sms │✓

chapter two - working

❝ and when i'm working
you're the only one that i want ❞

Reggel 7. Végre mehetek munkába. Ez a mondat érdekesen hangozhat, de tőlem teljesen normális. Fizikalilag, - és mentálisan leépült gyerekeknek segítek egy elég híres vállalatnál. Igazából olyan ez mint az óvónéni szerepe, csak itt mégiscsak beteg gyerekekről beszélünk.

Imádok a kis pandúrokkal játszani. Nyilván néha idegtépőek, de ez teljesen elvész a sok élmény között amiket megéltem velük. Van egy kedvenc gyerekem is az intézeten belül. 

Hope. Szörnyű autóbalesetben lebénült, elvesztette az egyik lábát, most tolószékes. Mindezt 4 évesen, a szülei belehaltak a karambolba. Egy csomószor megfordult a fejemben, hogy örökbe fogadom de még nincsenek meg azok az életfeltételek és körülmények amik egy 6 éves kislánynak megfelelnek, meg nem mellesleg nem is voltam 18 éves. A reményre emlékeztet a lány. Nem is csak a neve miatt az egész csöpség olyan, mint a remény. Ha egy haldokló férfi ránézne azt gondolná, hogy a kislány miatt nem szabad feladnia. Hallania kell a nevetését, látnia kell a mosolyát.

Hope tolószéke igazán különleges. A kerekek oldalára fel van rögzítve egy-egy lágyabb falap, ezekre lehet rajzolni. Szóval amikor Hope-pal vagyok, akkor a hajfonás és olvasás mellett kis mesefigurákkal, és különböző mintákkal szoktam kidíszíteni a faanyagot.

Hope bőre, ahogy ő hívja: "boci foltos", ez persze nem gúnyolás, miért gúnyolodna saját magán? Ez szimplán csak gyermeki "butaság" mivel még csak 6 éves nem tudja normálisan kimondani a vitiligo szót, szóval boci foltnak nevezi mind a bal szeme körül lévő világos foltot, mind pedig a jobb oldalátol egészen a bal melléig terjedő pacát ami jobban megnézve egy delfinhez hasonlít. Nagyon édes.

Mivel körübelül egyszerre kerültünk az intézetbe Hope-pal (csak mind a ketten más miatt), ezért teljesen összenőttünk és átvettük egymás szokásait. Ez alatt azt értem, hogy a 6 éves kislány olyan szarkazmussal rendelkezik, hogy néha még én is elcsodálkozok, hogy ezt kitől tanulta... Nyilván nem tőlem chh. 

16 évesen kerültem ehhez a vállalathoz nevén hívva a "VVGOÉK" VevaVille Gyermekotthon és Kórház. Hatalmas épület. Az, hogy-hogy találtam rá az intézetre elég érdekes sztori. Lilyvel a barátnőmmel poénkodtunk, hogy valami intézetbe kéne rakni engem annyira hülye vagyok és mivel a nagymamája itt dolgozott (már nyugdíjba ment), felhozta ezt az épületet. Én pedig utána kerestem és láttam, hogy végzettség nélküli délutáni munkára keresnek 18-40-ig embereket, igaz ekkor még csak 16 voltam de bementem és egy rövid "állásinterjú" után felvettek. 

Kb. 13 éves korom óta érdekelnek a kisgyerekek... Mármint nem úgy, és mindig is gondolkoztam egy olyan munkában ami a csöpségekkel foglalkozik. Végül megtaláltam ezt a munkahelyet.

Mióta felvettek elvégeztem a sulit, illetve folyamatban van még egy óvónőképző is, de azzal is jól haladok. Mióta csak óvónőképzőre járok teljes műszakban lehetek a kicsikkel és ennek mindennél jobban örülök.

Visszatérve a VVGOÉK vállalatra két hatalmas épületből áll ebből egy a kórház része a másik részén pedig a szobák, egy játszóház és temérdek játék található a kicsiknek. A két épületet egy magas üvegfal választja el abban vannak irodák de a lépcsőház illetve a lift található ott.

Nekem szerencsém van ugyanis a földszintenre vagyok rendelve. Ez annyit tesz, hogy mindig ott kell lennem. Persze ha sokan hiányoznak akkor ingáznom kell az emeletek között de általában megtudjuk oldani úgy, hogy ne kelljen vért izzadnom. A fizetes se rossz. Nyilván nem milliók de azért megfizetnek minket.

Az, hogy vigyázok a gyerekekre nekem szórakozás. Szóval igazából a játékért kapok pénzt :). A pénz mondjuk egyáltalán nem motivál.

A nővérkéknek (ami én is vagyok) szoktak lenni külön "gyerekei" akikre nagyon kell figyelnie a többiek mellett. Ilyen beosztottak. Nekem Hope, Madeline és Jamie.