epilogue

21 1 14
                                    

❝ marry me, juliet
you'll never have to be alone
i love you and that's all i really know ❞

3 évvel később

Terhes lettem... Joshuásan mondva; fellettem csinálva. Igen, Josh néha vagy talán mindig egy agyhalott. Persze azon kívül, hogy úgy fogadta a hírt (mivel nem tudott róla), hogy elkezdett ugrálni miközben azt kiáltozta, hogy: "felcsináltam egy nőt wuhu", nagyon aranyos volt és mindenben megpróbált segíteni. A baba már 8 hónapos és az apjával mind a ketten egyre jobban izgulunk, mivel hamarosan megérkezhet.

Egyébként Joshuával 3 éve együtt vagyunk. Mióta rám írt, hogy lennék-e a barátnője. Még mindig meg van az az érzés. Az izgalom a kis félelem, cseppnyi rettegés és boldogság egyszerre. Aztán amikor a következő üzenete az volt, hogy menjek át köpni nyelni nem tudtam.

Ann-ék és Josh szülei is nagyon jól kijönnek egymással Milan és Franklin pedig lelkitársak. Utóbbinak megoldott az önértékelési problémája szerintem ez részben Milannak köszönhető. Franklin az egyetlen olyan gyerek akit Milan elvisel, szeret, és foglalkozik vele. Persze majd az én gyerekem is olyan lesz ;) Milan élete is jó irányba halad azon kívül, hogy Lilyvel végre beismerték, teljesen egymásba vannak esve, úgy látszik a bátyámnak végre munkát is sikerült szereznie. Megtanult boxolni, és most hobbi boxra tanít kistiniket, meg fiatal felnőtteket.

Apollo eltűnt. Senki se találja, ha hívjuk kisípol. Mint jó barátok... inkább ismerősök természetesen bementünk a rendőrségre, hogy bejelentésük de 3 év alatt se találtak semmit és bár lehet, hogy ez nagyon bunkóság és gonoszság de nekem Apollo egy kicsit se hiányzik. Mindig is volt benne valami sunyiság és egy kis gonoszság is. Lassan mindegyikünk elengedte az ügyet.

Lily nagyon boldog Milan melett. Hanumanről azóta nem hallottunk, hogy lelépett. Milan nagyon védelmezi Lils-t de vannak olyanok amikor inkább Milan szorul védelemre olyankor Lily megvillantja nőibáját és egy jó nagyot bever az illetőnek. Hát igen ezek ketten nagyon egymásra találtak.

Megkaptam anyáék vagyonát, ami nem kis összeg volt. Josh-al építtetünk egy házat. Gyönyörű nagy nappalival, földtől plafoning erő ablakokkal, meleg színekkel. A konyha egy fallal van elválasztva és ott már a hidegebb színek dominálnak. Modern de mégsem rideg. 5 szoba van benne ebből 4 saját és 1 vendégszoba. 3 gyerekszobát terveztünk ebből egyet rendeztünk be a hamarosan érkező kislánynak. Igen kislány lesz, én majd kiugrottam a bőrömből amikor meghallottam. Mind a két nemnek örültem volna de nő létemre a kislánynak kicsit jobban. Joshua kissé lesápadt, lehet nem volt még felkészülve két nőre a házában.

Visszatérve a házra. Egy lecsiszolt fallépcső vezetett fel az emeletre ahol többek között Josh kis stúdiója is volt. Amellett még a gyerekek szobája van fent (Joshua ragaszkodott hozzá, hogy a miénk lent legyen, vajon miért;)), és a vendégszoba. A házban összesen 4 fürdő van 2 lent 2 fent.

Mind a ketten nagyon megvoltunk elégedve a házzal. Sikerült megtalálnunk azokat a színeket amik mind kettőnknek tetszettek és a bútor választásnál sem vesztünk össze.

Még egy kis apróság... Joshua megkérte a kezem.

- A fiatal szexikon - mutatott magára elismerő fejjel. -, megnősült - olvasta tovább a cikket miközben én a gömbölyödő hasam simogattam a pult mögött. - A mennyasszonyról egyenlőre - nyomta meg az egyenlőre szót. - nincsenek képek de a fandom reménykedik abban, hogy az énekes bemutatja szíve választottja - kacsintott, én pedig nevete megforgattam a szemem.

