59. fejezet: Tényleg szerettelek?

8 1 0
                                    

- Na, de veled mi történt? Vagy mi nem?! -kérdezte kissé mosolyogva Harris. - Elmentem Scrantonba ugye, ami először elég para volt. Ennek ellenére, ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem magam. Bekerültem a koleszba, két csajjal egy szobába. De két totál ellenkező személyiséggel, ami már az elején kiütközött, sz'val máshol kerestem az elfogadó közeget. De hát nyilván mindenki azért volt ott, mert tanulni akart. Oké, én is, de nem ez volt az életem. Nagyon fasza, hivatalosan is kurátor lehetek, de jó. De te is tudod, hogy én egész életemben festettem, amit a szobatársaim nem igazán toleráltak. Tudod, hogy este festek, gyenge lámpafényél, amikor ők egy hosszú nap után érthetően aludni akartak. Egyszóval sosem egyeztünk. Tudod, hogy apa miatt mentem az egyetemre, de mikor felhívtam, hogy intézzen el egy albérletet, hogy mindenkinek könnyebb legyen, alig vette fel és akkor is csak egy nemet kaptam. Meg nyilván lebaszott, hogy ne fessek, hanem tanuljak, meg alkalmazkodjak én. 

Utána megpróbáltam elintézni az áthelyezést de nem sikerült. Próbáltuk megoldani valahogy, de mindig veszekedésbe torkollott. Én nem tudtam leállni a festéssel, mert akkor idegbeteg voltam. Ők nyilván nem tudtak ettől továbbra sem aludni, úgyhogy elkezdtem dolgozni az egyetem mellett. A mi kapcsolatunk öcsi, azért szakadt meg, de gondolom fater mondta, mert mikor elkezdtem bérelni az albérletet, nem volt pénz telefonszámlára. Elvitte a festék, a lakás, meg a kaja. Tudtam, hogy fater nem engedne festeni egyetem nélkül, de mikor a félévet hajlandó volt befizetni, de kajára meg a lakásra nem adott pénzt, én is elküldtem melegebb éghajlatra. Persze ezen végtelenül felháborodott, és onnantól nem kerestem. Aztán maga alá gyűrtek a pénzügyi gondok meg az egyetem és totálisan nem tudtam veled tartani a kapcsolatot. Úgyhogy most is szeretnék ezerszer bocsánatot kérni azért a félévért. -nézett bűnbánón öccsére, ki csak egy rövid mosollyal és kis fejrázással elintézte. - Tudom, apa mondta, hogy mi történt. Nyilván szar volt, de megértettem a helyzeted, főleg, hogy tudom, a fater milyen -nézett le lábaira és jutottak eszébe utóbbi hetei. 

- Na, de aztán elkezdtem árulni a képeimet -ejtette ki keserű mosollyal szavait, ugyanis Madison nem szerette eladni kész festményeit. -Nagyon nehéz volt az elején, de aztán gördülékenyebbé vált. Szóval most úgy vagyok, hogy lediplomáztam és festőként dolgozom jelenleg, éppen itt.  Kiállításom lesz, úgyhogy részben azért is jöttem ide, de ha nem lenne is visszaköltöztem volna -magyarázta a fekete hajú lány. 

- Hűha, úgy látom te sem unatkoztál -mondta Harris.- Apával akkor egyáltalán nem beszélsz? -kérdezte nővére felé fordulva.- Nem, hát azok után, amik történtek. Meg tudod, nekem annyira ellenszenves a hozzáállása. Próbáltam azonosulni vele vagy elfogadni ha mást nem, egyrészt miattad is kisebb korodban, de egyszerűen brutálisan szembe megy mindennel amiben hiszek. Mondjuk, amennyire most látom ez veled sincs másképp. - simította hátra haját Madison és indult el a konyha felé, mire a kisebb csak megrázta fejét.

- Na, de akkor mi van ezzel a csajjal? Mármint mit akarsz csinálni? -kezdett el teát főzni. - Nem tudom, Madison. Gondolom azt, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Vagy legalábbis minél kevesebbet. De nyilván a biztonsága meg a jövője sokkal fontosabb ennél és jelenleg nem tudom elkülöníteni a kettőt. -magyarázta sóhajtva.- Szereted ezt a lányt egyáltalán? -fordult öccse felé.

- Persze, hogy szeretem! Mennyire figyeltél az előbb ha ezt meg kellett kérdezned? Vagy ennyire nem egyértelmű? -kezdett kiakadni.- Jólvan, rendben. Csak abból, amit meséltél rávesz mindenre, te meg mész vakon -jegyezte meg. - Én nem így látom. Hidd el, hogy inkább én irányítok. Ő más. Nagyon keménynek tűnik kívülről és egyébként az is, de velem más. Mikor velem van, olyan, mint egy elveszett kiscica, aki arra vár, hogy irányba állítsák. Ő igazából borzasztóan elveszett egyedül. Ezért is féltem annyira. Tudom, hogy bármit túlél, de legbelül nem és ez kifelé a legrosszabb énjét hozza ki belőle. Egy napja szakítottunk és megvert valakit! Persze, tudom, hogy ez csillapodni fog és jobban lesz. Ezt remélem, de emellett ott van az is, hogyha ő jobban lesz, akkor engem elengedett. És akkor nincs visszaút, mert nem fog visszaengedni. Hajlandó kockáztatni, de nem kétszer és nem ekkorát. Nem fogja önszántából megkockáztatni, hogy újraélje ezt az időszakot miattam. És őszintén, én sem szeretném kitenni ennek. -magyarázta bővebben.

- Szóval most kéne valami nagy tesós tanácsot adnod -nézett fáradtan és kérőn testvérére. - Hagyd azt a lányt. Ha tényleg így érzel, ahogy mondod, akkor hagynod kell. Te nem fogsz kijönni a drogból egyhamar és ő nem fog szenvedni miattad. Túl lesztek ezen az időszakon és mindenki megy a dolgára. Az is lehet, hogy nem is volt ez akkora szerelem -ivott bele az elkészült teába. 

- De, Madison. Az volt. Óriási szerelem volt. -

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Onde as histórias ganham vida. Descobre agora