52. fejezet: Hangok a fejemben

10 0 0
                                    

Brooklyn a a fekete motoron ülve száguldott ki tanítás után a temetőbe, miközben füleiben a Motionless In White Voices című dala szól. Szokásához híven ismét a Sutherlandbe ment, ami tekintve Harrisszel közös múltjukat, sok kérdést felvet. Ahogy leszállt a fekete motorról és átlépte a díszes vaskaput egyszerre rohamozta meg minden emléke, s a sírok között sétálva az üvöltő szélben találta szemben magát azzal a kriptával, az olvadó angyallal az oldalán.

Arra azonban nem tudta rávenni magát, hogy belépjen, így csak leült egy kinti sírra. Talán pont arra, amin Dax Cruz ült azon az estén. Fülében üvöltött a zene, mi magába foglalta összes érzését. A lejátszási listája sem könnyítette nehéz szívét, hiszen az Eternally Yours című zene következett, aminek csak címe is elárulja miről is szól. 

Feje tombolt, érzései vad csatát vívtak egymással. Bedrogozhatta volna magát vagy akár ihatott is volna de nem tette. Tudta, hogy nem segítene. Talán pár órára elfelejtené fájdalmát de utána még rosszabbá válna, s akkor nem volt benne biztos, hogy el tudta volna viselni.

A zene hatására szemeiből kifakadtak a könnycseppek, de nem volt ereje átkapcsolni, s valahol mélyen tudta, hogy szüksége van a sírásra. Fogalma sem volt meddig bírja majd és mi történne ha sehogy sem távozna belőle a felgyülemlett feszültség. Minden gondolata a fiú volt. Csakis két barna szemére tudott gondolni. Hosszú fekete hajára és puha ajkaira. Selymes de mégis mély hangjára. Egyszerűen hiányzott neki és szétszakította ez az érzés. Sosem volt közös zenéjük a sráccal, de akkor valahogy minden egyes dalban őt hallotta. Minden nevetésben az ő nevetését hallotta. Minden tekintetben azt a két sötétbarna szemeit látta, minden hangban az ő hangját találta és minden érintésben az ő érintéseit érezte. Szíve egyenetlen tempóban vert, miközben könnyei hangtalanul folytak le puha bőrén. 

A zene végezetével Brooklyn felállt. Letörölte könnyeit és a motorjához sétált. Feltette a bukósisakot, felszállt és hazaindult a már sötét erdős tájon. Fülében továbbra is hangos zene szólt, ám ezúttal motorja sebességének berregő hangja is csatlakozott hozzá. Az idő hűvös volt és ez a sebesség növelésével egyre erősödött. Óvatosan vezetett de erőszakosan száguldott, s ha egy ártatlan macska sétált volna ki elé, biztos nem élte volna túl a motorral való találkozást. A lány szíve próbált kihűlni és enyhíteni fájdalmát, de minél erőteljesebben próbálkozott, annál forróbbá vált a lüktető vörös szerv. Szétfeszítette mellkasát, s az a kínzó érzelem nem múlt és őszintén nem is reménykedett abban, hogy lesz majd másképp. Tisztában volt a fiú iránti érzéseivel, így egyúttal azzal is, sosem fogja elfelejteni, s talán nem is akarja. 

Egy dolgot viszont nem vett észre síró tekintete mögött. Sem akkor, mikor átlépte a temető vaskapuját, sem akkor, mikor kifelé tartott határozott, de mégis megtört lépteivel. A hatalmas kapu mellett parkoló matt fekete motort, mire rá volt akasztva az a fekete bukósisak is. Az ismert angyalos kriptából egy azon pillanatban, ahogy Brooklyn elhagyta a temetőt, kilépett egy hosszú fekete hajú, barna szemű, selymes hangú talpig bőrbe öltöztetett fáradt tekintetű és éppen annyira megtört fiú, mint amilyen Brooklyn maga is volt abban pillanatban. 

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now