A korai cseresznyefa csak úgy ontotta émelyítő illatát a Dukens-kastély udvarán.
Az egész kert ki volt dekorálva fehér virágokkal és szalagokkal, Elsie sosem látta még ilyen szépnek.
- El sem hiszem, hogy eljött ez a nap... - szólalt meg mellette Miss Westman. Az ünnepségre kibontotta hosszú, ősz haját, sokan megdicsérték.
- Bizony... – nevetett izgatottan Elsie.
A kastély egyik szobájában ültek, és az ablakból néztek ki a gyülekező tömegre. Hiába, az esküvő Drake Islanden mindig olyan esemény volt, akire a város apraja-nagyja eljött, még abban a ritka esetben is, ha sem a menyasszonyt, sem a vőlegényt nem ismerték. Elsie Benre nézett, aki a kertben ácsorgott. Erre a napra még egy öltönyt is kikölcsönzött. Boldog mosollyal nézett vissza Elsie-re.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte Wendy, és kifordult a paraván mögül.
- Wendy, gyönyörű a ruhád! – válaszolt Elsie a fehér ruhás menyasszonynak.
- Köszönöm, kicsi Elsie. – mosolygott piros arccal Wendy. – De Miss Westmané az érdem, nem tudtam, hogy ilyen tehetséges varrónő.
- Ugyan, ugyan. – Miss Westman felállt a székéből, és megigazította Wendy haját. – Na, készen állsz, hogy férjhez menj?
Wendy bólintott, és egy mély sóhajtás után kiment a szobából. Miss Westman az ablakon keresztül intett a zenekarnak, és felcsendült a zene. Elsie a nevelőnője társaságában Wendy után indult a kijárat felé.
- Wendy egészen csodaszép. – mondta Elsie. – Teddie most bizonyára erősen bosszankodik odafent.
Miss Westman szomorú félmosollyal bólintott.
- Drága csöppség, fülig szerelmes volt a szobalányba. Olyan kár, hogy... Úgy sajnálom, hogy...
Elsie átölelte hüppögő nevelőnőjét.
- Nem a maga hibája, Miss Westman. Biztos vagyok benne, hogy az itt töltött hónapjai voltak élete legkedvesebb hónapjai, és ezt csak magának köszönheti.
Az asszony letörölte könnyeit.
- Így gondolod?
- Így. Na menjünk, lekéssük az esküket!
A szertartás egészen varázslatosra sikeredett. A vőlegény, egy bizonyos Fritz Müller nagyon jóravaló embernek tűnt, rendtőrtiszt volt, Peter Anderson tanítványa, valahonnan nagyon ismerős volt Elsie-nek. Wendy-t az édesapja vezette az oltárhoz, az egyik koszorúslány Elsie volt, a másik a szobalány egy fiatalkori barátnője.
Peter Anderson, Miss Westman udvarlója is jelen volt az esküvőn, ölében aludt Lysander, akit Elsie aznap sikeresen visszajuttatott hozzá. Hál' Istennek nem volt túlságosan mérges a törött hajója miatt, és nagyon örült, hogy megismerhette Elsie-t, aki rögtön felajánlotta, hogy egy nap jöjjön el megnézni a Gruber-öblöt.
- Hát nem hazudtál... - nevetett Ben, mikor már lezajlott az esküvő, és már a kikötő felé sétáltak Elsie-vel.
- Mire gondolsz?
- Tényleg egy kastélyban nevelkedtél.
- Miért, szerinted hazudnék erről? – nevetett Elsie hitetlenkedve.
- Hát, azt hittem, biztos túlzol egy kicsit. – vont vállat Ben.
- Hogy én? Túlozni? – háborodott fel Elsie. – Soha életemben nem túloztam még.
Ben vigyorogva fogta kézen a lányt, akinek a szíve erre kihagyott egy ütemet.
Csendben sétáltak tovább ugyanazon a földúton, amin nem is olyan régen Elsie még egy bőrönddel a kezében és egy kakassal a hóna alatt menekült lélekszakadva élete legnagyobb kalandja felé.
VÉGE az első kötetnek
YOU ARE READING
A lány, aki megmentette a kalózokat✔
AdventureA tizenhatodik életévét éppen betöltött Elsie Rider egy nyári hajnalon elhatározza, hogy végre megszökik szigorú nevelőnőjétől, és végleg otthagyja a Dukens-kastélyt, miután megtalálja a szüleitől maradt utolsó emlékeket: egy pisztolyt, pár rajzot é...
