18. fejezet: Vernon Hills pumái

45 1 0
                                    

Helló cica! -ejtett el egy csábos mosolyt a sarokban könyökölő szőke göndör srác. - Mit akarsz White? -fordult felé Heather kissé unottan. - Téged. -húzogatta szemöldökeit kissé nevetségesen, miközben Heather barátnői megérkeztek mellé. - Ch, lődd le magad, barom! -köpte felé szavait a szőke lány és a másik kettő felé fordult.

Először Laylára nézett, egyenesen annak két szürke szemébe. Jobb kezével arrébb tett egy fehéres tincset annak arcából, miközben arcára simított. A Jackson lány csak nagy szemekkel követte minden mozdulatát, s csendben figyelt. Heather rámosolygott, majd csak óvatos lassúsággal elemelte kézfejét. 

Utána a csendben figyelő, kissé már türelmetlen Avára nézett. Ébenfekete haján és bronzszínű bőrén megcsillant a tejüveg ablakokon beszűrődő fénysugár. Barna bogár szemei butácskán leledzettek, míg vastag ajkai elnyílva csodálták Heathert. Baker kissé felkuncogott majd csak beállt a két lány közé. 

Hangos úú-zás zendült fel, minek hatására mindhárom lány hátranézett. Mögöttük állt a fél focicsapat. A Vernon Hills High School pumái, kék-fehér szerelésükben, éppen edzésről szabadulva. Izzadtak, büdösek voltak, de a Heather mellett álló Moore lányt így is lenyűgözték, míg Layla és Heather csak szem forgatva vizslatták a harmadik lányt. 

- Jaj, Ava, gyere már! - lökte oldalba Heather, így mindhárman elvonultak. - Komolyan ezek a barmok? White bandája? -akadt ki kissé Baker. - I-igen, tudom, hogy nem szereted őket de azt még te sem tagadhatod, hogy bugyilehúzó a kiállásuk. -indokolta előbbi tettét Ava. Heather csak egy aprót sóhajtott és szóra nyitotta száját.- Figyelj, jobban ismerem Tristant és a bandáját, mint bárki, és ebbe Austin is bele tartozik. Akármilyen kis aranyos kilencedikesnek tűnik, nem az. Pont olyan barom, mint a bátyja. Erről ennyit. -zárta rövidre Baker, amivel egy időben belépett az osztályterembe. 

Éppen Mr. Brown lépett be előttük, így még be tudtak surranni az öreg ember háta mögött. Az osztályfőnökük mindig morcos arcot vágott, s ez alól a mai nap sem volt kivétel. Hatalmas orra lefelé lógott, miközben szóra nyitotta fogak nélküli száját. (Mellesleg, emiatt elég pöszén beszélt).

- Először is. -kezdte erősen megnyomva az "l" és "s" betűket. - Senki se felejtse el, hogy jövőhéten már indulnak a szakkörök és az ezzel kapcsolatos dolgaitokat is intézzétek el még a héten! -folytatta minden szótag végét erőteljesen megnyomva. - Továbbá, holnap őszi bál lesz, este nyolctól, egészen hajnalig. Aki még jegyet szeretne váltani, az ma utolsó óráig megteheti az osztályfőnökénél. -morzsolta el szavait az öreg, majd csak jóízűen csámcsogott egyet, mint minden mondata után. - Van bárkinek bármi hozzáfűzni valója? - egyenesen a diákokra nézett, akik csak csendben, nemlegesen bólogattak. - Akkor elmehetnek! -adta ki végül David Brown, mire a diákok egy csordaként vonultak ki.

Mikor azonban elhalkult a diákzsivaj, furcsa zaj kezdett hallatszódni a fiú mosdóból, s mint pár perccel később egyértelművé vált, nyögések hangja áradt az ajtó mögül. Az osztály kíváncsian, néhányan kuncogva, néhányan pedig undorodva vártak a párosra, s szinte mindenki Harrisre fogadott. 

Alig telt bele pár percbe, a nyögések halkultak, s két tornacipős srác lépett ki a mosdóból, lehúzott cipzárral. Egyikőjük haja teljes vörösben pompázott, s tincsei kissé meg lettek tépve, zöld szemei pedig csillogtak a nemrég kapott élvezettől. A másik srácnak göndör, barna haj állt feje tetején és kék szemei fakók voltak. Nem lehetett tudni, hogy az élvezet homályosította el tekintetét, vagy be van állva.

 Az utóbbi srác arcára azonnal kiült a pánik, mikor realizálta, hogy az ajtó előtt álló tömeg hallott mindent. Köpni-nyelni nem tudott, s szinte a földig süllyedt. - E-ez nem az, aminek tűnik. -próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. - Uhm, de, ez pont az, aminek tűnik. -nevetett fel a vörös srác. Willamről mindenki tudta, hogy meleg, ám ez a Martin srác esetében nem így volt. - De, de, én csak tudjátok nagyon fájt a hasam, hánytam is és Evans csak segí-Hé, hé, hé! -állította le Will.- Megfektetsz, aztán letagadod? Legalább annyi vér legyen már abban a kis pöcsödben, hogy felvállalod a nyilvánvalót! -emelte meg kissé hangját Evans. - Kussolj már bazdmeg! -sziszegte neki fogai közt Mason. - Mégis miért? Hogy megvédjem ezt a szarfaszú buzeránst, akinek még annyi vér sincs a pucájában, hogy felvállalja magát?! -támadott vissza Will. - Na, elég ebből! -emelte fel hangját Mason is és orrba vágta az srácot. Ezek után persze, William sem hagyta szó nélkül, visszaütött. 

A verekedés egészen addig zajlott, míg a tömegből elő nem került Victoria és közéjük nem állt. - Elég legyen barmok! -tette ki kezeit, ezzel megakadályozva a két srácot. - Mondjátok, mindketten meg vagytok húzatva?! Te szaragyú, nem gondolod, hogy így mindenki tudni fogja, mi is vagy valójában?! És te, drága testvérem, te nem gondolod, hogy így, maximum pár kék foltot tudsz csak szerezni?! Tényleg így akartátok ezt megoldani? -dorgálta meg őket jogosan Vic. - Mindenki üljön le arra a szép kerek fenekére és menjen arra a kurva órára! -ordított rá a tömegre, akik ennek hatására tovább álltak. - Idióták! -vágta fejbe testvérét és ő is ment az órájára. 

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now