne, mik elszorították szívét és gombócot képeztek torkában. A lány háza elé parkolt, levette a sisakot és az ajtóhoz sétált. Ujjai már közelítették a kis fehér csengőt, mikor férfi nevetést hallott. Méghozzá legjobb barátjáét. Tudta, hogy Brooklynt egy haverja vigasztalja, de akkor és ott szembesülni vele valahogy mégis keményen mellbe vágta. Próbálta nyugtatni magát, hogy biztos csak a bírósági üggyel kapcsolatban segít neki de nem hagyta nyugodni a "mi van ha?" általános kérdése, így az egyik ablakhoz sétált. Ahhoz, ami a lány szobájához tartozott, amin olyan sokszor mászott be hajnalban, mikor apja elzavarta otthonról. 

Benézett rajta, ügyelve rá, hogy ne vehessék észre, de amit látott rosszabb volt a "mi van ha?"-nál is. A lány az ágyban ült, nyakig betakarózva, miközben levest evett. Vele szemben ülve, Grayson Clark mosolyogtatta meg. Simogatta lábait néha és másodpercenként kérdezgette hogylétéről, mire Brooklyn válasza mindig csak egy mosolygós jól vagyok volt. Ám tekintete nem volt tiszta. Szemei pirosak voltak, néha meg-meg remegtek végtagjai és magához képest is le volt fogyva. A háttérben valami lassú, szomorú zene szólt, mialatt barátja mindent megtett azért, hogy elűzze a hasonló gondolatokat a lány fejéből. 

- És aznap is tök fura volt meg minden és -magyarázta töretlenül az adott történetet Clark, ám a szemben ülő lány gondolatai egészen máshol jártak már. Elnézett barátja válla felett, s tekintete a kis szobaablakra terelődött. Könnyes tekintete egyetlen pillanat alatt akadt össze a szőke kukkolóéval, ki ezt észrevéve kereket is oldott. 

- Most hová mész? -kérdezte a rohanó feketét Clark. - Brooklyn! -ment utána, de a lány csak az ajtóban állt, sokkosan. Hatalmas levegőket vett, miközben zakatoló szívvel nézett az elhajtó motor után. 

- Mi a fasz?! Brooklyn! -rázta meg a lányt, mikor már percek óta nem szólalt meg. - Itt volt. Ő volt az. -mondta nagy levegőkkel és rohant vissza a házba, mire barátja követte. - Ki? Harris? Minek? -kérdezgette, de Brooklyn már félig felöltözve állt a szekrénye előtt és idegesen kapkodta ki ruháit. - Brooklyn, lázas vagy! Hova akarsz menni egyáltalán? -

- Az neked legyen mindegy! -öltözött tovább sietve. - Nem mehetsz el, tiszta szarul vagy! -ellenkezett, de mondata közepén a lány elrohant mellette, s esélye sem volt megállítani. 

Motorra pattant és átgondolta hol kereshetné. Tudta, hogy apjához most nem menne, így maradt a telep és a Sutherland. Először a temetőhöz ment. Sok esélyét nem látta, hogy megtalálhatja, de reménykedett. 

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now