- Azt nem is sejtik - kaptam be a számba egy szőlőszemet amit jó vastagon belemártottam egy kis majonézbe. Josh elkerekedett szemekkel és egy kis fintorral az arcán figyelte a jelenetet. -, hogy terhes vagyok - röhögtem. - Most mi van?! Mit kell így nézni, terhes vagyok. A terhes nők esznek fura dolgokat, egyébként meg tök finom gyere kóstolt meg - nyomtam felé egy kis szőlőt.

- Fúj, Minnie biztos, hogy nem, vidd innen, Minnie nem viccelek! - emelte fel a hangját nevetve. - Nagyon megfoglak büntetni - harapta be az alsó ajkát.

- Jajj hagyjál már, nem tudsz te engem kínozni mert fejbe rúglak - röhögtem az arcába mivel időközben elé kerültem. - Na kostizd meg! - nyomta a szája felé az ennivalót, ha ezt lehet annak nevezni.

- Ha így fojtatod mindjárt téged kóstollak meg - vette elő a perverz nézését.

- Azt nem ajánlom... Vagy a szőlős majonéz, vagy majonézes szőlő miatt de nagyon büdöseket szellentek - kuncogtam fel.

- Szellentesz? Te fingasz bazzeg - a röhögés közben hátra döntötte a fejét. Ó az az ádámcsutka. - Szoktam ám hallani - rázta a fejét. - Aztán érezni is - fintorodott el én pedig nevetve bújtam hozzá. - Most is fingtál, mi? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva, majd már hajolt volna a számra de gyorsan a szájába nyomtam a szőlős majonézes akármit. Josh öklendezve rohant a kukához ahol túljátszva a szerepét kiköpte a találmányomat. - Te hülye - kortyolt bele egy pohár vízbe. -, ennél még a te főztöd is jobb - fojtotta el a mosolyát.

- Buzi - reagáltam le, mire felröhögött.

- Gyere ide - tárta szét a karját én pedig mosolyogva simultam bele a szálkás kezeibe és mélyen beszívtam az illatát. A terhesség alatt mindentől rosszul voltam, lehetett az illat, szag, kaja, pia de Joshua illata, attól sose voltam rosszul. - Hát ez nem igaz, már megint szagolgatsz - sóhajtotta drámaian.

- Csönd, szeretlek, imádom az illatod jogomban áll szagolgatni - pusziltam bele a nyakába.

- Jól van, én is szeretlek, ja biztos, ó igen ezt folytasd! - döntötte hátra a fejét én pedig lejjebb kezdtem haladni a nyálas puszikkal majd amikor úgy ítéltem meg, hogy kellőképpen benne van a dologban khm... akkor ott hagytam. - Minerva! - kiáltott utánam felállítottad Szófia Hercegnőt - köszönjük Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt.

- Hát az szopás - rántottam meg a vállam.

- Aha, gyere és csináld! - utalt a... szopásra.

- Fúj, hívd át azt a csajt aki még 3 évvel ezelőtt kényeztetett - rántottam meg a vállam és a teraszra igyekeztem ahova kiteregettem a ruhákat.

- Minnie, Minnie - kapta el a kezem. -, ezt már sokszor megbeszéltük nézz rám! - kérte, mire én unottan a szemébe néztem. - Ott részeg voltam, lehet füveztem is csak nem emlékszem, szóval ne gondolkozz ezen nekem te vagy az egyetlen. Szeretlek - nézett mélyen a szemembe. -, és tudom, hogy nem mondom sokat de tényleg így van - húzta féloldalas mosolyra a száját miközben végig simított az arcélemen.

- Most kéne elkezdened énekelni valami nyálás musicalt - nevettem fel és megcsókoltam.

Miután megszületett a gyerekünk, Josh-al örökbe fogadtunk Hope-ot. Annyira örültem neki. Szóval mostmár a kis Hope is a családunk része.

2 hónappal később

Megtört a jég amíg a kis Millie meg nem született Josh csak egy gyereket akart, de ahogy a kezébe fogta a kislányunkat boci szemmekkel pillantott rám és csak annyit kérdezett, hogy: lesz még?


VÉGE

sms │✓Where stories live. Discover now