29. fejezet: Összefüggések

33 3 0
                                    

- Ennyi? Szóval kb. mindenre Chase miatt szoktál rá? -kérdezte a Nelson lány, s eközben hagyta kihűlni a tányérjában pihenő gyrost.- Sose lesz belőle Harris, ugye?  -nézett idegesen, élesen beszívva a levegőt Brooklynra a fiú, de az csak megrázta fejét.- Egyébként nem teljesen. Motoron akkor is ültem, vagyis akkor tanultam. A cigi olyan tizenhárom éves korom óta az életem része, mondjuk először csak az e-cigi, aztán most már a sima. A pia is ott volt, szóval nem. Max. a drog lehet ilyen, de az nem is olyan gyakori. -fejtette ki a lány és folytatta az evést. 

- Tehá- Nem! Nincs esélyed nála, akármennyit is változol, lezárhatnák?! -szólt közbe Tristan kissé már unottan.- Jól van már. -tette keresztbe kezeit Haven és elkezdett enni.

- Mehetünk? -szólalt meg Vic, mikor mindenki befejezte az evést. Csak bólintottak és egymás után álltak fel, majd mindenki kisétált a ajtón. - Mindenki haza? - kérdezte Heather és körbenézett, egyenesen társai szemeibe. - Ja. -nyögte be Harris.- Jössz baby?  -nézett Brooke-ra és a motorja felé kezdett sétálni, mivel nem messze parkolt.- Mit csinálnánk? -kérdezett vissza a lány.- Meghallgatnánk apám követeléseit, mivel ha te is ott vagy nem fogja azt mondani, hogy szakítsak veled. Ezután lesz egy talim Clarkkal, amire azt akarja, hogy gyere, de ezt skippelhetjük és kefélhetünk helyette.- számolt be kicsit elgondolkodva Harris.- Megkérdezem mit akar. -jelentette ki és hívta fel a Clark fiút. 

- Mi van cica? -vette fel a srác szinte azonnal.- Mit akarsz csinálni ma? - kérdezett rá a lány és figyelmesen várt a válaszra, miközben a körülöttük állók elkezdtek hazamenni, s már szinte csak Haven maradt.- Ha ezt megmondom, Harris kinyír. -válaszolt egy kicsit kuncogva a szőke srác.- Most nem teszek érte semmit, hogy eláruld! -nevetett fel kissé a lány és továbbra is a vonalban lévő fiúra figyelt, mialatt Harris meggyújtott egy cigit.  - A legutóbbi több is volt, mint elég. -kuncogott fel ismét és folytatta.- De egyébként buli lesz. Megpróbálok összezörrenteni egy kisebb bandát. Drog, pia, zene és jó csajok, tudod. -magyarázta a telefonban. - Ott leszünk, hol és mikor? -döntött azonnal Harris helyett is kivételesen.- Temető, a Sutherland, este tíz. Ne öltözz túl! -zárta le ennyivel és letette a telefont. 

Brooklyn Chase-re nézett és felült a már ott álló motorra.- Sutherland este tíz, addig mehetünk apádhoz. Egy 20 perc tőletek a temető, akkor az azt jelenti, hogy 40 perc kb. mire hazaérsz, most van nyolc, 8:40, megbeszéled apáddal, 9:10, felöltözünk 9:30, kiérünk 9:50, pont időre ott leszünk, úgyhogy igyekezz! -vezette le egy gyors, amolyan "női fejszámolással" Brooklyn. Harris felkuncogott és elindította a motort.

Brooke számításainak megfelelően, 8:40 körül meg is érkeztek a Deerfield-i Rosemary Terrace-en fekvő kissé kúria szerű házba. Emeletes volt, és egy padlással is rendelkezett, de az egész régi külsejű volt és növényekkel benőtt. Egy kis terasszal és garázzsal rendelkezett, illetve egy kicsi füves kerttel. Belépve a barna faajtón, fehéren volt csempézve és szemben rögtön egy lépcső kapott helyet. Jobbra fordulva a nappali volt fellelhető, ahol szokás szerint csend uralkodott. Kissé vadászkunyhó hangulata volt a helyiségnek, de mégis elegáns maradt. A nagyobb helyen egy fehéres színű kanapé és egy kisebb zöld volt található, középen egy kerek üvegasztallal és szemben egy fehér kandallóval. Hatalmas ablakok, a terasz rész előtt egy kisebb étkező, amellett pedig egy konditerem. A nappaliból nyílt a szintén fás stílusú konyha, de nem volt túlrendezve, hiszen nem sokszor főztek benne. A konyhából nyílt egy nagyobb étkező, egy fehér ovális asztallal, s körülötte hat férőhellyel. Az apja általában ide ültette a vendégeket, s a másik volt a családi, annak ellenére, hogy apa és fia ritkán ettek együtt. A lépcsőn felérve, jobbra Harris szobája állt, letisztult volt, de mégis férfias. A folyosó közepéből nyílt a fürdő, ami szintén fehérben pompázott. A folyosó végén egy kékes beütésű, de még mindig letisztult, fehér hálószoba feküdt, ez volt az idősebb férfié. Ezzel szemben egy kicsi szoba volt már csak, s ha nagyon muszáj volt, itt voltak a vendégek, bár általában csak egy, a hely mérete miatt. 

- Itt vagyok. -ment fel apjához a fiú, aki a szobájában dolgozott. - Ideje volt. Megnéztétek a videót? -kérdezte felnézve a laptopjából az negyvenes férfi. - Mit akarsz cserébe? -kérdezte nagyot sóhajtva a fiú.- Mr. Walker azt mondta, hogy a kis hölgy miattad tért tévútra. Ha ezt az anyja is alátámasztja, szakítasz vele. Ha nem, akkor nincs pia. Amint megérzem rajtad a szagot, a videó felkerül a netre. -közölte hűvös, szinte ijesztő nyugalommal és visszahajolt a laptopjába.- Oké, akkor kérdezzük meg anyuját? -kérdezett vissza Harris.- Igen, aztán én is hallani szeretném, úgyhogy találkozni akarok vele. -válaszolt de már nem emelte tekintetét a fiára. 

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now